Körner Éváról, törlesztendő

Halála előtt negyedévvel kapott Széchenyi-díjat, a lapok nem írtak róla nekrológot; mi sem. Mondhatni, hogy a protokoll ekkor, 2004-ben megint lekéste az értéket, de ma, születésének nyolcvanadik évfordulóján meg kell állapítani, hogy nem ez volt az egyetlen méltánytalanság körülötte. Körner Éva művészettörténész sosem volt a rendszerek kegyeltje. Nemcsak akkor, amikor a huszonéves aspiránst 1954-ben feljelentették a pártközpontban Derkovits-értékelése miatt, s nemcsak '90 után, amikor a díjosztásban az övénél jóval szerényebb életművek sorra megelőzték. Körner valahogy mindig kívül maradt, kandidátusként a szakmai hierarchián is.

Igaz, sokfélét alkotott, és ez mindig zavaró errefelé. Volt kiadói szerkesztő, később főszerkesztő is, volt muzeológus, míg '57-ben viselt dolgaiért el nem bocsátották, volt ismeretterjesztő szakosztályelnök, és csak élete legvégén főhivatású tudós. Addigra, mire 1979-ben a Művészettörténeti Kutató Intézet főmunkatársa lett, már régen mögötte volt a tudományág ritka csúcsteljesítményeinek egyike, a Derkovits-monográfia. A tizenhat esztendei munka, amely a könyv '68-as megjelenésével zárult, kezdetben kockázatos erkölcsi tett volt, később nem eléggé megbecsült tudományos teljesítmény. Fiatal kutatóként a dogmatizmus nem veszélytelen erőivel kellett számolnia miatta, a máig kötelező mércévé vált Derkovits-monográfiát meg az a kor nem méltányolta sosem az értékén, amely hivatalosan Derkovitsra hivatkozott.

Igaz, akkorra már a szerző igazán nemkívánatos Kassák-monográfiában működött közre, s nyugtalanító erőfeszítéseket tett a szentendrei művészet, benne a még mindig feszengve emlegetett Vajda Lajos elismertetéséért. Körner élete végéig az volt, ami a kutatási tárgya: avantgárd. Ezért foglalkozott a két háború közötti modern törekvésekkel, e törekvések még élő képviselőivel és kortárs folytatóival tanulmányban, katalógus-előszóban, cikkben és könyvutószavakban. Közben pedig szerkesztett és szervezett, ezt is avantgárd módra. A korban, amely vagy kötelező politikai vigyázzállásban lelkesedett mindenért, ami szovjet, vagy ellenszenvvel ignorált mindent, ami orosz, a kevesek közé tartozott, akik felismerték az orosz kultúra, a korai szovjet avantgárd világraszóló értékeit. Valóságos csempésztevékenységet folytatott, igazi konspiratív munkát végzett annak érdekében, hogy az akkori Szovjetunióban elhallgatott, letagadott örökséget átmentse a magyar könyvkiadásba, s ezen keresztül a nemzetközi köztudatba. Tatlin: szerkesztette Körner. Malevics: utószó Körner. Rodcsenko: felelős szerkesztő Körner.

Nem hős volt, hanem olyan réseket kihasználó, folyvást feszegető, de a cselekvés lehetőségét mindig makacsul megőrző szellem, aki felelőtlenül keveset törődött a saját üdvözülésével. Alighanem őt kellene alkotó rendszerváltónak tekinteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.