Fehér selyemsálba burkolt, hanyag eleganciával öltözött fiatalember bóklászott 1802 nyarán az alig tíz éve nyílt - hétköznap kizárólag a művészek rendelkezésére álló - párizsi Louvre termeiben, és Napóleon kulturális hadizsákmányait böngészte: mások mellett Tiziano és Rembrandt remekműveit. Mindezt az Amiens-ben kötött, egyetlen évig kitartó angol-francia békeszerződésnek köszönhette az akkor huszonhét éves William Turner, aki az ingatag béke meghirdetésének pillanatában azonnal áthajózott az öreg kontinensre, mecénása jóvoltából lovas kocsit bérelt, Svájcban értő idegenvezetőt, és zsúfolásig tömte vázlatfüzetét aprólékos ceruzarajzokkal.

Noha ekkorra már tetemes mennyiségű rajzot, olajképet, akvarellt, metszetet készített régi mesterek munkái után Itália sziklás tájairól, több ezer év kultúráját szimbolizáló oszlopokról, diadalívekről, a régmúlt idillt idéző pásztorokról, ő maga ekkor, 1802-ben lépett először Itália földjére. Az ókori és a reneszánsz tudás terrénumára.

- Turner védjegyévé vált a mindent beragyogó mediterrán napfény. Később bearanyozta vele még a ködös Albion fáradtszürkés tájait is - meséli a Ferrara és Edinburgh után Budapestre érkező, a londoni Tate Gallery mellett magángyűjtemények anyagát bemutató tárlat egyik kurátora, Gonda Zsuzsa.

Turner nyomába szegődünk. A kényes papírmunkáknak kijáró félhomályban először az akkor még virtuális utazó csodált elődeinek - Woollett, Piranesi, Claude Lorrain - képein járjuk be Itáliát, belepillantunk a korabeli, megsárgult útikönyvekbe, amelyekből Turner puskázott, és elidőzünk az apró, zsebben megrongyosodott jegyzetfüzetek felett, amelyekbe a fiatal mester vezette át a kötelező látnivalók miniatürizált változatait, illetve amelyekbe utazásai során felskiccelte egész Itáliát.

A tintával, ceruzával, dohánylével és vízfestékkel felvitt légies rom-, lagúna-, templom- és vulkánsziluettek aztán londoni és az egyszer, három hónapra bérelt római műtermében teltek meg élettel.

- Absztraktba hajló, szinte mértani alakzattá egyszerűsített tájképeit gyakran értetlenül fogadta a közönség - mondja a kurátor, de hozzáteszi, erre a negyvenes, ötvenes éveiben járó művész nyugodt lélekkel fittyet hányhatott. A gyerekként komoly hírnévre szert tett festő - akit huszonhét évesen rendes tagjává választ a londoni Royal Academy - a jó szemű gyűjtőknek és a nagyvonalú mecénásoknak köszönhetően tisztességes vagyont halmozott fel, amelyből aztán merész kísérletezéseit finanszírozhatta. Miközben másolói is vígan éltek, a huszonévesen már saját galériával és komoly forgalommal büszkélkedő zseninek bőven futotta útiköltségre, a velencei kanálék szállodáira, tengeri kalandokra.

Ha úgy tartotta kedve, négy órára egy viharba keveredett hajó árbocára köttette magát, hogy megfigyelje a háborgó tenger szeszélyeit, napokat ücsörgött és figyelt a római Szent Péter-bazilika tövében, ha pedig úgy látta jónak, a kifinomult ízlésű közönség megrökönyödésére hajókötéllel keretezte képét. Ha úgy hozta, a kiállításon fejezte be olajképeit, kedve szerint tiltotta ki üzletéből a vevőket és mondta le időhiányra hivatkozva az akadémia perspektívaprofeszszoraként óráit.

Az Angliában korán elismert, idővel azonban kissé különc figurává avanzsáló művész - aki titkolta lakhelyét, és gyakran Booth admirálisként mutatkozott be - a jelentől távol, a művészettörténet jövőjében töltötte utolsó éveit. Elcsatangolt az impresszionizmus, a realizmus és az absztrakt évtizedekkel, évszázadokkal később megszülető tájaira. Bárhol járt az angol mester, egyetlen dolgot sosem felejtett le a vásznakról: az Itáliából importált, aranymeleg napfényt.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1984-ben adták át először a XIX. századi angol festőről, William Turnerről elnevezett díjat. Az azóta minden évben odaítélt, 25 ezer fonttal (nyolcmillió forinttal) járó elismerést egy Nagy-Britanniában alkotó és - az évente változó összetételű zsűri szerint - kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 50 év alatti képzőművész kapja. A legrangosabb brit kortárs képzőművészeti díjat eddig mások mellett Tony Cragg, Anish Kapoor, Damien Hirst, tavaly pedig a 44 éves videoművész, Mark Leckey vehette át.