Nos, ha látott hasonlót, akkor ön már találkozott az úgynevezett spontánkultúrával. Mindenesetre a svédországi Malmőben egyre könnyebb összefutni vele, mégpedig ott, ahol az ember a legkevésbé számít rá. Az utcakultúrának ez a szegmense egyszerre provokál és nyugtat, hökkent és mosolyogtat.

Egy sarkokban, ahova rendszeresen sodor szemetet a tengeri szél, a falon a látványt egy, a környezetet éppen szennyező, kövér gyáros karikatúrája egészíti ki, letolt nadrággal. Másutt az omladozó vakolat alatt egy mívesen megrajzolt mozdony pöfög, úgy néz ki, mintha a vakolathiány lenne a füstje.

De mi is ez az új jelenség? A spontánkultúra nem a termék, "mű", hanem az aktivitás alapján definiálható. Az érték itt magában a kettős akcióban van, abban, hogy az alkotó felfedez valamit, és a szemlélőt gondolatokra serkenti. A spontánkultúra mindig jóindulatú, jobbat, szebbet követel, annak a bizonyítéka, hogy a fiatalok szociális és kulturális elkötelezettsége nem halt ki, sőt új kifejezési formákat keres. A kifejezés eszköze akármi lehet, egy rajz, egy kötött zokni, egy szöveges felirat, vagy éppen maga az akció. A lényeg az, hogy az alkotó mindig az ott található "adott"-ból induljon ki. Csúnya egy utcai tárgy vagy csak lehangoló? A spontánkultúra képviselője felékesíti színekkel vagy gondolatokkal.

Malmőben így aztán szinte mindennap változik az utcakép. Icipicit, de változik. Akiknek pedig ez köszönhető, azok nem különféle csoportok tagjai, hanem szellemes és jószándékú egyének. Nem szervezett happeningek ezek, hanem magánakciók. A város megpróbálta ugyan "szervezett mederbe terelni" a rakoncátlan fiatalokat, mondván, amit csinálnak, az néha akár rongálásnak is tekinthető, azonban eddig minden kísérletük sikertelen volt. Pedig pénzt kínáltak, pályázatot írtak ki: de úgy tűnik, ötleteket csak egymástól fogadnak el, amikor találkoznak a világhálón.