Ahol egykor az ószeres kurjongatott eladó portéka után kutatva, és ahol a jeges rikkantotta világgá hatalmas hűtőkockáinak hírét, na, ott ácsorgott, egy belvárosi bérház udvarán néhány hete A. Király András, és a hepehupás betontengert méregette. Majd nekilátott festeni.

A Király utcában évek óta élnek együtt a lakók a kortárs művészettel, melynek kapucsengőjére az van írva: Inda galéria

Nemsokára kék mezőben úszott a Király utca 34-es számú ház fáradt szürke udvara, megannyi, viháncoló sárga porolóval tarkítva. Miközben a ház elmélázott régi szőnyegállványának emlékén, minden egyes, falnak támasztott bicikli, időlegesen ott állomásozó, túlsúlyos bevásárlócekker és gazdája a mandalaszerű ajándékinstalláció részévé vált. A lakók épp negyedik éve éltek együtt a kortárs művészettel, amelynek a házban saját kapucsengője és postaládája is van: Inda galéria felirattal.

- Intimitás vagy észrevétlenség - fogalmazza meg lakásgalériázás jellegzetes aspektusait az Indát vezető közgazdász, Tallér Ágnes. Meséli, a belváros gangos házaiban rejtőző terekről - a véletlen vendégeket vonzó, látványos üvegkirakat híján - kevesebben szereznek tudomást, de ők legalább valódi érdeklődők, és nem a megnyitókon lebzselő pogácsavadászok. Az anonimitásra vágyó gyűjtők amúgy is előszeretettel tűnnek el a kapualjakban, ha nem a szűkre szabott, pár órás nyitva tartáshoz igazodva, akkor névre szóló időpontban. (A komoly külföldi vásárok, mint a bázeli vagy a kölni, bizonyos nyitva tartási minimumhoz is kötik a meghívást.)

- Köztes állomás a galériázás evolúciójában - tartja a műkereskedés ezen fajtájáról a festőművész Rung András, aki évek óta működő kortárs netpiacterét, az Artitude-öt erősítette meg nemrég az Andrássy úton található, emeleti lakás-kiállítótérrel. - Félúton a legtakarékosabb, de itthon még mindig kevésbé bizalomgerjesztő internetes galériák és a hagyományos, "kirakatos" galériák között.

Egy-kétmillió forintra taksálják a puccos táskát, smukkot és aranyárban mért pamutot kínáló Andrássy út utcafrontos helyiségeinek bérletét, ennek töredéke a taksa a kapun túl, néhány emelettel feljebb. A nagymamától örökölt lakást is érdemes ebben az övezetben becserélni. Így tett a Berlinben, Milánóban, Bécsben régóta virágzó műfaj egyik hazai úttörője is, Deák Erika, aki amerikai művészettörténeti diplomával és tengerentúli tapasztalatokkal tizenegy éve landolt Budapesten.

Először egyszobás, apró tabáni otthonát rendezte be kortárs munkákkal - ahol előszeretettel fordultak meg korábbi, amerikai vevői is -, majd beköltözött egy Jókai téri lakásba. A rendszerváltás idején szemelte ki ezt a környéket Hans Knoll bécsi galerista, de nem messze, a Király utcában telepedett meg később Szoboszlai János művészettörténész és Pados Gábor gyűjtő is, acb galériájukkal. Befutott az Inda, végül, fél évvel ezelőtt a Lengyel Intézet fölötti szellős, polgári miliőt választotta a virtualitásból kilépő Artitude is.

- Kialakult egy láthatatlan galériás negyed, bár a hatásos fellépés érdekében lassan ideje volna közös galériaközpontba költöznünk - mondja Deák Erika, aki korábban úgy tervezte, összehangolnák a környék megnyitóit, így havonta egy este kézről kézre adná a kapucsengőt a gyűjtők és laikusok színe-java. Ötletéhez hasonló megnyitó körforgatag üzemel a Falk Miksa utcában, de hasonló mozgolódás működik Bécsben is, csak reggeli kivitelben: ott a hatodik és a hetedik kerület rendez havonta utca- és lakásgalériák termeiben, aranyló croissant-nal és kávéval körített "kortárs reggelit".

Még mindig nehéz itthon a kortársra étvágyat gerjeszteni, aminek oka az iskolai vizuális oktatás hiányosságaiban és a műgyűjtői világ több évtizedet meghatározó elsorvasztásában is keresendő. Ráadásul itthon talán még mindig a korosabb holmit tartják értékesnek - panaszkodnak a többnyire kortárs remekműveket - mások mellett Joseph Kossuthot, Keith Heringet, Havadtőyt is - bemutató és árusító lakásgalériások. Jó év nincs, az elmúlt időszakban eltűntek a céges vevők, súlyos teher a kereskedelmet bénító forgalmi adó és a presztízshez feltétlen szükséges vásári megmutatkozás. A mérleg pozitív oldalán pezsgőbb művészeti élet, még mindig kevés, de a korábbiaknál jóval tájékozottabb és a külföldi alkotókra is kacsingató gyűjtők találhatók, akik már hajlandók a nappaliban őrzött kincseket leakasztani, és bevinni, mondjuk a Műcsarnokban, ahogy tették azt pár hónappal ezelőtt, a magángyűjtői szemlén.

Kedvükért a pár hónapig álló kiállítások mellett művészeket bemutatóesteket, vacsorákat, műterem-látogatást, szabadiskolát és felolvasóestet szerveznek a lakásgalériások. Az Artitude galéria még házhoz is szállítja raktárkészletét, de tervezi, hogy rögtön a repülőtéren bombázza potenciális vevőit: rejtőző lakásgalériákat és múzeumóriásokat sorra vevő túrája prospektusával.

A készséges tulajok egyetlen dologból nem engednek: az
árból.

Ritka eset ugyanis, hogy csenget, aki becsenget.