Ritka gazdag újságírói pályát tudhatott magáénak. 1934-ben jelentkezett első tudósításaival a komáromi Magyar Napban, amelynek 1938-ig munkatársa volt. A csallóközi munkások és parasztok életéről számolt be. 1939-től 1945-ig megjárta Horthy börtöneit, internálták, majd koncentrációs táborban élte meg a világháború végét. 1945 és 1948 között Kecskeméten a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártja tisztségeiben dolgozott, főszerkesztője volt többek között a megyei lapnak. 1949-50-ben a Szabad Nép munkatársa, majd 1957-ig az újságíró-szövetség főtitkára. 1957 és 1959 között az Esti Hírlap főszerkesztő-helyettese, innen került vissza a Népszabadsághoz, ahol a levelezési rovatot vezette 1984-es nyugdíjazásáig, évtizedekig a lap párttitkára volt.

Kommunista volt, azok közül, akik nemcsak írásaikkal, hanem egész életszemléletükkel az elnyomottak, a kizsákmányoltak, a szegények oldalán álltak, akikre az utókor egyetlen értékítélettel emlékezhet csak: ritka tisztességes írástudó volt. Ez az elkötelezettség és erkölcs vezette akkor is, amikor húsz éven át minden héten megjelent Ajánlott leveleiben a kisember érdekeit védte. Írói - több mint másfél tucat könyvet jegyzett -, újságírói munkásságát SZOT-díjjal, József Attila-díjjal, Rózsa Ferenc-díjjal, Demény Pál Emlékéremmel ismerték el. Szomorúan búcsúzunk tőle.