Harvey Keitel vad, zárkózott gyerekként rótta Brooklyn utcáit a negyvenes években. Származására akkor derült fény, amikor a lakásukkal szomszédos pékségben, alkarjukon tetoválást viselő emberekkel találkozott. "Apámra is hasonló sors várt volna, a deportáltak megbélyegzése, ha Európában marad."

Anyai ágon román, apai ágon lengyel zsidó származásúként bizalmatlanságot, félelmet, szuperérzékenységet örökölt. Tanárai a hidegháború idején egy esetleges orosz atomtámadással, a kommunizmus ősellenségképével fenyegették a diákokat. Harvey sok szempontból az amerikai rendszeren kívül állónak érezte magát. Agresszív viselkedése, beilleszkedési problémái miatt tizenhét évesen kicsapták a középiskolából. A tengerészetnél talált menedéket, három évet Libanonban szolgált, közben rengeteget olvasott. "Az antik görögök, a Biblia olvastán rájöttem, hogy nincs fény árnyék nélkül, nincs jó gonosz nélkül, hogy a paradicsomba a poklon át vezet az út.

A tengerészetnél megismertem a készen kapott ideológiák helyett az emberi dolgok viszonylagosságát, ellentmondásait. Azóta tudom, hogy az ellenséget soha nem kívül kell keresni, hanem magunkban." A kortársainál jóval érettebb, karcosabb személyiség volt Keitel - immár az Actors Studio növendékeként. Lee Strasberg és Stella Adler mitikus színészképzőjének rebellisére "sötét" antihősök képében köszöntött a mozi. Elsőként John Hustonnál szerepelt Liz Taylor és Marlon Brando partnereként.

"Fiatal rendező színészt keres vizsgafilmjéhez" - a Sztanyiszlavszij-módszeren csiszolódott Harvey szeme egy napon megakadt a fenti apróhirdetésen. Feladója Martin Scorsese volt, aki a Ki kopog az ajtómon? című filmjéhez szerződtette őt. Az Alice már nem lakik itt szadista udvarlója, az Aljas utcák New York-i olasz bevándorlója után alkotói barátságukat "kikezdte" Robert De Niro főszerepeltetése Scorsese kamerája előtt. És azon túl epizódszerepeket bízott rá, mint a Taxisofőr prostifuttatója.

Francis Coppolával való összekülönbözése okán két hét után otthagyta az Apokalipszis most forgatását, amelyben Willard kapitány szerepét Martin Sheen játszotta el helyette. Hasonló esete volt évtizedek múltán Stanley Kubrickkal a Tágra zárt szemek kapcsán. A filmtörténet emberarcú Júdásaként éledt újjá egykori szövetségese, Scorsese vásznán a Krisztus utolsó megkísértésében. Keitel a tengerentúlon olyan színészként híresült el, aki pályakezdő rendezők filmjeihez kölcsönözte mély emberismeretét, maximalizmusát - javarészt nyugtalan, sérült, megalázott, gyilkos szerepekben. Ilyen volt Ridley Scott Párbajhősökje, James Tobacktól a Villanófény, Paul Schrader Jó barátokja vagy a későbbiekben másodvirágzása Tarantino filmjeiben.

Saját belső vívódásainak, szenvedélybetegségeinek, a hollywoodi stúdiók általi mellőzöttségének megéltségével hitelesítette alakításait. Mint például Abel Ferrara lezüllött hekusát, a Mocskos zsaruban, vagy éppen a Thelma és Louise melegszívű nyomozóját. Takaréklángon égett éppen, amikor új utakat keresett az európai moziban. Romy Schneider filmbeli haldoklását követte nyomon a Halál egyenes adásban című Tavernier-filmben, csatlakozott Ettore Scola Casanovájához A postakocsiban.

Izomerőtől, szenvedélytől duzzadó karizmát kölcsönzött Jane Campion rendhagyó szerelmes filmjének. A Zongoralecke analfabéta telepesének erotikus kisugárzása Holly Hunter partnereként új színfolttal gazdagította színészi palettáját. Hasonló izzást élt meg Mira Sorvinóval Paul Auster író rendezői debütálásában, A lány a hídonban, valamint a Szentek és álszentekben Kate Winslet oldalán.

A hollywoodi filmbiznisz hazug, illúziókat kergető gépezetétől egyre inkább eltávolodó színész kései megújulása Quentin Tarantinóval kezdődött. A gengsztermitológia modern, fekete humorban jeleskedő alkotója egy tökéletes bűntényhez kérte fel Keitelt a Kutyaszorítóban társproducer színészeként. Aztán jött Mr. Wolf, a Ponyvaregény eltakarító művésze, aki minden problémára talál megoldást Tarantino kultuszfilmjében.

A mozi erőszakgerjesztő szerepéről folyó vitákban Keitel határozott álláspontja: "Meggyőződésem, hogy közvetítenünk, ábrázolnunk kell az erőszakot ahhoz, hogy uralni, kezelni tudjuk. Minden bemutatás, motiváció kérdése. Az erőszak az élet részét képezi, amióta ember az ember, és ha tisztességesek akarunk maradni, nem hunyhatunk szemet felette."

A 90-es évek közepén a görög Theo Angelopoulos hosszú utazásra invitálta Keitelt a Balkán országain keresztül az el-ső görög mozgóképművészek tekercsei nyomában. Az Odüszszeusz tekintete című filmeposz amolyan érzelmi-lelki látlelet a testvérgyilkos háborúk sújtotta Európáról. Keitel modernkori Odüsszeuszának kiábrándult pillantása mögött ott van a színész felelőssége, lelkiismerete is, aki az idő tájt Vanessa Redgrave kérésére Szarajevóban iskolákat, nevelőotthonokat keresett fel, tankönyveket, élelmiszert adományozott.

Hasonlóan felkavaró élményként érte Szabó István filmje, a Szembesítés. A világhírű német karmestert, Furtwanglert a saját háborús bűneivel szembesítő amerikai tiszt, Steve Arnold őrnagy szerepében felmerült benne a kérdés: "Min múlott, félelmen, közönyön, belenyugváson, hogy a haláltáborokba vezető vasútvonalakat soha nem bombázták? Hogyan számol el az emberiség lelkiismerete hatmillió halálba küldött emberrel?"

A kényelmetlen kérdések, a felelősségvállalás szomorú arcú színésze a rendezésbe is belekóstolt. Kedvenc szenvedélyének, a szivarozásnak a Füst című filmje (és annak folytatása, az Egy füst alatt) nyers modorú, bölcs szivarárusaként adózott Paul Auster forgatókönyve nyomán. Harvey Keitel whisky- reklámok és epizódszerepek váltakozásában tűnik fel manapság a vásznon. Visszahúzódó természete végigkíséri a magánéletét. Az utóbbi években a húsz évvel fiatalabb Daphna Kastner amerikai színésznő-rendezőnő a hivatalosan elismert társa.

Harvey Keitel amerikai színész