A rendszerváltáskor előbb a partizánvezérre utaló Sándor, majd a munkásmozgalom szó tűnt el a Nógrádi Sándor Munkásmozgalom-történeti Múzeum nevéből. Igaz, ez utóbbi félig már rehabilitáltatott. Ugyanis a legújabb tervek szerint munkástörténeti profilt venne a retro jegyében ismételten fazonírozásra ítélt intézmény. Mindezt egy uniós pályázat keretében, egy városrekonstrukcióval egybekötött, többmilliárdos épületfelújítással összekapcsolva. Az első régiós zsűrizésen már át is ment ez a terv. Most már csak a megye és a megyei jogú város önkormányzatának kellene egyezségre jutnia, hogy végre kihajtsák a pénzt a régiós tanácsból.

Abszurditásai miatt a rövidítések múzeumát minden bizonnyal a nagy palóc, Mikszáth is nagyon szeretné. Pedig őt épp most lakoltatták ki innen. Merthogy a fenntartó megyei közgyűlés határozata szerint januártól immár ismét Balassagyarmaton a helye az elsősorban Mikszáth- és Madách-relikviákat tartalmazó nógrádi irodalomtörténeti gyűjteménynek.

Revánsként született ez a döntés - ismerik el még a gyarmati városházán is. Salgótarjánban az ötvenes évek végén ugyanis a múzeumalapítással a munkásmozgalom történetének kívántak impozáns emlékművet állítani. S hogy jegyzett gyűjteményük legyen, jól jött a már meglévő - Nagy Iván kezdeményezésére és adományából, közel százhúsz éve megalapozott - balassagyarmati múzeum értékeinek a mozdíthatósága. Akkoriban és azt követően még sokáig a polgárosult, s így büntetésbe került városból probléma nélkül lehetett ugyanis megyei hivatalt vagy épp múzeumot elvenni.

Kis szépséghiba e mostani visszavágásban, hogy a sok kézirat és megannyi irodalmi relikvia az Ipoly-parti városban egyelőre nem került tárlókba, hanem dobozokban maradt. Merthogy a Palóc Múzeumban jelenleg egyetlen irodalomtörténész sem dolgozik. Az önkormányzatnak pénze sincs ilyen képzettségű munkatárs felvételére, de a megyei múzeumi szervezetnél sem hirdették meg a korábbi megyei igazgató megüresedett irodalomtörténészi státuszát. Sőt létszámstopot rendeltek el, meg azt, hogy a milliárdos adóssággal küzdő megyei önkormányzat intézményeiben - s ez alól a múzeumi szervezet sem kivétel - újabb és újabb emberektől kell megválni.

Történik mindez a salgótarjáni múzeum ötvenedik születésnapján, amelyet a muzeológusok az évtizedek során itt összegyűjtött muzeális emlékek - év végéig látogatható - kiállításával ünnepeltek. Látható itt például az öblösüveggyár óriási méretű vázája, amelyet a május 1-jei felvonulásokon mutattak be éppen úgy, mint a harckészültségünket demonstráló nehéztüzérségi ágyúkat. Akad itt számos más figyelemre méltó dolog is: például az a maga nemében egyedülálló falvédő, amelyen Karl Marx Petőfi társaságában tekint le ránk, s közösen hirdetik az eljövendő világszabadságot. De megtekinthető ezen a tárlaton a salgótarjáni acélgyárban 1919-ben gyártott két páncélvonat makettje, háztartási eszközök, kisgépek sora, amelyeket itt öntöttek, kovácsoltak, s mindennek mintegy ellenpontjaként egy szecessziós lakásberendezés vagy egy kocsmai biliárdasztal. Mindezeken túl megrázó dolgok is vitrinbe kerültek. Például Bártfai József golyó lyuggatta inge, amelyben tulajdonosa az '56-os salgótarjáni sortűzben lelte a halálát.

És persze festmények sora, hisz a salgótarjáni múzeum az elmúlt évtizedekben országos tárlataival a kortárs alkotók kiállító- és gyűjtőhelyévé is vált. Épp csak a belépőjegyeket nem váltott ide szinte senki. Kiderült ugyanis, hogy tavaly például alig hatvanan vettek jegyet a Mihályfi Ernő-gyűjtemény belépőjeként. Pedig ott igazán jó képek is akadnak, nem csupán Marx, a falvédőről.

Falvédő