Temporary closed - olvasható (amúgy hibás angolsággal) a tájékoztató az Időkerék honlapjára klikkelve. Ám ahogy a weboldalra, úgy a műtárgyra is régóta ki lehetne tenni az Átmenetileg zárva táblát. A Felvonulási téren, hazánk európai uniós csatlakozásának tiszteletére 2004. május elsején felállított 60 tonnás homokóra és környéke évek óta lehangoló látványt nyújt. Pedig a monumentális időmérő némi odafigyeléssel Budapest egyik kulturális vonzereje lehetne - ám ezt az sem könnyíti, hogy az alatta lévő földterülettel együtt tulajdonviszonyai is rendkívül zűrösek.

Pedig a turistavonzó, gazdaságos működtetéshez nem kellene más, minthogy az állam betartsa azt a szerződést, melyet az ötletgazda, Herner János által erre a célra 1998-ban létrehozott Kronosz Alapítvánnyal kötött. Ám a politika az ötletből "ellopta, ami neki kellett", majd látványosan magára hagyta a szerkezetet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., illetve elődje, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az elmúlt négy évben még válaszra sem méltatta az alapítványt, holott az rég kidolgozta a működtetéshez szükséges terveket. Csupán egy többfunkciós pavilonépületre lenne szükség, amelyben az ajándéktárgyak árusítása mellett például számos internetes lehetőséggel gazdagíthatnák az Időkerék funkcióit. Mondjuk másodpercet lehetne vásárolni, a licitáló neve, üzenete pedig bekerülhetne a szerkezetbe, ahogyan az a világvárosok turistalátványosságainál már megszokott. Enélkül viszont az arra vetődő külföldiek csak egy robusztus - 180 millió forintos állami, s az alapítvány 64 milliós támogatásával megépített - alkotást vizslathatnak értetlenül. Herner János 2006-ban, nevelő célzattal kapcsoltatta le a honlapját - de az államot ez sem hatotta meg.

"Ez egy tipikus magyar történet, homályos szándékokkal a háttérben, egy hirtelen döntés nyomán, nekiveselkedésből, félbehagyva, utána egy összevissza állapot jött létre" - vázolta az Időkerék pályafutását Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő, amikor májusban a műtárggyal kapcsolatos tervekről faggatta az Országgyűlésben Oszkó Péter pénzügyminisztert. Oszkó érteni vélte "a képviselő úr célzását (...), hogy egy ilyen értékes vagyontárggyal (...) mi a Pénzügyminisztérium, illetve a vagyonkezelő szándéka. (...) szeretnénk olyan (...) programot megvalósítani (...), ami később egy ilyen (...) jelképértékű vagyontárgy megfelelő megbecsülését is lehetővé teszi majd". Ám "amíg olyan programon dolgozunk, ami szükségszerű megtakarításra kényszeríti az egész országot (...), valószínűleg egy fillért sem fogunk erre az időkerékre költeni".

Leszámítva persze azt a kevéskét, amit az MNV Zrt. fordít a kerékápolásra (azaz a szilveszterkor esedékes átfordításra, a minimális állagmegóvásra, s a karbantartásra): ez Rétvári szerint évi 12-18, az MNV szerint "csak" 8-8,5 milliójukba kerül az adófizetőknek. Hogy ez kinek a könyvelését terheli, nehéz lenne nyomon követni; a szerkezet tulajdonosa a magyar állam, vagyonkezelője az MNV, üzemeltetője pedig az MNV-tulajdonú Kiving Kft. (Utóbbi jogelődje olyan nagy állami projektek menedzselésében szerzett jelentős tapasztalatot, mint a hamvába holt Budapesti Világkiállítás.) S hogy az összegből miért nem futja az Időkerék környezetére? Nos, erre is van kincstári magyarázat: "A Budapest 29732/1 helyrajzi számú ingatlan műemléki védelem alatt áll. Tulajdonosai: magyar állam, Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, Budapest főváros önkormányzata, Budapest-Zugló önkormányzata. Ezen az osztatlan közös tulajdonú ingatlanon, önkormányzati területen került elhelyezésre az Időkerék, így a park gondozása, parkosítása stb. nem feladatunk" - szögezi le az MNV. Talán a vezércserének tudható be, hogy az MNV máig nem értesült az Oszkó-féle programról: "Sajnos nem tudjuk, hogy a Miniszter úr mire gondolt" - írták kérdésünkre. Az Időkerék hasznosításáról jelenleg nincs döntés, a vagyonkezelésre kiírt pályázatok rendre eredménytelenek voltak.

Herner János szerint heteken belül lejár a kivitelező ötéves garanciális javítási kötelezettsége, azt viszont nem tudni, az állam élt-e egy utolsó nagy ellenőrzés lehetőségével. Szerencsére az Időkerék egyelőre működik: kitartón pereg benne az egyik tartályból a másikba a 4,5 köbméternyi üveggranulátum. A szerkezet jó helyen van; a funkcióbővítéshez egy legfeljebb húszmilliós befektetésre lenne szükség. Az alapítvány - mint a szerzői jogok tulajdonosa - a működtetés nyereségéből részesedett volna, ám még szerzői jogdíjat sem kapott, az Időkerék pedig a köznyelv és a parlamenti ellenzék céltáblája lett.

Az alapítványnak nem maradt más választása, mint beperelni az államot. Ennek jogi részleteit szakértőkkel vizsgálják. A bírósági út az MNV álláspontja miatt is elkerülhetetlennek látszik: a vagyonkezelő szerint őt nem köti a jogfolytonosság, mivel az alapítvány a volt Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal szerződött.

Pergő idő

Az Időkerék története 1982-ben kezdődött: az ötletgazda Herner János filozófus akkor dobta be a műtárgy eszméjét először. Az elképzelés 1995-ben bukkant fel újra. Az Időkereket először a Hajógyári-szigetre, majd a Felvonulási térre szánták. Az elképzelés az volt, hogy a nyolc méter átmérőjű, két méter széles, vörös gránitból, rozsdamentes acélból és golyóálló üvegből készült, kvázi homokóra évente tizenkét és fél métert gördült volna a Felvonulási tér hoszszában, tehát hatvannégy év alatt jutott volna el a végpontig, azaz az Ajtósi Dürer sorig, acélsínen. A Janáky István tervei alapján készült, kétszázötvenmillió forintos Időkereket 1999. december 31-én akarták elindítani. Aztán anyagi zűrök következtek, majd betolakodott a képbe a ligeti Nemzeti Színház, így végül csak 2004-ben avatták fel. De nem úgy, ahogy az alapítvány akarta: a kerék előre nem mozdult, csak a saját tengelye körül. Időközben ugyanis megszületett az elhatározás, hogy a tér alá mélygarázst építenek, ezért a kerék helyét beljebb kellett tolni a fák felé; abban a vonalban azonban már nem szabad sínt rakni.