Csak egy hang

Kétszeresen is merész vállalkozásba fogott Palya Bea, amikor elkészítette Egyszálének című új lemezét (azon felül, hogy ma igényes CD-t megjelentetni önmagában is nagy bátorságra vall).

Palya Bea: Egyszálének (Sony Music)

Merész, hiszen, mint a címe is mutatja, a lemezen egy-egy halk kísérőhangszert leszámítva egyedül az ő hangja hallható: nincs zenekar, nincs kórus, nincsenek elektronikus effektek. Nem is hiányoznak. Igaz, aki hallotta már valaha Palya Beát "csak úgy" énekelni, nem csodálkozik azon, hogy az énekesnő hangja tökéletesen elég. Bármit ki tud vele fejezni, nincs olyan érzelem, hangulat, amelyet ne tudna megidézni.

Merész azért is, mert a lemez különösen személyes. A dalok mindegyike vagy saját szerzemény (mint például a különlegesen szókimondó Mindenkinek kurv' anyja, az egyszerűen őszinte Az elérhetetlen férfi, a Megmondók, vagy a Szülésdal), vagy pedig olyan ének, amely meghatározó volt Palya Bea életében (mint az Elment a madárka, a Szépen veri az eső a virágot). A míves borítófüzet pedig még inkább betekintést enged az énekesnő életébe: minden dalt néhány személyes mondattal ajánl, és jó néhány családi fotó is mesél a gyerekkoráról.

Unikális album, és nemcsak azért, mert a dalok segítségével jobban megismerhetjük Palya Beát - azért is, mert önmagunk jobb megismerésében is segít, ha hagyjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.