Sztárokat épít a magyar ízlés

Nem vagyunk már egzotikus ország a zenészek számára, csupán egy állomás a turnéhelyszínek között. Amely azért sajátságos: sok nagy sztárból nem kérünk, a máshol kevésbé népszerűeket viszont imádjuk.

- Elmúltak már a nyolcvanas évek, amikor a nagy sztárok először koncertezhettek a vasfüggönyön túl, ezért szívesen, akár kisebb gázsiért jöttek hozzánk - mondja Márkus Éva, a Live Nation Hungary kommunikációs igazgatója. Ma már nálunk is éppúgy zajlik a zenészek meghívása, mint máshol a világban.

A művészek általában nem maguk döntik el, hol játsszanak: az ügynökségük keresi meg a koncertszervezőket, és ha sikerül helyszínt, időpontot találni, megegyezni a tiszteletdíjban, akkor a várost felveszik a turné helyszínei közé - mondja Brády Márton, a ShowTime Budapest vezetője. Persze vannak olyan esetek, amikor a koncertszervezők "ostromolnak" egy-egy ügynökséget - B. B. King például mostani útja előtt 8 évig nem járt Európában, Leonard Cohen 14 éve nem turnézott.

Magyarország azonban időnként hátrányba kerül akár a környező országokkal szemben is - mondja Márkus Éva. Tavaly például azért nem sikerült Madonnát elhozni, mert túl messze estünk a turné legkeletibb állomásától is. Hátrány lehet, hogy a belépőjegyeket terhelő áfa itt a legmagasabb (a környező országokban maximum 6-8 százalék, nálunk 25). Néhány éve még a zenészek oda mentek, ahová a koncert után megduplázódott lemezeladás bevétele miatt érdemes volt, ma viszont magával a koncerttel keresnek pénzt: a fix gázsin felül részesedést kérnek a jegybevételből. Nálunk azonban kicsi a fizetőképes réteg, nem lehet a jegyek árát túl magasra emelni, így, ha a kalkulált jegyárral és nézőszámmal a zenésznek jutó öszszeg nem lesz elég nagy, máris kiestünk a helyszínek közül.

Bizonyos esetekben a szervezők missziónak tekintik egy-egy koncert, fesztivál megrendezését. A Veszprémi Ünnepi Játékok esetében az a legfontosabb, hogy színvonalas produkciót hozzanak Magyarországra - mondja Mészáros Zoltán, a fesztivál szervezője. Idén például annak ellenére hívták meg Salif Keitát, hogy tudják: muzsikája igencsak rétegzenének számít. Ezután jönnek az olyan praktikus szempontok, mint az anyagiak: figyelembe kell venniük, ki az, akinek a gázsiját ki tudják fizetni (ha az illető épp turnén van, akár felébe-harmadába kerül egy fellépés, mintha csak egyetlen koncert erejéig jönne). Tekintettel kell lenniük arra is, mi zajlik máshol: aki néhány hónapon belül fellép például Budapesten, az Veszprémben szóba sem jöhet.

Az összes szempontot felülírja a közönség ízlése, márpedig ez Magyarországon igencsak sajátságos - állítják a koncertszervezők. Például a Depeche Mode hazai koncertjei a legtöbb országhoz képest szokatlanul nagyok, Omara Portuondo sem ennyire gyakori vendég máshol, Mike Oldfield koncertjén itthon 16 ezren voltak, máshol alig 3-4 ezren. A folyamat ellenkezőjére több példa akad: sok külföldön stadionokat megtöltő sztár itthon alig néhány ezer rajongót vonz(ana). Ilyenek például a brit alternatív vonal előadói, mint a Blur, David Bowie vagy Morrissey. Utóbbi budapesti koncertjén háromezren se voltak, kint 15-20 ezren hallgatják meg egyetlen este.

Hasonlóan viszonyul a magyar közönség sok nagy amerikai zenészhez is. Bon Jovi koncertjein 70-80 ezren tombolnak, itthon 15 ezer rajongót sikerült összehozni. Bruce Springsteen nemrég egymás után nyolcszor töltötte meg a Madison Square Gardent, Billy Joel, Kenny Chasney vagy a Phish egy-egy koncertjén 20-30 ezren vannak, a Dave Matthews Bandén 50-60 ezren, itthon viszont valószínűleg lasszóval kellene fogni a közönséget. Hasonlóan mostohán bánnak a magyarok a környező országokban gyakran játszó dzsesszzenészekkel is. Bobby McFerrintől például a közönség nagy része csak a Don't Worry, Be Happy című dalt tudja felidézni, dzsessz és improvizációs művészként nem tudnak róla, Al Di Meola pedig sokaknak legfeljebb latinzenét játszó gitárosként ismerős. Mészáros Zoltán szerint ennek az is lehet az oka, hogy itthon a zenei képzés nem terjed ki a nem klaszszikus zenékre, ráadásul nincs olyan jelentős országos televízió és rádió, amelyik ezekkel a műfajokkal ismertetné meg a közönséget.

Ha mégis eljön hozzánk néhány sztár, a bulvársajtó máris extra kívánságaikról ír. A koncertszervezők szerint azonban ezek általában nem különösek, hiszen érthető, ha a sztárok a többhetes turné alatt sem mondanának le a megszokott jómódról, kevéske szabadidejüket szeretnék nyugodtan, kényelmesen eltölteni. Az sem különös, hogy ha valaki, aki a hangjából él, nem óhajt olyan szállodai szobában lakni, ahol túl hidegre állítják a légkondicionálót. Ráadásul időnként "egyezkedni" is lehet velük. Az idén Veszprémben fellépő Gipsy Kings tagjai például először itthon beszerezhetetlen francia, kaliforniai borokat kértek, de amikor a szervezők felajánlották, hogy helyettük kóstolják meg a magyar borokat, igent mondtak. Sőt hozzátették: akkor már kérnének egy kis magyar szalámit is.

A Depeche Mode koncertjei nálunk szokatlanul nagyok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.