Esőemberek
Három zsák jeget cipelt valaki a küzdőtéren át a sörsátorba, nyilván fogytán volt a hűtőanyag. Azon töprengtünk, kinek hiányzik a jég, amikor alig van tíz fok és lóg az eső lába, miközben a Zagar próbálta bemelegíteni a közönséget a Depeche Mode előtt. Nem nagyon sikerült, de hát előzenekarnak lenni még tökéletes időben sem hálás feladat, nemhogy az októbert idéző nyárban.
Egy alig tizenkét év körüli kisfiú túlméretezett zakóban David Gahan-pózokat adott elő a félórás szünetkitöltő zenei blokkra, néhányan pedig táncparkettnek használták a küzdőtér üresen maradt néhány méterét. Közben megtelt a stadion, többnyire "átlagos" külsejű rajongókkal, de akadt tűsarkokon billegő csinibaba, metálfannak látszó gót hercegnő és tanyáról érkezett parasztbácsi. Sőt a közeli házak felső emeleteinek erkélyei is megteltek potyázókkal.
Az érdeklődés tehát töretlen volt, annak ellenére, hogy a zenekar tagjai a koncert előtt nem bántak túl szívélyesen a rajongókkal. Egyetlen nyilvános szereplést vállaltak: meglátogatták Anton Corbijn fotográfus, kliprendező barátjuk, munkatársuk kiállítását a Ludwig Múzeumban, és néhány sajtómunkás jelenlétében megtekintették azt a termet is, melyben Corbijn róluk készített felvételei láthatók. Csakhogy másfél órával korábban érkeztek, így a média nagy része lecsúszott az eseményről. Aki ott volt, az is csak néhány fotót készíthetett - a zenészek nem adtak interjúkat, nem dedikáltak. Andy Fletcher és Martin Gore pár perc után elviharzott a stadionba - David Gahan ott sem volt a múzeumban.
Ez persze az ő esetében érthető, hiszen alig egy hónapja rákot diagnosztizáltak nála, amivel meg is operálták, és kéthétnyi lábadozás után már ismét színpadon volt. Igaz, ez a koncerten nem látszott: Gahan a megszokott lelkesedéssel, lendülettel énekelt, egyes számokban annyit pörgött-forgott, hogy egy teljesen egészséges embernek is elég lett volna. Talán kicsit több volt a lassabb szerzemény a repertoárban a megszokottnál, de ez jelen körülmények között érthető. A közönség pedig nem bánta, minden egyes dalt kitörő örömmel fogadott, díjazta a hatalmas kivetítőkre alapozott látványt, a legnagyobb slágereket pedig teli torokból énekelte, miközben az eső előbb csak szemerkélt, majd egyre intenzívebben esett. Csupán néhányan indultak el hazafelé, a legtöbben elővették az esőkabátokat, a többség a mind vizesebb ruhákat figyelmen kívül hagyva egyre intenzívebben bulizott. Amiben persze az is segített, hogy a Depeche a majd kétórás koncert végére hagyta a legnagyobb slágereket.
A bőrig ázott rajongók között kifelé araszolva azon tűnődtünk, vajon mekkora koncert lett volna, ha nem esik, és azok is eljönnek, akiket most az eső elriasztott. Aztán hallva, hogy egyesek máris a következő koncertre készülnek, rájöttünk, hogy januárban kiderül - akkor ugyanis az arénában lépnek fel, vagyis eső biztosan nem lesz, a telt ház pedig garantált, hiszen ott csak alig tizenkétezren férnek el.
