Talán meglepő, de a konkurenciaharc terén nincs különbség a piacgazdaságban szocializálódott generáció és a rendszerváltást megelőző időszakban már "beérett" alkotók között. Ugyanakkor a területi jellemzők mutatnak némi sajátosságot: általában a budapestiek erőteljesebb versenyt éreznek, mint a vidékiek. A vidékiek körében pedig, úgy tűnik, a csoporttudat erőteljesebb az átlagosnál. A konkurenciaharcot leginkább az egzisztenciális gondok élezik ki.

A művészeti intézmények, vállalkozások képviselői szerint az intézményekre a "barát vagy ellenfél" megosztottság a jellemző. Véleményük szerint az intézmények esetében az alkotókéhoz képest kisebb a
valószínűsége annak, hogy egymáshoz semlegesen viszonyuljanak. Az intézmények képviselőinek háromnegyede arról számolt be, hogy a piac gyakorlatilag fel van osztva. Egynegyedük szerint ez olyan mértékű, hogy semmilyen verseny sincs a területen működő intézmények között. Minden második intézmény képviselője szerint van ugyan némi versengés a hasonló területeken tevékenykedők között, mégis alapvetően "békésen" működnek egymás mellett. Minden ötödik intézményi képviselő látja úgy, hogy a hasonló tevékenységet folytató intézmények, vállalkozások között szinte állandó harc folyik.

Amennyiben mégis versenyeznek a művészeti intézmények egymással, a verseny egyaránt kiterjed a piaci bevételekre, rendszeres, alkalmi vagy eseti megbízásokra csakúgy, mint az állami megrendelésekre, állami támogatásokra, a hazai pályázati pénzek elnyerésére és a média jelenlétre. Az alkotókért, "húzónevekért" való versengés nem jellemző a hazai művészeti vállalkozásokra, intézményekre.