Az alkotó egy bámulatra méltóan eredeti ötlettel, s annak hibátlan megvalósításával vívta ki csodálatomat. Történetesen: tíz nő és hat férfi mutatja be a gyékényszőnyeg artisztikus újrahasznosításának lehetséges módozatait. A nyitókép lenyűgöző illúzió: vakító, narancssárga ruhás alakot látunk egyre magasodni, aki köré egy veszettül rohanó férfi fekete gumiszalagot teker. Hamarjában kiderül, a hosszú, ébenhajú nő földet súroló oranzskosztüm helyett nádfutót visel - ezt mozgatja majd komótosan, egy matador vagy egy keleti harcművész ihletett kifinomultságával. A gyékény egyszerre tölti be a díszlet, a jelmez, a kellék (fő)szerepét; ott és akkor kezdődnek a gondok, amikor nélkülözik.

Merthogy Rami Be'er bármennyire is elmés férfiú, többször a giccshatárt feszegető, hányaveti epizódokkal, áporodott kortárs közhelyekkel keltett csalódásközeli meglepetést. A nagyszerű, egyedi megoldásokat, kiváló csoportos koreográfiákat puccos divat- és transzvesztita-show-ba illő epizódok váltják. Fehér maszkos, mahagónivörös, pink ruhás nő szépeleg egy rózsaszín flamingóval, könnyített magánszámainál piros porfelhő szálldos körötte.

Majd parókás, nemváltoztató férfiak táncikálják el hasonmását. Az éj gonosz királynőjeként mórikálja magát egy hatalmas, fekete szoknyából kilépő, napszemüveges-napernyős testépítő domina. Az uniszex fürdődresszszerűségbe bújt előadók pózokba merevednek, akár a fotómasinával cicázó modellek; vagy esetlegesnek tetsző, kímélő szólóval-duóval-trióval terelik el magukról a figyelmet.

A zenei kollázst (Sigur Rós, Hulmar Hilmarsson, Massive Attack etc.) rendre megszakítja egy magyarul elmondott szöveg, Leah Koening tisztes narrációjában. A prózai betét a Nagyanya monológja Büchner Woyzeckjéből, (Rém)mese az árvaságra jutott szegénygyerekről, aki, mivel nincs maradása a Földön, az Égbe költözik. Látja, a Nap elszáradt napraforgóvirág, a Hold reves fa, a csillagok tövisekre szúrt aranylegyecskék.Elkámpicsorodva tér vissza a Földre, amely nem más, mint egy fölfordult fazék. Ekkor a számkivetett pulya "...leült, és elkezdett keservesen sírni, és még most is ott ül, és még most is egyes-egyedül van".

A tragikus blokk, elektro-lírai aláfestő muzsikával megspékelve, picsogó melodrámába torkollhatna. Ám mindeközben sorra nyílnak a gyékényoszlopok, amelyekből lassan lép ki egy-egy táncos. A gyönyörűen világított, libabőrös befejezés ugyanolyan megkapó, mint a mágikus fölütés. A számos gyerekdarabot készítő Rami Be'er hiszékeny gyermekké tett.

Szép színes képeskönyvvel ringatott el, hogy majd beadja a keserű pirulát. Kijózanítóan nyilvánvaló, miért is a különös lényekkel betelepített, sokszor banális-infantilis, csiribiri álomvilág. Főképp: kinek a szürreális látomása mindez, és miért is. Az Elérni a Napot bölcs szellemiségével, merészségével, játékosságával, mély-megélt érzéseivel hódít - ez az a kombináció, amikor úgy döntök, fittyet hányok minden másra.