Egy átlagművésznek: pasztell, olaj, ecset, akt, csendélet, a Duna-kanyar. Neki: gyurma, szőrzet, Photoshop, emberszabású majmok, Homo habilis, Australopithecus afarensis, Lucy, e hárommillió éves, 1974-ben felfedezett "etiópiai" ősrokonunk. Deák Viktor ugyanis paleoművész. A határozatlan névelő használata nem indokolt: Észak-Amerikában és Európában összesen hatan szereztek eddig nevet ebben a szakmában.

- Már öt-hat évesen az ilyesmik érdekeltek: a Csillagok háborúja, Luke Skywalker, a robotok után az anatómia, a boncolás, a Neander-völgyi ember, az időutazás következett. Faltam a könyveket, legyen szó mindennek akár a tudományos, akár a sci-fi részéről - mondja koponyákkal, őstörténeti szobor- és festményrekonstrukciókkal telezsúfolt lakásában, New York Washington Heights városrészében a 32 éves fiatalember. Csak időnként keresi a szavakat anyanyelvén, vagy vált angolra, noha kétéves kora óta nem él
Magyarországon. Itt, a szomszédos Connecticut államban nevelkedett. Úgy érzi, felkapták. New Yorkba jött a texasi Houstonban megrendelt Lucy-kiállítás, amelyen dolgozott. Plakát hirdeti a Times Square-en, a metrón. Deák élővé varázsolja a régészeti leletet: Lucy a Photoshop segítségével egyre jobban hasonlít a szem
beszomszédra. A hátteret Dél-Dakotában fényképezte hozzá. (Olcsóbb volt, mint egy etiópiai út, a természeti környezet viszont nagyon hasonló.) Megkeresték most Spanyolországból is, van munkája bőven - és meg is él belőle. A festmények, szobrok után megindult a háromdimenziós számítógépes programok, az animáció irányába. A következő áttörést Hollywood, a film, a tömegkultúra hozhatja meg; George Lucasszal, Steven Spielberggel szeretne dolgozni.

Nem volt ez mindig így.

Annak idején, a New York-i Vizuális Művészeti Főiskola diákjaként még alszik, ahol tud, székben vagy akár a földön, múzeumokba jár másolgatni, festegetni nagy rajzmappájával a hóna alatt. Majd a vakvéletlen siet a segítségére. "Éppen másolgatok a Metropolitan Múzeumban, amikor jön az őr: van-e erre engedélyem?
Mondom nincs, mire elküld az irodára. Itt közlik: semmi gond, rendben lesz a papír. Két-három röpke hét, és postázzák is. Erre én: köszönöm szépen, és máris gyalogolok át a Central Parkon. Látom ám, hogy a
Természettörténeti Múzeumban, a park túloldalán Neander-völgyi-kiállítás nyílt. Bemegyek, és mint a Mona Lisát, csüngő szemekkel nézem a Neander-völgyit. Előveszem a mappát, másolgatok, mire arra jár egy munkatárs. Megkérdezi: vannak-e még ilyen rajzaim? Hogyne, nézze csak, itt az egész mappa...." Tíz perc múlva Deák Viktornak mentora van. Gary J. Sawyer, a múzeum fizikai antropológusa tanítványának fogadja. A következő napot végigbeszélgetik, majd két-három évig úgy jár be hozzá a múzeumba, mint más haza. Egy
szer azért összekülönböznek a Homo heidelbergensis orrán: Sawyer szikével vágja le Deák munkájáról, és formáztatja vele újra. Egymásra épül az őstörténeti, az anatómiai és a képzőművészeti ismeretek
amúgy ritkán összeérő világa. Halottkémlelésre jár le a New York-i Állami Egyetem bonctermébe. És: "Nagyon rászálltam a Photoshopra". Millióéves őseink koponyájába olyan szemet ültet, hogy a kollégák azt hiszik, fénykép. Könyv lesz belőle: Az utolsó ember: kalauz huszonkét kihalt emberfajtához. "Ekkor beindult valami, jöttek a hívások, jelentkezett a National Geographic is: figyelj, láttuk a munkáidat, nem tudnál-e nekünk is készíteni ezt-azt?"

A magánéletben már nem olyan könynyű boldogulni ezzel az érdeklődéssel. "Kicsit bajban vagyok a szokásos bemutatkozó kérdéssel, hogy mivel is foglalkozom. Már előre látom ugyanis az arckifejezéseket, amikor azt felelem: ősemberek rekonstrukciójával." Nem csoda, hogy Deák Viktor az első csinos lányt feleségül vette,
aki hajlandó volt vele megnézni a Magyarországon is ismert Testek (Bodies) kiállítást, majd jóízűt evett vele az étteremben. A hasonló érdeklődésű művészlánnyal később annyit jártak a bronxi állatkertbe az emberszabásúakhoz, hogy ott, a gorilla barlangjánál keltek egybe. A menyegzőről készült képek tanúbizonysága szerint a család ezt az alkalomhoz illő fegyelmezettséggel viselte. A gond: az evolúció el
mélete még viszonylag kevéssé elfogadott az Egyesült Államokban. A Gallup felmérése szerint például az amerikaiak egynegyede azzal az állítással ért egyet, miszerint Isten a jelenlegi formájukban teremtette a ma is ismert élőlényeket, mégpedig az elmúlt tízezer éven belül. Az az állítás pedig, hogy az evolúciónak az ember is
ugyanúgy része volt, mint a gyík vagy a hangya, még azokban az államokban sem annyira elfogadott, amelyek általánosságban a tudományos nézetet hirdetik. Kilenc évvel ezelőtt nyolc olyan állam volt az ötvenből, amely egyértelművé tette ezt a tantervekben. Most már csak öt.

Megesett Deák Viktorral, hogy amikor még főiskolás diákként esténként felszolgált, vitába keveredett éppen a Természettörténeti Múzeumból érkezett vendégekkel. Ők úgy vélték, a föld ötezer éves, a dinoszauruszok pedig azok a lények, amelyek lemaradtak Noé bárkájáról. "Nehéz ez nekem, mert megismertem az őstörténet mögötti tudományos bizonyítékokat. A szemeddel látod, a kezeddel fogod. A tudomány nem állítja különben,
hogy Isten nem létezik - legfeljebb annak fogalmát alakítja át. Ezek a fickók a szobámban mindannyiunk közös gyökerét jelentik. Amikor az állatkertbe megyek, a majmokban az embereket látom. Az utcán szembejövő emberekben pedig a majmok vonásait ismerem fel. Az én szememben a választóvonal már valahogy nincsen ott."