- A nyugati világban az időseket lenézik, megvetik, feleslegesnek tartják - mondta nemrég. Nem túlzás ez? Ennyire rosszul bánik a társadalom az időseivel?

- Nyugat-Európáról szólva túlzás, de itt, Kelet-Európában, Magyarországon nem az. Nyugaton azért túlzás, mert ott idősebb korban is lehet jó színvonalon élni. Nem dönti nyomorba az életkor az embereket. Ha megnézi a turistacsoportokat a világban, megtehetik, hogy például világkörüli utakra menjenek. Nálunk nem. Ha egy idősebb ember nem gyűjtött vagyont, ami biztonságot ad, akkor nyomorog. Nálunk nem jó megöregedni, pedig általában nem gondolom, hogy félni kell az öregségtől.

- Ezzel szemben mi van a keleti kultúrákban?

- Az öregkort még övezi valamilyen tisztelet. Indiában még a legrosszabbul élő idős előtt is, ha megőszül, megráncosodik, meghajolnak. Sokszor láttam, hogy ha egy öreg ember végigment a falun, egy kisgyerek kiszaladt valamelyik házból és virágot tett a lábához. Egy jó színvonalú társadalom nem kapcsolja ki az időseket a szellemi életből.

- Mi tehetnek ez ellen az érintettek?

- Nem hiszem, hogy az idősek többsége könnyen meg tud szabadulni a társadalmi nyomástól. Vannak szerencsés lelkek, például volt nálam egyszer egy nagypapa, aki 79 éves volt és 77 éves korában újra megnősült. Panaszkodott, hogy ezzel a negyedik házassággal elrontotta az életét. Mondtam neki, hogy boldog ember, aki csak 77 évesen rontotta el. Ő nem hagyta, hogy víz alá nyomják lelkileg. Először is fittyet kell hányni a kollektív nyomásra. Hiába hallják azt állandóan, hogy használhatatlanok, eltartottak, meg kell tanulni nem hinni ezeknek a hangoknak. Másodszor nem szabad eltűrni, hogy például egy hivatalban azt mondják valakire, hogy a foglalkozása nyugdíjas. Ilyen foglalkozás nincs, ő orvos, tanár vagy kazánkovács, aki már nem dolgozik. Nem vesztették el a foglalkozásukat az életkorukkal. Aztán ott van a megszólításokban rejlő lekezelés, amikor elkezdenek nénizni, bácsizni. Ezt sem szabad hagyni.

- Van, aki teljesen egyedül marad idősebb korára, mások viszont meg tudják őrizni emberi kapcsolataikat, barátaikat. Tehetünk előre valamit, hogy ne legyen magányos az időskorunk?

- Nehéz erre felelni. Volt egy híres pszichoanalitikus, Franz Alexandernak hívták. Élete végén azt mondta, hogy sokat tanult, de egy dolog nyitjára nem jött rá. Találkozott emberekkel, akik, bármi történik velük, építik vele a személyiségüket. És találkozott olyanokkal, akikkel bármi történik, rombolják. És nem jött rá, hogy miért van így. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az időskor elviselhetetlen, megalázó, mindent elvesztenek, egészséget, képességeket. Mások viszont találnak benne nyereségeket. Ez személyiségfüggő. Sajnos a már említett anyagi kiszolgáltatottság mérgezi például a szülő-gyerek kapcsolatot, hiszen a szülő lesz a gyerek eltartottja, ami egyik félnek sem jó.

- Sokan maradnak társ nélkül: megözvegyülnek vagy elválnak. Mennyire nehéz pár találni érettebb korban?

- Nehezíti a párkeresést a közgondolkodás, hogy ebben a korban gusztustalan és illetlen szexuális életet élni. Sok múlik azon, hogy valaki hogyan fogja fel a korát, elhiszi-e, hogy nem csak fiatalon kellhet az ellenkező nemnek. Vagy azt gondolja, hogy a testi romlása miatt már nem lehet kapcsolata, s ezért szemérmessé válik, fél megmutatni magát, nem jár például strandra sem. De miért fél? Mindenki megöregszik, az élet velejárója. Észre kell venni a benne rejlő pozitívumokat. Például, hogy nincs benne rizikó. Milyen veszteség érhet még engem? Bátrabban lehet akár a párkereséssel is kísérletezni.

- Miért mondják mégis sokan, hogy idővel nehezebb új ismeretségeket kötni?

- Nagyon félnek az elutasítástól és ez a félelem az idő előrehaladtával nem csökken, hanem nő. Úgy érzik, hogy egyre kevesebbet tudnak adni, kevesebb szerelmes éjszakát, anyagilag még kevesebbet, kevésbé mozgékonyak, kevésbé programéhesek. Az elutasításnál nagyobb sérelem nincs. Pedig egy idős ember is tud színes programokat nyújtani, igaz, hogy nem a hegyeket fogják megmászni együtt, de csinálhatnak valami mást. Aztán vannak titokzatos dolgok. Igazat adok abban a nőknek, hogy sokkal több jó színvonalú nő van, mint férfi. Elképed az ember, hogy milyen kompromisszumokba mennek bele nők, csak hogy legyen társuk. Pszichológusként és férfiként is tapasztalom, hogy a nők érzelmi, intellektuális színvonala sokkal magasabb a férfiakénál. Náluk sokkal primitívebb, durvább attitűdöt látok minden korosztályban.

- Egyre több az érett ember a nyugati társadalmakban, megváltozhat a megítélésük?

- Közös bűnről van szó, egyrészt ott az idős ember, aki nem bízik magában, a szellemi erejében, azt gondolja, hogy egyszerre veszti el testi erejével. És ott a társadalom, amely nem bízik az öregekben, nem látja érdemesnek velük foglalkozni. A kettőből kijön valami, ami nagyon rossz. Most csak a hagyomány vagy az anyagi biztonság képes megőrizni az idősek méltóságát. Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az.