Erzsébet tér - "Budapest, tiszta röhej", délelőtt 11 órától - hirdették meg a humornap délelőtti blokkját jó előre. Naná, hogy rárepültünk az ígéretes címre, de a budapesti Erzsébet téren legalábbis semmiféle műsorba nem volt szerencsénk belefuthatni, sem szerdán délután, sem csütörtökön délelőtt. És akkor ezt így most hogy? - tettük fel magunknak a klasszikusnak mondható kérdést, annyira csalódottan, hogy már-már egy tizenöt éves Maksa-híradóval is megbékéltünk volna. Ám egyszer csak a rakéta világosságával gyúlt fény agyunkban, avagy más, régi nagy pesti nevettetők fordulatával élve: leesett a tantusz. Ejsze maga az Erzsébet tér a vicc, ez a nemzeti színházas-gödrös tragikomédia, hahaha; már csak a 11 órát kellett megfejteni, és minden összeállt, t.i. 11-től kezd úgy beesni a fény, hogy e különös tüneményt, ami az Erzsébet tér, a legjobban meg lehessen figyelni. Briliáns.

A Westendben hatalmas installációkat állítunk föl, régi fotók és plakátok (Karinthy, Molnár, Salamon, Rejtő, Kabos, Latabár stb.) másolatait felkasírozva és információkat mindezen írókról és komédiásokról - harangozta be másik nagy humornapi attrakcióját az előbb már nem említett szervező. Hát lehet az ilyennek ellenállni? Nem, tehát nem is tettük. A helyzet viszont az volt, hogy szerdán délután hiába jártuk be tetőtől talpig a Westendet, amelyből legjobb tudomásunk szerint is csak egy van, a festett elefántbébiken kívül semmiféle installációt nem találtunk, pláne nem hatalmasat. Természetesen nem hittünk a szemünknek, ezért közöltük az információs pultba rekesztett női munkaerővel, hogy nem hiszünk a szemünknek, mire ő azt válaszolta, hogy nem vagyunk egyedül ezzel a furcsa tünettel, már többen érdeklődtek a hatalmas installációk iránt, de mindenkinek csak azt tudta mondani, hogy fogalma sincs az egészről. Leforrázva álltunk a pultnál, annyira szomorúan, hogy istók zicsi, már egy egészen kicsi Ihos József-poszterrel (és a hozzá tartozó információkkal) is bőven beértük volna, amikor belénk hasított a felismerés, és a homlokunkra csaptunk.

Hát persze: ez is egy vicc! Olyasfajta, mint mikor azt mondom a cipófejű gyerekemnek, hogy te kölök, menjél mostan át a szomszéd vármegyébe és nézd meg, nem vagyok-e ott, na erre a gyerek átmegy, majd nagy sokára visszajön, először mérges, de aztán megbékél, és a végén mindenki jó nevet. Óriási.

Három a magyar igazság, ezért beterveztünk még egy igen mókásnak ígérkező programot, amelyet így kürtöltek világgá: a 70-es retrotrolijáraton "Szabad Nép félóra", azaz szemezgetés a Rákosi-rezsim lehetetlen történeteiről, a rendszer működéséről, szokásairól, sztorik a pártról (...)

De hogyan lehet jegyet szerezni a 70-es retrotrolira? - az volt itt a kérdés. Az egyik információ szerint a BKV ügyfélszolgálatán, két szakaszjegy ellenében, a másik szerint 460 forintért, csak nem tudni, hol. A BKV ügyfélszolgálatán szerdán hosszas polémia bontakozott ki e súlyos témában. Két kolléganő összedugta a fejét, és arra jutottak, hogy ha egyből be tudok rohanni az Akácfa utcába, akkor ott kapom meg a jegyeket, ha nem sietek eléggé, akkor viszont nem, mert a jegyeket elviszik. Kérdés persze, hogy hova. Megígérték, hogy amint kitisztul a kép, visszahívnak, amúgy pedig köszönték a türelmet, én meg elmentem az Akácfa utcába, és jegyet váltottam a 6 órás járatra (egyébként visszahívtak, az Isten tartsa meg őket jó egészségben).

A retrotroli pont olyan, mint a nem retrotroli, azzal a különbséggel, hogy van rajta pár matrica, valamint kevésbé rohad, mint az előtte elstartolt menetrend szerinti 70-es - konstatálhattuk. Különbségek még: öt-hat, kisebb számítógép-monitor, néhány hangszóró, egy ember, aki a számítógépet kezelte, meg egy másik, aki régi kalauzruhát viselt és kicsit hasonlított az ifjú Leninre. A műsor maga többnyire Kellér Dezső jól ismert konferanszaiból és a műkalauz ezerszer hallott vicceiből állt öszsze, vagyis az egész, legalábbis nekünk, valamivel negyven fölött nem volt sokkal szórakoztatóbb, mint mondjuk a doni áttörés, de ekkorára már egészen rafináltak lettünk, úgyhogy kapásból elkezdtük keresni, hol lehet a valódi tréfa. És hamarosan meg is találtuk: hahh, bizony! Most vissza kell valahogy virbliznünk az Erzsébet királyné útjáról a Kossuth térre, ahol a kocsit hagytuk, és hopihopp, még jegyünk sincs! Ez az a fajta jó móka, mint amikor meglazítjuk a sótartón a kupakot, jön a mit sem sejtő ember, hogy megsózza a túrós laskát, és akkor persze leesik a kupak és az összes só rádől a laskára, az ember káromkodik, de aztán megenyhül, és mindenki jót kacag az egészen.

Igazából szívesebben lettem volna az, aki meglazította a kupakot, de nem baj, minden jó, ha jó a vége, remekül mulattunk.

Retrotroli tréfás kalauzzal