Mihez tartás végett képzeljük el, hogy milyen lett volna, ha mestereink csoportos nyilvános kiállításon mutatkoznak be még hallgató korukban. Nem tudni, volt-e ilyen iskolafalakon túli növendékkiállítása, mondjuk, Barcsay, Vigh Tamás vagy Csernus Tibor hajdani osztályának, s többnyire azt sem tudjuk konkrétan, mit festett, mit mintázott harmad-negyedéves korában a későbbi mester. Sejtésünk, következtetéseink azonban a következő évek ismeretében lehetnek. A pályakezdő Barcsay Jenő pompás, meggyőző Rudnay-tájakat állított ki, a fiatal Vigh Tamás olyan kvalitásos Ferenczy Béni-portrét mintázott, hogy Ferenczy Béni-önarckép lehetne, Csernusnak meg sikerült az, ami mesterének igazából sosem: hibátlanul Bernáth-stílű történelmi zsánert festenie Petőfi Mezőberényben címmel.

Ugyanis: Anna 21 éves, Ádám 23 éves, Anna 24 éves, László 25 éves - így mutatkozott be Peternák, Hollós, Tóth és antalaci tavaly ősszel egy hasonló csoportos kiállítás alkalmából. Azaz, tessék hozzáadni azt a nem egészen egy évet, amely eltelt a Maurer Dóra megnyitotta 1. Kis Magyar Metró Biennále óta, s máris megkapjuk a Lajos utcai szereplők életkorát. Amely életkorral sok minden együtt jár: mesterhez kötődés és példakép megtagadása, tudatos fenegyerekség és erőt meghaladó túlvállalás, de főleg szabadság és a tévedés abszolút szabadsága. Figyelemre méltó munkát ebben az életkorban és ebben a státusban kétféleképp lehet bizonyítani. Vagy eredeti (nem eredetieskedő, nem akarnok) gondolatokkal, amelyeket még akkor is pártolólag fogad a közönség, ha nem eléggé kiérleltek vagy kivitelezettek. Másfelől meggyőző szakmai teljesítménnyel, életkort, státust feledtető, azt enyhítő körülményként nem igénylő festéssel, fényképezéssel, formálással. Ódonan kifejezve: avatottsággal.

A nemecsekesített antalaci művésznevet használó kiállító a Kb. 400 címet adta exponátumának, de nyilvánvaló, hogy a palackpostát és a palackpostára rakódott érzelmeket vette célba. Felettébb szatirikusan: a kiállítóház pincéjében elhelyezett tengere, óceánja egy néhány méteres, kevéssé vonzó medence, nem nagyobb, mint a felfújható kerti pancsolók, igaz, a palackok is úgyszólván méretarányosak. Azokkal a minden valószínűség szerint féldecis pálinkásüvegcsékkel töltötte meg a kádat, amelyek sarki közértekben kaphatók gyorssegélyként. A palackokba rejtett, írógépbetűs üzeneteket részint a nedvesség, részint a mennyiség miatt nem lesz alkalma sorra elolvasnia a látogatónak, a grimaszt, a szatírát, a szellemi csínyt azonban így is érti. Akárcsak Szinyova Gergő üzenetét. Ő bemutatja, és fotósorozaton is dokumentálja azt a hullámpapírból eszkábált győzelmi dobogót, amelyre diadallal fel lehet állni, azonmód összerogyasztani, majd romjait otthagyni. Nem szép darab, de önteltségről, múlandó hívságról van mondanivalója.

Szép darabok, a koncept és a land art megértéséről és átéléséről tanúskodó dokumentumok viszont a Hollós Ádám akciójáról készült fotók. Méltánylásukhoz ne feledjük, hogy a példaképüket kezdetben híven követő későbbi mesterek környezetében hány méltatlan Rudnay-, Ferenczy Béni- és kivált Bernáth-epigont ismer a művészettörténet. Ugyanezt, a példaképhez való méltó felzárkózás élményét kínálja a minden valószínűség szerint Maurer-tanítvány Csábi Ádám tiszta konstrukciója, s a Keserü-életművet legalábbis ismerő Varga Bertalan pompás, bátor és gyönyörködtető színfestészete.

Nem tudni viszont, a kiállított művek alapján nem állapítható meg, kitől-kinél tanul Peternák Anna. Két képciklusból messze hordó következtetéseket kockázatos levonni, annyit azonban kötelező, hogy ez a két sorozat lefegyverzően érett. Minimális, csaknem nonfiguratív eszközökkel, valamint igen elmélyült, szeretetteli festőiséggel vallani a festészetről, tisztelegni Velázquez előtt rendkívüli teljesítmény.

Végül az ideális kombináció: Tóth Anna egyesítette az eredeti konceptet és a komoly szakmai munkát. Absztrakt képeit, amelyek önmagukban változatosak, mívesek és érzékenyek, kirakta a főváros három jeles pontján, és hagyta, hogy a járókelők megcsodálják, elkunyerálják, ellopják, sőt rálépjenek. Műve, így együtt a megmaradt képekkel meg az akciót megörökítő fotókkal tényleg katartikus keserű-vidor műalkotás.

A művész neve: antalaci. A mű címe: Kb. 400