Emlékezetpolitika

1989. június 16-a, Nagy Imre újratemetése, vagyis a Hősök tere a mi Dallasunk. A közfelfogás szerint legalábbis mindenki fel tudja idézni, mit csinált aznap – a közfelfogás viszont nem először téved. Vidéki kölyök lévén tévéztem, ahogy idén, húsz évvel később is csak tévéztem, ennyiben a történelem egy helyben toporog, nyoma sincs progressziónak. Más kérdés, hogy nem emlékszem, húsz éve mit láttam, és így van ezzel a legtöbb ismerős is, mit láttunk?, mit láttunk?, kérdik, talán az újratemetést meg az Orbán Viktort. Talán.

Amúgy, ha lett volna a maihoz hasonlóan igazi és dicsőséges médiaszabályozás, nem csak valami állami félhomály, nem is nézhettem volna, miközben anyám ebédet főz, apám meg elszalad valamiért otthonról: az m1-en újrasugárzott kegyeleti szertartás 12-es karikával ment. Ahogy az öszszes értelmes, az évfordulóhoz kapcsolódó műsor is aznap (az esti koncertet leszámítva). Ami annak fényében különösen érdekes, hogy a Nap-kelte meg abszolút kh. nélkül megtekinthető, és el lehet gondolkodni, melyik a nagyobb horror, melyik ejt maradandóbb sebeket az egyedül tévéző srácok zsebkendőfehér lelkén.

A napot a köztévén két konzerv foglalta keretbe, az egyik a maratoni ravatalozás ismétlése, a másik egy húszéves Napzártáé, amely utóbbi alapján elmondható, Rózsa Péternek jót tett ez a húsz év. Az sem rossz, ami nem ismétlés: a képernyőn többször felbukkanó Veiszer Alinda az MTV legjobbjai közé tartozik, tudja, mitől működik egy beszélgetés - ha meg nem tudja, csak érzi, annál jobb. Ráday Mihály pedig 16-án is folytatja a következetes emlékezetpolitikát: ki tudja, fogják-e látni unokáink a Nagy Imre-emlékhelyeket. Ki tudja, érdekli-e majd őket egyáltalán. Ki tudja, mit gondolnak Nagy Imréről most, és mit fognak tíz, húsz év múlva. Az archívumokban minden megvan, de lesz-e, aki keresgél? Van-e olyan kölyök, aki ma, jövőre, tíz év múlva leül megnézni Ember Judit húsz éve készült, megrázó Újmagyar siralom című munkáját, vagy Bohó Róbert és Rainer M. János filmjét, a Nagy Imre élete és halhatatlansága címűt? Ez nem csillogás, ez dokumentum. Ne kelljen nevezetes nap a magyar tényfilmek sugárzásához. Máskülönben mindent beszippant a hülyeség meg az amnézia, és lehet jelszót váltani, Konzumföld a konzumdroidoké.

Emlékező összeállítást szerkeszteni tehát tényleg a nagyon komplikált feladatok közé tartozik, ezért aztán az országos földi sugárzású kereskedelmi adók neki sem veselkedtek, amivel még mindig jobban jártunk, mintha mondjuk szappanoperahősök kezdenek moralizálni a Rózsa preszszóban '89 kapcsán. De egy patront talán mégis megért volna, ha az amúgy nézhető műsorok jönnek valami különkiadással, mert így, ennyire meglógni a küldetés elől, ez már-már dezertőrtempó. Igaz, a '89-cel foglalkozó, gyér számú műsorfolyamok riporterei sem nagyon szokták kiigazítani a riportalanyt, hogy azért az nem egészen úgy volt, író úr, elnök úr, akárki. Mondhat bárki bármit, nem javítják ki a nyilván az időnek az ő telése miatt csorbult, és természetesen egyáltalán nem szándékosan csúsztató emlékezetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.