- Alig három évvel ezelőtt nyílt meg a MODEM, s rövid idő alatt országos ismertségre tett szert. Hogyan sikerült ezt elérni?

- Nincs ebben semmi rendkívüli. A MODEM a budapesti Ludwig Múzeum után az ország második legnagyobb, időszaki tárlatok megrendezésére alkalmas kiállítóterével rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy jelentős léptékekben gondolkozhassunk. Az indulás előtt egy meglehetősen ambiciózus koncepciót dolgoztunk ki, amely alapján úgy próbáltuk pozícionálni a MODEM-et, hogy a határokon átívelő régióban a vizuális művészetekben meghatározó jelentőségű, de a társművészetekben is fontos viszonyítási pontot jelentsen.

- Nem vallott ez túlzott bátorságra egy olyan országban, ahol a kortárs képzőművészet megbecsültsége viszonylag alacsony még a kultúra iránt érdeklődők körében is?

- A többi művészeti ághoz viszonyítva a vizuális művészet státusza Magyarországon valóban nem túl erős, de nem törvényszerű, hogy így maradjon. Akadnak pozitív példák. Németországban, ahol sok szempontból hasonló a kortárs kultúra szerkezete, mint Magyarországon, a művészeti kiállítások megbecsültsége lényegesen nagyobb, mint nálunk.

- Éppen ezért kérdezem: egy ilyen társadalmi közegben milyen eszközei voltak a MODEM-nek a kitörésre?

- Paradox módon az általános rossz helyzet kedvezett annak, hogy a MODEM kiemelkedjen, mert - egy új intézményhez illően - nem akármilyen aktivitással indultunk el ebben az állóvízszerű közegben. Tudatosan terveztünk olyan kiállításokat, amelyek fölkavarják az állóvizet, amelyek sokakat vonzanak. Ilyen volt a Leonardo-kiállítás, amelyre hihetetlenül nagy számú jegyet adtunk el: összesen százhatvankétezret. Ez bebizonyította, hogy ha vidéki városban rendeznek olyan tárlatot, amelynek potenciálisan százezres közönsége van, akkor abba a vidéki városba tényleg az ország minden részéből, sőt külföldről is elmennek.

- Ha már a Leonardo-kiállítást említette: nagyon sok bírálat érte a MODEM-et amiatt, hogy egy művészileg finoman szólva is kevéssé értékes, populáris tárlatot próbált eladni ebben a minőségi anyagokat bemutató galériában, ahová az nem való. Mi a véleménye erről?

- Tiszteletben tartom, ha valaki így vélekedik, de én másképp gondolom. Szerintem érdemes az ilyen jellegű tárlatokat fölvállalni, mert nem szűkítik a lehetőségeinket, hanem tágítják. A Leonardo-kiállítás kapcsán például be tudtuk indítani a múzeumpedagógiai programunkat. De mondok egy másik érvet: a tárlat százhatvankétezer látogatója közül több mint húszezren váltottak jegyet a modern magyar műveket bemutató Antal-Lusztig-gyűjteményre is.

- Ebből a szempontból a MODEM valóban egyedi, de újszerű művészeti központként már másolható a modell. Van-e tudomása arról, hogy más magyar városokban a MODEM-hez hasonló jellegű intézményt terveznek létrehozni?

- Hallani ilyenekről. Úgy tudom, egy hasonló karakterű művészeti központ gondolata megfogant Győrben, Nyíregyházán és Erdélyben is. Ez nagyon jó érzés számunkra, de el kell mondani: egy ilyen modell csak akkor működőképes, ha az üzemeltetéshez megfelelő forrás áll rendelkezésre.

- Önöknek mennyi az éves költségvetésük?

- Az idén mintegy 275 millió forint közpénzt ad a város, ehhez jön hozzá a jegyárbevételünk. De a támogatásból adunk vissza az önkormányzatnak, hiszen az épületet durván havi ötmillió forintért béreljük a várostól.

- Ha már a pénznél tartunk: a MODEM a fideszes irányítás alatt álló cívisvárosban sajátos politikai erőtérbe került. A bírálók szerint a gazdálkodás túlságosan pazarló, hallani, hogy a kiállításokat megnyitó személyek vagy a tárlatvezetést tartók nettó kétszáz-háromszázezer forintot kapnak. Az ilyen vádakból mi igaz?

- Pontos a kérdésfelvetés abból a szempontból, hogy ezek vádak, s nem megalapozott állítások. Nemrég volt nálunk egy átfogó önkormányzati revízió, amely megállapította, hogy nem pazarló a gazdálkodásunk. A kiállításmegnyitókra és tárlatvezetésekre pedig nem fizetünk százezreket, ez a felvetés légből kapott. Tavaly ellenzéki képviselők is átnézték a könyvelésünket, hat héten át vizsgálódtak, s végül egy sajtótájékoztatón egyetlen kérdést tettek föl: Kósa Lajos polgármesternek a Playboyban megjelent fotói után, amelyek nálunk készültek, mennyi juttatást kapott a MODEM? Nem örülök neki, hogy benne vagyunk egy ilyen pártpolitikai kontextusban.

- De lehet, hogy akkor nem kellett volna megengedni Kósa Lajos polgármesternek, hogy a Playboy-fotók számára nagymotoron pózoljon a MODEM-ben, nem? Hiszen akkor nem lett volna mit bírálni.

- Nem látok ebben semmi kivetnivalót. Akkor lenne gond, ha ezt nem engednénk meg bárkinek, akiről profeszszionális fotót szeretnének készíteni.

- Én is fotózkodhatnék a MODEM-ben nagymotoron?

- Természetesen. Motorozni persze nem lehet a kiállítótérben, de pózolni rajta, ha műtárgyvédelmi szempontból nem aggályos, azt miért ne? Egyébként sokan készítenek nálunk portfóliókat, talán azért, mert ez egy extrém helyszín, s nem kérünk érte pénzt. Egyetlen esetben kértünk ellentételezést a fotózásért: éppen az említett Playboytól a polgármester fényképei kapcsán. Egy kétszázezer forint értékű hirdetési felületet kaptunk tőlük.

- Végül újra vissza a művészethez: hogyan képzeli a MODEM középtávú jövőjét? Azt kapjuk, amit eddig megszoktunk, vagy változhatnak az irányok?

- A MODEM-nek mára kialakult a határozott karaktere, s szeretném, ha ez tovább erősödne. Továbbra is igyekszünk unikális eseményekkel jelentkezni. Erre a legújabb példa, hogy tárlatot rendezünk Esterházy Péternek a huszonöt évvel ezelőtt megjelent Kis magyar pornográfia című kötetéből. Az általunk fölkért képzőművészek kiválasztottak egy-egy mondatot a könyvből, s ahhoz kapcsolódóan készítenek egy-egy műalkotást. Könyvekből leginkább filmeket szoktak rendezni, nem tárlatot, ezt a kiállítást tehát egyedinek és izgalmasnak szánjuk: reményeink szerint sok mindent elárul majd nem csak a mögöttünk hagyott huszonöt évről, hanem a mai magyar közállapotokról is.