A kőszegi várudvarban tizenhárom színész csaknem három órán át dolgozik azon, hogy elrejtse Shakespeare korai, talán első darabjának lényegét. Nem is tehetnek mást. A mű, amely magyarul hagyományosan A makrancos hölgy címet viseli, csak azért nem mondható harcos példázatnak a feminizmus, illetve mindenféle női egyenjogúsítási gondolat ellen, mert Shakespeare idejében még nem volt feminizmus. Ma azonban igencsak van, és erről a mai néző nem is tud megfeledkezni.

Magyarázatokkal persze mindent ki lehet fordítani igazi valójából, a kifordítást eljátszani viszont sokkal nehezebb, kiváltképp ha a tét nem ínyencek kifinomult igényeinek kielégítése, hanem egy nyárestére szóló mulattatás. Znamenák István rendező és a nagyrészt kaposvári színészekből álló csapat nem is próbálkozik mással, mint a mondandójától függetlenül remek vígjáték értelmes és szórakoztató eljátszásával. Legeredményesebben az elviccelés, a mókázás hatástalanítja a kényes problémát.

A rendező tervezte mozgékony és semleges díszletben Cselényi Nóra délszaki derűt sugárzó, múltat és jelent keverő jelmezeiben jól követhető történetet látunk elmés tréfákkal közelítve mai világunkhoz. Ló helyett tandembicikli szolgál, az irányt pedig az internetes útvonaltervezők stílusában közli a szolga a vezetővel. Epres Attila négy plusz egy szerepben mulattat kiválóan, előbb kellemetlenkedő szolga, majd tohonya házgondnok, aztán hiú szabó, végül ostoba és süket iskolamesterként öntudattal éli bele magát az álapa alakjába. Gazsó György megfontolt polgárnak és üzletembernek mutatja a két lánya kiházasításának gondjával terhelt atyát, Nagy Ilona a Bianca szelídsége alatt alamuszin megbúvó érzéseket sejtet, Spindler Béla könnyen leszerelhető öreg udvarló, Némedi Árpád hirtelenkedőbb lovag, be is verik a képét egy gitárral. Sarkadi Kiss János morgolódva ügybuzgó szolga, Horváth Illés modern hódító ifjú, Herczeg Tamás magabiztos cselszövő. Kocsis Pál öntelt melák Petruchiót játszik, aki öröklött vagyona biztonságából támad a kiállhatatlan nővel járó hozományra, Parti Nóra megsejtet valamit az apához való viszony ördögi köréből, amely Katalint elvadíthatta. A szelídítési jelenetekben remek összjátékkal tompítják a szöveg feminizmusellenes élét, a férfi kicsit eszelősnek látszik, akire az éhezéstől és kialvatlanságtól megbölcsült asszony okos iróniával hagyja rá legképtelenebb állításait is. A darabzáró monológgal, amely ma mindenképpen antifeminista kiáltványnak hangzik, így sem
könnyű megbirkózni. Parti Nóra könnybe lábadó szemmel próbálja éreztetni mindannak szomorú képtelenségét, amit az asszonyi kötelességekről mond.

A darabot a mai fül számára is élvezhetően fordító Nádasdy Ádám megtartotta a bevett címet, bár megjegyzi, az eredetit A hárpia megzabolázása jobban fedné. Az előadásra meg az antifeminista megszelídítése illenék - bár Shakespeare nem könnyen adja meg magát.