FotóFalu lencsevégen

A FotóFalu lakói a camera obscurától a legmodernebb digitális technikákig bármit kipróbálhatnak. Vidékfejlesztés fotós módra? Közép-Európa legnagyobb fotóművészeti tábora július 23-ig tart nyitva Cserhátszentivánon.

Kerekes Gábor '57-ben egy Pajtáshoz hasonló Boksz masinával kezdte fotóművészi pályafutását. Ma vagy húsz fényképezőgépet használ, mindegyiket más-más feladatra. Nem a technika érdekli igazán, ennek ellenére gyakran cipeli magával az összes masina ősét, a camera obscurát, de táskájában ott lapul egy 15 megapixeles Canon is. Soha sem lehet tudni, hogy mire lesz szüksége - magyarázza. Utóbbi tán arra emlékezteti, hogy sajtófotósként is sok-sok éven keresztül dolgozott. A fényérzékeny lappal ellátott, lábakra tett hatalmas, lyukas dobozba pedig egész egyszerűen szerelmes. A camera obscurával készítette például azt a híres felvételét a '83-as május elsejei felvonuláson, ahol a képen 14 másodperces exponálási idő alatt egész folyammá nőttek össze az emberek. A világ megismerhetetlen. Ha Kerekes Gábor becsukja a szemét, képeket lát. Amikor kinyitja, keresi, s megpróbálja lencsevégre kapni őket. Fiatal tanítványai érdeklődéssel hallgatják mindazt, amit mond, a szünetben meg ott tolonganak a fátyollal letakart gépe mögött. Akad, akinek széket kell odahúzni, hogy felérje.

A dunaújvárosi Móró Mátét inkább Misetics Mátyás digitális képalkotásai érdeklik. A vetített képen a töredezett járdák találkozásánál álló kislány, aki úgy ragyog a sötét bérház előtt, mint az a négy utcai lámpa, amely megvilágítja. - Tényleg csak egy vakuval dolgoztál? - kérdi.

Máté a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotó szakára készül, egy párizsi tárlaton már gyűjtő is akadt, aki fizetett egy képéért.

- Az a jó ebben a helyben, hogy itt még térerő sincs. Egy héten át semmi más dolgunk, minthogy fényképezzünk, és
a fotózásról beszélgessünk. Ahogy a dimbes-dombos táj összeér az éggel, a hihetetlenül tiszta levegő igazán inspiráló mindannyiunk számára. Függetlenül attól, hogy ki milyen technikával dolgozik, s ki mit csinálna - mondja lelkesen Kasza Gábor fotóművész, akit a digitális és az analóg technika egyaránt érdekel. Egy profeszszionális nyomtatót üzemelnek épp be, miközben az önkormányzati fűnyírókat összezsúfolva egy másik épületben
a színes és a fekete-fehér laboruk készül. Közép-Európában aligha van még egy hasonlóan jól felszerelt fotótábor. Album, és a budapesti Artbázison szeptember végén egy kiállítás is készül majd az itt megszülető munkákból - teszi hozzá.

Cserhátszentivánt 160-an lakják, a fotótábor létszáma 40 fő, ami komoly népességnövekedés errefelé: a település így megérdemli a FotóFalu címet. Sokan már tavaly is jártak itt, akkor a reneszánsz jegyében fedezték fel fényképezőgépükkel a falut és lakóit. A fotós- mesterek Telek Balázs vezetésével vannak vagy tízen, de az előadók sorában ott a Fotófalu polgármestere, Jozipovics György is. Házigazda, aki nem mellesleg grafikusművész. A képek kódolásáról és megfejtéséről beszél, meg arról, hogy ez úgysem érdekel senkit, noha millió képpel találkozunk nap mint nap, és lökött módon reagálunk rájuk. Művelődési házuk dolby surround technológiával felszerelt vetítőjén némafilm forog a vacsora utáni előadás végén.

Kerekes mester és tanítványai
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.