Részben az ő szalonjából öltözködött a hazai elit, de a környező országok elitje is. Jovanka Titónak például méretarányos próbababája volt a szalonban, azon alakították a rendelt ruhákat. Rotschild Klára nélkül nem lehet megírni a korszak pesti divatjának történetét, s ez kitűnik egy most megjelent tanulmánykötetből is: szerzői lépten-nyomon említik, idézik alakját. Kár, hogy nincs róla külön tanulmány, vagy legalább egy fotó.

Két évvel ezelőtt a Budapesti Történeti Múzeum rendezett kiállítást a szocializmus öltözködéséről, s annak kapcsán rendeztek egy konferenciát is. Ott hangzottak el azok az előadások, amelyek most írott formában, bővítve, jegyzetelve megjelentek az Öltöztessük fel az országot! című kötetben. Sokféle szemszögből ismerhetjük meg e könyvből az államosított divatot: elmondják véleményüket, emlékeiket a tervezők, a manökenek és maguk az öltözködő nők is.

Tanulmányaikból, vallomásaikból körvonalazódik a szocialista divattörténet, amelynek fő szála természetesen a negyvenes évek végén létrejött állami konfekcióipar. A cél ekkor még a lerongyolódott ország felöltöztetése. S míg a politika diktátora Rákosi, a hazai divaté az 1951-ben létrehozott Ruhaipari Tervező Vállalat lett. Korabeli adatok szerint a konfekció kezdetben csak az emberek 35 százalékának méreteit találta el, a többieken lógott vagy szorított a ruha. Később több mint százezer emberen végeztek próbaméréseket, s finomítottak a mérettáblázaton, így a hatvanas években már a vásárlók 80 százalékára passzolt a bolti ruha.

Akkor már szolidan a nyugati trendekhez igazodott, anyagaiban is nagyot javult a hazai divat. A tervezők forgathatták a nyugati magazinokat, időnként kijutottak külföldi bemutatókra, egyébként meg a táboron beül cserélgették az ötleteket. Azért nem álmodhattak túl nagyokat. A merészebb dolgok legfeljebb a nemzetközi vásárokon, divatbemutatókon, s néhány exkluzív belvárosi szalonban (pl. a Rotschild-féle Különlegességi Női Ruhaszalonban, a Budapest Divatszalonban, az Iparművészeti Modell Stúdió szalonjában) jelentek meg, az áruházakban nem.

A könyv külön tanulmányokban foglalkozik a korszak két kultikus ruhadarabjával: a farmernadrággal és az otthonkával. A farmerről tudjuk, honnan érkezett, mit jelentett. De az idősebb háziasszony-generáció által még ma is viselt otthonkáról kevésbé köztudott honnan jött: az 1967-ben indított könnyűipari poliészter program terméke. Egyébként a keleti blokk jellegzetes darabja. Viselték az NDK-ban, Romániában és Lengyelországban is, egyfajta otthoni uniformisként.

Ha a kötetből nem is fogunk választ kapni minden kérdésünkre, azért elégedetten forgathatjuk a Simonovics Ildikó és Valuch Tibor szerkesztette könyvet, hisz így vagy úgy minden fontosabb divatjelenséget és szereplőt érint a negyvenes évektől a kilencvenesekig. Már csak azért is elégedettek lehetünk, mert kitűnik belőle: öltözködés tekintetében nem volt miért szégyenkeznünk.

(Öltöztessük fel az országot! Szerkesztette: Simonovics Ildikó és Valuch Tibor. Argumentum Kiadó, Budapest Történeti Múzeum, 1956-os Intézet. 293 oldal, 3500 forint.)