Csak nyerhetek.

Ezt ismételgeti Gál Máté, amikor arról kérdezem, hogy mit vár magától a július 25-én kezdődő Operalián. A nyúlánk, szép arcú, borostáját szabályos fazonúra vágó, fekete hajú, 26 éves, pécsi egyetemista lesz az egyik résztvevője az eddig már sztárok sorát elindító nemzetközi énekversenynek. Az 1993-ban Plácido Domingo által alapított Operaliának először ad otthont Magyarország: az elő- és középdöntőt Pécsett, a finálét Budapesten rendezik. Az idei versenyre 904 pályakezdő énekes jelentkezett, a szigorú rostálás után öt kontinens húsz országának negyvennyolc művészjelöltje kapott "rajtengedélyt". A résztvevők négy operaáriával és két zarzuelával (spanyol dallal) készülnek. A tizenhárom tagú zsűrit a világ meghatározó operaházainak vezetőiből verbuválták, így képviselteti magát például a bécsi, a barcelonai, a londoni, a madridi, a párizsi és a New York-i dalszínház. Az ítészek pontjai alapján alakul ki a döntő tizenkettes mezőnye, majd három-három női és férfi dobogós. Gál Máté nem latolgatja esélyeit.

- Akárhányadik leszek, csak nyerhetek - mondja újra. - Találkozhatom Domingóval, tőle kaphatok instrukciót. Domingo a verseny után koncertet tart Pécsett, ott talán vele énekelhetek.

Gál Máténak álomszerű ez az egész. A pécsi fiatalember nem is olyan régóta álmodik efféléket. Pedig a muzsika generációk óta benne van a családjában, felmenői közül többen zenéltek, mindkét nagyapja hegedült, szülei zongoráztak, anyja kórusban énekelt, apja néptáncolt. Máté zenei tagozaton végezte az általános iskolát, kórusban dalolt és hegedült. Aztán tizennégy éves korára kezdett terhére válni a hangszer, a 188 centisre nőtt srác akkortájt jobban szeretett kosarazni. Jók voltak a rugói, tudott zsákolni, s nem bánta, ha meghúzta valamelyik ujját, olyankor a hegedűórán beteget jelenthetett. A gimiben letette a hegedűt, az énekléstől azonban nem szakadt el. A pécsi Kodály gimnáziumba járt ugyanis, ahol az éneklés - az intézmény legendás tanárának, Kertész Attilának köszönhetően - közügy: a sulinak külföldre járó kórusa van, s évente egy csuda vidám énekversenye, ahol a diákok népdallal, kánonnal és mai nótákkal domboríthatnak. Az olasz szakos osztályba járó Máté belépett az iskola kórusába, emellett két haverjával reneszánsz dalokat előadó triót alapított.

A végigdalolt gimi után Máté a pécsi egyetemnek mégsem valamilyen zenei, hanem az olasz szakára felvételizett 2003-ban. Ott Dante, Boccaccio, Umberto Eco lett a kulturális eledele. Na, meg Bellini, Donizetti, Rossini, Verdi és Puccini. Egyetemi évei alatt olasz operákat hallgatott, és mindinkább arra érzett vágyat, hogy áriákat énekeljen. De valahogy hiányzott belőle a meggyőződés, hogy erre tegye fel az életét. Belépett a Lakner Tamás vezette pécsi Bartók Béla Férfikarba, s a később kórusolimpiát nyert együttesben szólót is énekelt. Néha véleményt kért jeles énektanároktól, s azok biztatták, hogy szép lírai tenorja van, érdemes képeznie magát. Vett is énekórákat, ám azt még nem merte kimondani, hogy mi is a célja ezzel.

Aztán 2007-ben eldöntötte, felvételizik a pécsi egyetem művészeti karának ének szakára. Azt súgták neki, ha eljön, felveszik. Csakhogy porckorongsérvvel két hónapig ágynak esett. Kitartó gyógytornával elkerülte a műtétet, a felvételiről viszont lecsúszott. Igaz, azért se ment el a megmérettetésre, mert közben ösztöndíjasként kiutazhatott Triesztbe, olasz tanulmányait elmélyíteni. Triesztben viszont azonnal felvételizett az ottani egyetem opera szakára. Négy jelentkezőt vettek fel a harmincnégyből.

- Ez nagy siker volt - zöldesbarna szeme ma is büszkén csillan, amikor felidézi a felvételit. - Rinaldo Enrico lett a tanárom, aki kiváló baszbariton operaénekes és remek pedagógus. Korábban énekesnők tanítottak, sokat tanultam tőlük, ám egy készülő tenornak egy férfi énekes tud igazán sokat adni technikában, érzésben, színészi kifejezésben. Ráadásul Rinaldo örökké jó kedélyű, lezser ember, öröm vele dolgozni.

Trieszt elvarázsolta Mátét. A negyedmilliós, monarchikus hangulatú város utcáiról, teraszos kocsmáiról, borairól, tengerpartjáról, fesztiváljairól és a triesztiekről rajongással beszél. Arra azért ügyelt, hogy a pörgős élet ne veszélyeztesse hangját. Kerülte az éjszakázást, a dorbézolást, a cigit, a zsíros ételeket, s néha a fagyit is.

Az Operaliára 2009 februárjában jelentkezett. Májusban arról tájékoztatták, hogy: próbálkozzon jövőre. Júniusban megszólalt a mobilja, és az énekverseny egyik adminisztrátora, egy francia hölgy - gallos akcentusú angoljával - közölte vele: ő is résztvevő. Várólistán volt, s mivel valaki visszalépett, előbbre került. Mátét nem zavarja, hogy a "kispadról lett kezdő", s az se, ha sejtetik vele: azért ő lépett előbbre, mert hazai versenyzőt akartak a pécsi elődöntőbe.

- Nem foglalkozom ezzel - legyint erre -, örülök, hogy részt vehetek, hatalmas dolog, csak nyerhetek.

Eldöntötte: bármit is hoz a verseny, tenor akar lenni, és operákban akar fellépni. Szereti az olasz szakot, ígéri, hogy befejezi, hisz már csak diplomáznia kell belőle, de úgy véli, a tanári pálya nem elégítené ki őt. Amikor megkérdezem, miért csak 26 évesen határozta el magát, azt feleli, ő későn érő típus, csak ennyi év után tudott dönteni. Kellett az énektanárok sok tanácsa, a fellépések után kapott taps, kellett Trieszt, Rinaldóstul, tengerpartostul, kocsmástul, és kellett az Operalia kínálta sansz.

Akik a szakmában jól ismerik Gál Mátét, azt mondják, hogy hangszíne különlegesen szép és egyedi. Erről magam is meggyőződhettem, az egyik próbájába belehallgatva. Bevallja, hogy még sokat kell tanulnia. Amikor arról faggatom, hogy milyennek látja önmagát, így összegez:

- Őszinte vagyok és alázatos, igyekszem kedves lenni mindenkivel, jó a kapcsolatteremtő készségem. Hibám a pontatlanság, meg hogy másokkal kritikus vagyok, miközben lehetne több önkritikám.

Kezdetnek nem rossz az önkritika fejlesztéséhez.