Egy peches mexikói

Carlos Torre Repetto (1904-1978) volt az első mexikói, aki 1977-ben a Nemzetközi Sakkszövetségtől megkapta a nagymesteri címet. Torre a jóval korábbi sikerei elismeréseképpen részesült a kitüntetésben, hiszen ekkor már közel 50 éve nem sakkozott. Az 1920-as évek derekán úgy érezte, el kell menekülnie a versenyek világából.

A mexikói játékos tizenéves korában az Egyesült Államokban kezdett el hivatásszerűen sakkozni. Mindössze két évet töltött a nemzetközi sakkarénában, 1924 és 1926 között. Ez idő alatt három világbajnokkal találkozott: Emanuel Laskert gyönyörű partiban győzte le, míg Aljechin és Capablanca ellen döntetlent ért el. Az ő nevét viseli a Torre-támadás (1. d4 Hf6 2. Hf3 e6 3. Fg5), illetve ő tette népszerűvé a Mexikói védelmet is (1. d4 Hf6 2. c4 Hc6), melyet manapság "feketehuszár-tangónak" hívnak.

Torre először 1925-ben szenvedett idegi problémáktól, amikor Chicagóban egy óriási nemzetközi verseny utolsó fordulójában vesztett, így elesett attól, hogy többek között Frank James Marshall, Maróczy Géza és Edward Lasker előtt megnyerje a tornát. Viszszavonulása okát azonban valószínűleg nem a sakktábla környékén kell keresnünk, hanem abban a stresszben, melyet ez időben a nevével és népszerűségével visszaélő neves honfitársai idéztek elő körülötte. Olyan dolgokba akarták belerángatni, mint például a politika. Ezek elől a rémisztő szándékok elől, úgy érezte, csak a versenyzése és a sikerei feladásával képes elmenekülni. Élete végét egy szociális otthonban töltötte, elszegényedetten, elfeledetten. Torre balszerencsés sorsára mi sem jellemzőbb, mint hogy legismertebb játszmájának - melyet 1920-ban, New Orleansban váltott - nem győztese, hanem vesztese volt...

PHILIDOR-VÉDELEM

Adams-Torre

1. e4 e5 2. Hf3 d6 Ha valaki nem akar sok szerteágazó változatot tanulni és szereti a kontrajátékot, akkor az ő megnyitása a Philidor-védelem.

3. d4 exd4 4. Vxd4!? Adams gyors fejlődésre játszik. A hagyományos folytatás 4. Hxd4, és például 4. - Hf6 5. Hc3 Fe7 6. Fe2 0-0 7. Fe3 Be8 8. Vd2 Ff8 9. f3 d5! kétélű középjátékhoz vezet.

4. - Hc6 Sötét elő is készítheti ezt a lépést 4. - a6!?-tal, és például 5. Fc4 Hc6 6. Vd3 Hf6 7. h3 Fe7 8. Hc3 0-0 9. Fb3 Hd7!? 10. Fe3 Hce5!? 11. Hxe5 dxe5! 12. 0-0-0 c6 13. f4 exf4! 14. Fxf4 történt az Almási-Nevednichy partiban (Ohrid 2001), amire 14. - Hc5!-tel fekete kiegyenlíthetett volna.

5. Fb5 Fd7 6. Fxc6 Fxc6 7. Hc3 Az amerikai Paul Morphy (1837-1884) már vagy 150 éve megmutatta, hogy 7. Fg5!? is érdekes, például Baucher 7. - f6 lépésére 8. Fh4 Hh6 9. Hc3 Fe7 10. 0-0 0-0 11. Vc4+ Kh8 12. Hd4! Vd7 13. Bad1 Bf7 14. f4! a5 15. f5 Bff8 16. He6 Bg8 17. a4 Hg4 18. Ve2 He5 19. Fg3 Vc8 20. Fxe5 dxe5 21. Bf3! Fd7 22. Bh3 h6 23. Vd2! Kh7 24. Vxd7 Fd6 25. Bxh6+! Kxh6 26. Bd3 Kh5 27. Vf7 sakkal védhetetlen mattra állította ellenfelét (Párizs, 1858).

7. - Hf6 8. 0-0 Aljechin hosszúsáncra játszott Pineiro ellen, és 8. Fg5 Fe7 9. 0-0-0! h6 10. Fh4 b6 11. Bhe1 Vd7 12. e5! dxe5 13. Vxe5 Ve6 14. Vxc7 Bc8 15. Bd8+!! Bxd8 16. Bxe6 fxe6 17. Vxc6-tal szétzúzta sötét állását (La Coruna, 1935).

8. - Fe7 9. Hd5 Jó volt 9. Be1 is, majd Fg5 és Bad1 következhet.

9. - Fxd5 10. exd5 0-0 11. Fg5! c6 12. c4 12. dxc6 bxc6 13. Bad1-re 13. - d5!? 14. He5 Vc7 15. Bfe1 Bfe8 lehetne a válasz, és az esélyek körülbelül egyenlőek.

12. - cxd5?! Torre elmegy 12. - Hxd5! 13. cxd5 Fxg5 14. Hxg5 Vxg5 15. dxc6 bxc6 16. Vxd6 mellett, holott 16. - Vb5 után valószínűleg védhető lett volna az állása.

13. cxd5 Be8 14. Bfe1 a5? Helyesebb lett volna 14. - h6 15. Fe3 Va5 16. Bed1 Fd8!?-cal a futó játékba hozataláról gondoskodni.

15. Be2 Bc8? Torre ismét nem lép 15. - h6!-ot, így kezdődhet a csoda!

16. Bae1! Vd7 17. Fxf6! Fxf6

(Lásd az ábrát!)

18. Vg4! Vb5 A vezérnek védeni kell az e8 bástyát. Fontos, hogy az e1 bástya védve van, így nem megy 18.
- Bxe2 sem, mert világos egyszerűen leütné a fekete vezért.

19. Vc4! A világos vezér szemérmetlenül egyre kellemetlenebb helyen ajánlja fel magát!

19. - Vd7 20. Vc7!! Vb5 20. - Va4-re 21. b3 Vb5 22. a4 Bf8 23. Vxc8! Vxe2 24. Vxf8+ Kxf8 25. Bxe2 nyer.

21. a4!! A játszma legnehezebb lépése! Korai lett volna 21. Vxb7??, mert arra 21. - Vxe2!! 22. Bxe2 Bc1+ 23. He1 Bxe1 sakkal még sötét adna alapsori mattot!

21. - Vxa4 22. Be4! Adams kivonja a bástyáját a korábbi Vxe2-s motívumból!

22. - Vb5 23. Vxb7! Sötét feladta (1:0), mert a vezére nem tudja tovább védeni az e8 bástyáját.

A szerző nemzetközi nagymester

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.