Nemcsak a negyven fok, hanem a fokozódó szúnyoginvázió is borzolja a budapestiek idegrendszerét. Nem kivétel ez alól a Margit-sziget sem - még akkor sem, ha a hét közepén kétszer is helikopterről szórták le az ellenszert. Mindez láthatóan egy percre sem befolyásolja az Aida című előadás előkészületeit. Pedig a művészek néha éneklés közben egy-egy csípős "falatot" is lenyelnek.

A színpadon stilizált díszlet: a nézőtéren tengerészsapkában üldögélő rendező, Viktor Rizsakov az első pillanattól tudta, itt nem lesznek "színes-szagos" monstrumok, csak pár kartonnal borított, mozgatható lépcsősor. Koncepcióját csak részben határozta meg a viszszafogott büdzsé.

A háttérben feszülő hatalmas kivetítőn az univerzum elemei váltják egymást: bolygók és csillagok. A fólia nagyban befolyásolja a színpad mögötti járást. Ha a képet vetítő projektor előtt masírozna el a kórus, szó szerint beárnyékolná a vetítést. Így hatalmasat kerülnek a szereplők, ha a színpad másik oldalára igyekeznek. Aki a színfalak mögé, a fák közé pillant, hófehér ruhás turistacsoportnak képzelné őket.

Ellenkező oldalon az ügyelő figyel: épp rálát a négy monitor egyikére, ahol Kocsár Balázs vezényli a Debreceni Filharmonikusokat. Ury Tibor előtt preparált kotta, ebbe írta bele grafittal az előadás menetét, a díszletmozgatást, meg az egyik legfontosabbat: melyik szereplőt mikor kell színpadra kérnie az öltözőkben, büfében is jól hallható, úgynevezett hívóban.

Ury úr táncosként perdült a színházi világba, a szakmai nyugdíj után lett ügyelő Debrecenben. Azzal a meglepő információval szolgál, hogy a táncosnak éppen olyan jól kell ismernie a kottát, mint az énekesnek. Esküdni mernék, tudja az egész operát kívülről, kedvenc részeibe olykor bele is dúdol.

A kórustagok tikkadtan üldögélnek mellette a padon. Látszik, nem most találták ki a vissza-visszatérő kérdést: "Hívtál, Tibi?" "Engem is?". A várakozás alatt fejfedőjüket ölükben szorongatják a huszonsok-fokban, míg mások egymást fotózzák.

Állunk a takarásban, és az ügyelő szól, ha szaladnunk kell, mondván, a hatalmas kórus mindjárt kirobban a színpadról. Meséli, az Aidát ősszel bemutatják Debrecenben. Nyilván akkor újra szükség lesz majd tolmácsokra: az egyik oroszról fordította magyarra a rendezői instrukciókat, amelyeket aztán a másik kolléga olaszul mondott tovább a külföldi énekeseknek. Az etióp királyt játszó Salvi di Salvo kivételével amúgy mind visszatérő vendég náluk.

Azt lestük meg az Aida főpróbáján, milyen egy opera hátulról, szabadtéren. Csípős, színes, varázstalan

Azt már az öltözők felé suttogják, hogy az Amnerist játszó Francesca Provvisionato a karmester felesége. Egy fa tövében azt is megtudjuk, hogy a táncoslányok kedvencét, a fiatal dél-koreai, habár Olaszországban élő Tae Sung Jungot nemes egyszerűséggel Giuseppének hívják. Ő egyébként tavaly, a Manon Lescaut-ban is a mostani csodás Aida, Annalisa Carbonara szerelmét játszotta.

Amíg a közönség a párral szimpatizál, a statiszták a színfalak mögött heverésznek, a kórus pedig azon mereng, milyen jó lenne egy bográcsgulyást rittyenteni. Már minden mozdulatot és éneket biztonsággal tudnak, csak a díszletezőként is bevetett táncosok keresgélik néha a színpadra ragasztott jeleket. A végső segítséget Ury Tibor adja meg: félhangosan noszogatja őket, mit merre toljanak, hogy impozáns egyiptomi piramissá álljon össze a kartonpapírral borított díszlet.