Sétál a VOLT-tal és Szigettel már évtizedes rutint szerző fesztiválozó a lenyugvó nappal vörösre festett parton, és azon töpreng: miért csak most jutott eszükbe a nyári fesztiválok megteremtésével új életformát kitaláló szigeteseknek, hogy a Balatont is bevonják a bűvös körbe? Hiszen a víz, a már tökélyre fejlesztett program és környezet, a turisták számára is megkapó látkép (a balatoni naplementét kábé úgy fényképezik itt az alkalmi romantikusok, mint a Hősök terét az izgága japánok) láthatóan nyerő együttes. S ez így van még akkor is, ha a már másfél hónappal ezelőtti telt ház sikerét némiképp tompítja, hogy úton-útfélen lehet még bérletet és napijegyet vásárolni az üzletre láthatón ráérző zamárdiaknál.

Telt ház persze nincs, legalábbis szigetes léptékkel mérve nincs. Ami azt jelenti, hogy az első nap első sikerét hozó Underworld koncertjén sem taposták le az ember lábát, és a bordáin sem zongoráztak végig a taktusoktól felélénkülő csápolók. Tér van, nyugalom és lazaság. Mintha egyszerre használna tudatmódosító szereket az egész keleti part. A fesztivált különben a brit Dub Pistols indította útjára a nagyszínpadon, addig csak jobbára a hangulatjavító lemezlovasok, póker és masszív kolbászszag biztosított arról, hogy jó helyen járunk. Azt persze mégsem lehet eldönteni, hogy a sűrű ritmusokkal és odamondogatással ékesített csapatot dicsérte vagy épp lesajnálta a többszöri Sex Pistols bekiabálás. Az viszont tény, hogy ők maguk is kihasználták a klasszikus elődök nyújtotta biztonságot: egy AC/DC-átirattal másfajta energiát csempésztek a partiarcok közé. A francia formáció, a Nouvelle Vague annak ellenére, hogy bolondos, francia kocsmákat idéző hangulatot teremtett, és megmutatta, hogy az amúgy izzadságos elektronikát is lehet könnyedén, buján és majonézesen tálalni (még egy karcosabb Depeche Mode-slágert is a maga képére formált), szóval ennek ellenére is arról győzött meg, hogy az efféle finomságok jobbára elvesznek a nagyszínpadon. S ezt leginkább az első napi nagyágyú, az Underworld bizonyította: a monoton, fineszességgel csak elvétve előrukkoló ritmusok, az örök elektronikus mantra, pillanatok alatt megtalálta a maga lelkes és percről percre jobban felduzzadó közönségét. Minél egyszerűbb, antul jobb, mondhatná bennem a nem létező mezőségi gazda, de nem mondja. Hiszen tudomásul kell venni: mégiscsak ez lenne az időnként eklektikusnak tűnő Sound igazi arcéle. A lüktető, bőr alá bekúszó elektronika, mely csakhamar alázatos hívőkké alakítja át az elé tárulókat. Ráadásul a brit duó tényleg mindent megpróbált, hogy színesebbé tegye az estét: egy örökmozgó vokalistával érkeztek, aki időnként gitárt is ragadott.

A magyarokat a most kissé fáradtnak tűnő Korai Öröm és az örökségét merészen felvállaló Colorstar képviselte a Pesti Est Színpadán, s örömmel állapíthattuk meg, hogy a vízilabda után azért az elektronikus színtér is kínálhat a világnak is tetsző sikereket. Ma a brit Orbital vár a táncolni vágyókra, de a legtöbben már a vasárnapi szupersztárról, Mobyról beszélnek, akit - költői túlzás ide vagy oda - szokás a kétezres évek meghatározó popzenészének kikiáltani. Meglátjuk, hogy a vasárnapi idő mit hoz ki belőle.