Ennek az újraértelmezendő történeti hagyománynak a része a SplitDeco, azaz osztott dekoráció nevű irányzat, mely ezen a néven 2007-ben ütötte fel a fejét. Joggal nevezi magát művészeti irányzatnak, hiszen a digitális eljáráson túl sajátos gondolati többletet hordoz: a festmények kilépnek a hagyományos szögletes keretből, s a szétszabdalt alkotások elemei közt fellépő hiány provokálja, gondolkodásra készteti a műélvezőt.

- A digitális világ kézimunkása vagyok - mondja Orgoványi Gábor képzőművész, a SplitDeco életre hívója. A művész ugyanis szabad kézzel dolgozik, úgynevezett digitalizáló táblára vázolja fel festményeit, melyek ezáltal bekerülnek a virtuális térbe, majd tintafröcsköléses nyomtatással (gicléé) válnak ismét tapinthatóvá. Miután a nyomatot a térhez igazítja - mit szépítsük: szétdarabolja -, az alkotó a klasszikus olajfestészet útján haladva ráfest, azaz befejezi művét. Ez a rétegzettség és a méretezésben rejlő kimeríthetetlen játék adja a "virtuális olajfestmények" gondolati magját, az alkotás ugyanúgy visszaköszönhet egy galéria falán akár egy gyufaskatulyán.

Maga az átmenet nem csupán az előállítás módját termékenyíti meg, hanem a műtárgyak témájának is alapja. Kép és szó, valós és valótlan örvénye jelenik meg Orgoványi "Az akaratlanul hallott beszélgetések" vagy a "Költött festők" sorozatának darabjain. Utóbbiban például Oscar Wilde költött főhőse, Basil Hallward lefesthette R. L. Stevenson szintén képzelt figuráját, Edward Hyde-ot, rátapintva, hogy a két regény (Dorian Gray arcképe és Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete) egymással is örvénylő viszonyban áll. Ugyanígy, a villamoson vagy parkban elcsípett beszélgetések által gerjesztett képi világ tökéletes párhuzama a virtuális tér megfoghatatlanságának. A virtuális tér ezeknek a képzelményeknek a paradicsoma, így szemben azzal, hogy megkönnyíti az alkotások sokszorosíthatóságát, hozzá is járul egyediségükhöz. Az pedig már kizárólag a művész érdeme, hogy alkotásait különálló egységekre bontja, s a semmi kitöltését, az értelmezést a nézőre bízza.

Tagadhatatlan tehát, hogy a digitális technológia mint újfajta előállítási mód azáltal, hogy gondolati többletet is ad a műalkotásoknak, szükségessé teszi a művészet fogalmának kibővítését, de amíg az idea és a megvalósítás hús-vér alkotótól származik, tagadhatatlan az is, hogy a művészet jelen van.