A cseh határ melletti, észak-osztrák Mühlviertelben felnőtt fiú fittyet hányt a grafikus papa és a tanár mama hivatására, és már idejekorán elhatározta: ő bizony az ízeknek szenteli magát. Nem is akárhogyan. Szakácsként elnyert jó néhány elismerést, de mégis valami másra vágyott: 15 év főzés után megnyitotta az "ízlelés iskoláját", ahol ismét megtanítja a résztvevőket az élelmiszer-ipari termékek által kissé elaltatott, vagy visszasilányított ízlelőbimbók használatára. - Ezzel tulajdonképpen egy ajtót nyitunk az aromák világának. Akinek tetszik, amit tapasztal, maga döntheti el, hogy a jövőben jobban odafigyel-e arra, hogy mit eszik. A valódi fejlődés persze az egyéntől függ, hogy mennyire edzi és finomítja az érzékeit a mindennapi életben.

Az ízlelés iskolája egyelőre kicsit olyan, mint egy vándorcirkusz. Georg Friedl oda megy, ahova hívják: sörözőbe, kávézóba, pékségbe vagy éppen szállodákba. A stájerországi St. Lambrecht apátságában például kis tálkákba helyezett növényeket rágcsálnak és szagolgatnak elmélyülten a nebulók. A rozmaring kesernyés ízén néhányan elfintorodnak, az édesgyökeret rágcsálva lelkesen mosolyognak. Az ízteszttel viszonylag jól boldogulnak (a négy alapíz, az édes, sós, savanyú, keserű nem okoz óriási kihívást), ám az illatvizsgán a legtöbben elhasalnak. A kakukkfű kesernyés illata vagy a hársfa édessége még csak-csak azonosítható, ám az erdeifenyővel vagy a zöldpaprikával már meggyűlik a bajuk. - A természet kitűnő ízlelőbimbókat adott az élőlényeknek, de ez ma már csak a csecsemőkben van meg. A későbbiekben az ember egyre kevésbé él velük: elszoktatták tőle a mesterséges ízek. Pedig régebben fontos tájékozódási pont volt a növények íze és illata: ha kellemetlen volt, akkor őseink jól tudták, hogy nem szabad megenni. Ma viszont jobbára csak könyvekből vagy folyóiratokból tájékozódunk arról, hogy mi is jó nekünk - magyarázza a joviális Friedl, hogy mi sarkallta az ízlelés iskolájának megalapítására.

A manapság lassan ismét divatba jövő fűszernövények mellett Friedl tart kávé, sör vagy kenyér ízlelési kurzusokat is. A söröknél például először a komlót, árpát, élesztőt kóstolják meg a résztvevők, később a különféle ízesítésű söröket. Ezekután még arról is szó esik, hogy miként befolyásolhatja a pohár formája az itóka ízét. A kávéknál megtanulhatjuk "kávésommelier" módjára ízlelgetni a fekete nedűt, elkülöníteni az aromákat. A kenyérnél pedig már a látás, a tapintás és a hallás is fontos szerepet kap, elvégre az sem mindegy, hogy külsőre hogyan fest a cipónk, milyen hangot ad széttöréskor vagy épp mennyire érdes, puha vagy rücskös a tapintása. - A wellness világában élünk - mutat rá az összefüggésekre -, nem csak a sportra vagy a testünk kényeztetésére kellene gondolnunk. Az ízlelés iskolája szerintem az érzékek ápolásáról, egyfajta különleges táplálkozási wellnessprogramról szól.

Az érdeklődők sokszínűek: általában huszonöt évnél idősebbek, de aztán meg sem állnak a hetvenig. Az idősebbeket főként a sörvilág kulisszatitkai izgatják. A világot nem váltja meg Friedl, és abban sem reménykedik, hogy a kurzusok résztvevői egyik pillanatról a másikra áttérnek a szigorú biokosztra, de a gondolataik közé azért beférkőzik a "lehetne másképp is" felvetése. Az egyik résztvevő például - a szárított bazsalikom és a harsogóan zöld friss eredetije összevetése után - szentül megfogadja, hogy az erkélyén apró konyhakertet rendez be, hiszen a különbséget valóban zongorázni lehetett. - Kicsit tényleg olyan ez, mint a zenetehetség - bólogat az egykori szakács. - Vannak olyanok, akiknek valóban nagyobb tehetségük van az ízek elkülönítéséhez, mint másoknak. De lehet azért tanulni is. És aztán merni kell használni. Ha valaki ráérez a valódi ízekre, később meggondolja, hogy akar-e a mesterséges ízesítőkkel élni, vagy a kapszulába zárt ipari vitaminok helyett mondjuk elrágcsál egy répát.

Friedl például nemcsak szakács és ízlelésoktató, hanem bor- és sajtsommelier is. Utóbbi egyre népszerűbb Ausztriában: ilyenkor néhány hetes komoly elméleti oktatás után (az alapanyagokról, előállításról vagy az élelmiszer-ipari trükkökről) ízlelés és illatok alapján éppúgy megtanulják megismerni a sajtokat, mint a borokat. - Sajtokból még van mit tanulnunk Ausztriában - ismeri el, mert valahogy a sajtok sokszínűsége nyugatról keletre haladva egyre csökken és valahol Bajorországnál mintha megállna a sajtkultúra - fejtegeti.

Felesége szerencsés, hiszen a főzőkanalat otthon is a férj veszi a kezébe. Ha már benne van a konyhaművészetben, miért ne tenné? Kedvenc étele nincs, viszont rajong a zöldségekért. - Évszakok szerint akkora a változatosság, hogy kár lenne nem élni velük. Tavasszal a spárga, később a karalábé vagy a tök, aztán már csak azt kell eldönteni, hogy halat vagy húst adunk-e hozzá. Az osztrák konyha is változik, a hagyományos ételek is egyre könnyebbek, több bennük a zöldség, saját szűkebb hazámban, a Mühlviertelben például határozott trendváltást érzek - avat be a gasztronómia divathullámaiba. Egyébként a magyar ízekkel sem lehet zavarba hozni, szerinte a két ország konyhája között sok a hasonlóság. - Még tarhonyát is tudok csinálni! - vág fel az egykor Burgenlandban is szakácskodó mester, akit kezdetben kicsit stresszelt a vendégek állandó ácsingózása a magyar ízek iránt.

Amúgy ritkán jön zavarba. A fűszernövényekért olykor maga megy a mezőre, ha éppen a keresett zöld nem található meg a konyhakertjében. És ha már begyűjtött egy marékravalót, nem riad vissza a kísérletezéstől sem. Madársóskából például fagylaltot is lehet csinálni, kitűnő nyomtató két nehéz fogás közé. Ha már konyhaművészet, akkor a fűszereket lehet ötvözni is: a fahéj és a bazsalikom izgalmas, a petrezselyem a tárkonnyal vagy a citromos verbéna kitűnő halhoz. Utána rágcsáljunk egy kis mentalevelet, épp, mintha fogat mostunk volna.

- Az ízlelés, az illatok, zamatok fontosságát nem lenne szabad elhanyagolnunk. mert ettől függ valami, ami szinte meghatározza az embert: az ízlés. Hiszen az ízlelés alapján formálunk véleményt és döntünk dolgokról - teszi hozzá filozofikusan.

Az élelmiszeripar nagyágyúi egyelőre nem figyeltek fel Friedlre. Jól beásott pozíciójukat nem fenyegeti a gyorsbeszédű osztrák fiatalember fűszermágiája. De ő nem is bánja. Nem ijesztget a "tudod te valójában, mit eszel?" kérdéssel, csak hagyja, hogy azt a nebulók maguktól feltegyék - maguknak.