Azaz nyers észleletekben, revelatív képekben, váratlanul felbukkanó, átutaló, továbbvezető emlékekben, de ezek között egyre nagyobb réseket hagyott, a versek hiányosan, töredékesen, központozás nélkül beszéltek, s csak az olvasóban álltak össze, ha összeálltak valami egészt ígérő élménnyé. Egyre jobban visszavonta a versben megszólaló személyiséget is: az én "egy szűk mesgyén" haladt "az egyetlen / ige felé elnémulóban". Vagy másképpen, az 1982-es Próbaidőből: "...a líra azzal érdemli meg nevét - írta mintegy ars poeticaként -, hogy indulatot közvetít: ezért egyszeri és drámai megnyilatkozás is". A kilencvenes évek óta sűrűbben megjelenő versesköteteinek anyaga ugyan oldottabb és nyitottabb lett, megjelent a vallomásosság, talán az önéletrajzi-anekdotikus is, az epikus, az eddig hiányzó történet tehát, de még mindig teljes odaadást, mélyre hatoló olvasást kíván tőlünk.

Illyés Gyula 1941-ben arra is biztatta, hogy írjon kritikát. Irodalomtörténészként, kutató tudósként is kivételeset alkotott. Aki mélyen és figyelmesen olvassa, olyan odaadóan, mondhatni alázattal tanulmányozza mások műveit, ahogy az övéit is kell, ha természete és formátuma szerint akarjuk méltányolni. Babits-monográfiája a lírikust vizsgálja, s eredeti szándéka szerint őt is csak az 1903-1920 közötti időszakban, de azt olyan sok nézőpontból és látószögből tárja fel, hogy végül is az egész Babits-életmű megjelenik. A regényíró, az irodalomszervező, a gondolkodó is. Korszakos munka 1981-ben, egy nagy, de agyonhallgatott vagy éppen félremagyarázott életműről. Aztán ott az 1986-os Csönd-herceg és a nikkel szamovár című kivételes tanulmánygyűjteménye a születő Babits felől megközelített, mintegy Babits hatástörténeteként felfogott XX. századi magyar költészetről. Vagy emlékezzünk a korábban közreadott, Babits, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád fordítói teljesítményét megközelítő, elemző originális könyvére, A szép hűtlenekre. Ahonnan indulva elgondolkodhattunk az ő Szabó Lőrincéhez méltó műfordításain is.

1947 és 1961 között hallgatni kényszerült. Tanított, kutatott, 1970-ben az irodalomtudomány kandidátusa, 1983-ban az irodalomtudomány doktora lett. Munkásságát egyebek közt József Attila-díjjal (1983), a Francia Akadémiai Pálmák lovagi fokozatával (1988), Széchenyi-díjjal (1993), és Kossuth-díjjal (2008) ismerték el.

Teljes élet az övé.