Szerelemszínház?
Rajta! Gyerünk! Meg kell csinálnod! Megváltozik a színházi világ, meglásd! Mi több, az egész ország. Vállalkozások lesznek. Alapíts bétét. Ez a jövő útja, hidd el! - mondta egy ügyvéd ismerőse egyik beszélgetőpartneremnek, idestova két évtizede. S igaza lett. Nem csak színészek, rendezők, tervezők váltak csakhamar kényszervállalkozókká.
A társulatok között is csőstül lehet találni magánvállalkozásokat, már korántsem mutatóban. Az ilyen-olyan társulások premierjei számban már lekörözik az intézményes színházak bemutatóit, legalább is a fővárosban. Persze: virágozzék minden virág.
Ám nemcsak előnyökkel jár az arányok eltolódása. Hátrányokkal is.
Abszurd öltözők
A fiatal színészek "fentről" kezdik. Évek telnek el, mire az ötödik emeletről a harmadikra jutnak, s újabb esztendők múlnak, mire a földszintre megérkeznek. A színpad közvetlen közelébe. Már ami az öltözőjüket illeti. Így történt Csákányi Eszterrel is, aki stúdiónövendékként szinte a padláson kezdte, többekkel együtt öltözködött az akkori Nemzetiben. Akkor élvezhette a kényelmet, amikor a társulati hierarchia csúcsára emelkedett, Kaposvárott éppúgy, mint a Katona József Színházban.
A teljes komforthoz már pamlag, vécé, fürdőszoba jár. Nem utolsósorban öltöztető is, aki nemcsak a kosztümöt segít felvenni, hanem a gondoskodása átöltöztet "lélekben is".
S akkor fordulatot hozott Csákányi Eszter pályája, a Krétakörhöz szerződött, s velük már abszurd helyekre keveredett. Egy évada más-más csapattal játszik, más-más helyszíneken. Ha a Fédra fitness főszerepét játssza a KoMa társulattal, megérkezésekor még az edzőterem vendégei öltözködnek. S akkorka, szeletnyi öltözőszekrénybe kell bezsúfolnia a ruháját, mint amilyen az uszodákból ismerős.
Egy hosszabb szoknya már a cipőjére lóg. A civil holmi még hagyján, de a fellépőkosztüm is megsínyli. Ha a Bérháztörténetekben lép fel a Szputnyikban, a társulatvezető Bodó Viktor irodáját foglalja el, ahol nem zárható az ajtó, eléje tehát a készséges mindenes kollégát állítja. A tusoló cuccokkal tele. Az előadás után inkább beül a kocsijába, s otthon zuhanyozik, sminkel le. Így tesz akkor is, amikor a Sanyi és Aranka Színházban a Tiszta vicc van műsoron. Mert egy kicsinyke, levegőtlen szobán férfipartnerrel is kellene osztoznia. Persze e helyeken öltöztetők sincsenek, akik mosnák, vasalnák, előkészítenék a jelmezeket.
Fodrász sincs, aki feltenne egy parókát, hajat festene a szerephez. (Nem lesz csoda, ha egy-egy színész, aki kevésbé ügyes a frizurákhoz, játsszon bármit, hasonlóképpen fog kinézni.) És jó, ha valaki elvállalja a kellékes feladatát. Ezek azok a szakemberek, akikről legelőször mondanak le a szűkös költségvetésű színházi alakulatok.
Ülőgarnitúra kölcsön
Magad uram, ha szolgád nincsen. Színésznő és férfiszínész, ki-ki tudása szerint, mos-vasal vagy akár felvarrja a leszakadt gombot, megölti a felfeslett varrást odahaza. Minden szerephez másik táskába pakol. Nehogy valami otthon maradjon. Vagy füzetekben vezeti, mit kell magával vinnie. A feledékenyebbje megkéri partnerét, csörögjön rá, hogy egy-egy apróság se hiányozzék. Ezeket a praktikus fortélyokat Csákányi Eszter is gyakorolja. De ugyanígy élnek a Turay Ida Színtársulatnál is, amelynek kompániája az ország szinte minden szegletében megfordul. Előadásonként pár száz kilométert tesznek meg mikrobusszal oda, s vissza. Szerencsére van négy-öt díszletmunkás, aki cipekedik, díszletet állít és bont. Az ügyelő súg is, kellékezik is. A világosító és a hangosító egy személy, csak nagyobb produkcióknál kettő. Erről már Cseke Péter számolt be, aki - annak a bizonyos ügyvédnek a tanácsára - elsők között lett "számlaadó szövegmondó kisiparos". Szabadúszó korszakában nem csak rendezőként és színészként vett részt a szóban forgó társulat életében. Négy évadon át főrendezőként is, mielőtt tavaly a kecskeméti színház igazgatója nem lett. Van mivel összehasonlítania a "vándorszínészek" életét.
Az efféle magántársulatok sok-sok művésznek, köztük szebb napokat látott, a pálya szélére sodródott színészeknek is adnak szerepet, végül is kenyeret. Előfordult, hogy Cseke Pétert a szakszervezet kereste meg azzal, hogy valakit foglalkoztassanak. De nem állítja, hogy ez az a fajta színház volna, amelyik e művészet megújításán munkálkodhat. Nem is remélhetnek kritikai visszhangot, szakmai preztízst. Nem avantgárdok, nem alternatívok. A minőséget pedig komolyan befolyásolják az anyagiak. Az intézményes színházakhoz képest elenyésző volt az az összeg, amit díszletekre és jelmezekre fordíthattak. (Más lapra tartozik, hogy e társulat már erős kapcsolatot ápol a soproni teátrummal. Ami felveti bennem a gondolatot: netán a jövendőben az intézményes és nem intézményes színházak között létesülhetnek kooperációk. Ahogy "pénzkímélő szándékkal" ilyenek vannak már a szabadterek és a kőszínházak között.) Korábban nem tudtak felkérni például élmezőnyben jegyzett, professzionista tervezőket, akiknek a szellemi hozadéka látvánnyá tehetné a "berendezést". A kezdetek idejéből emlékszik Cseke Péter arra, hogy a tulajdonos a saját ülőgarnitúráját ajánlotta fel egy produkcióhoz. Sebaj, hogy a család nélkülözi. A gyerekek párnákról nézik a tévét. Addig kölcsönözték is, ameddig a darab futott. Vagyis még egy színházi szakma, sőt: művészeti ág, amelyik a szaporodó "szegény színházak" révén visszaszorulhat.
Ingyenpróbák
Sok a színész és kevés a - fóka. Ha valaki hőbörög, tíz másik pályázik a helyére. Igenis van fegyelem. A rendező szemmel tartja az előadást, lejárópróbával kezdenek tájon. Nincs késés, a "dali társulatokra" emlékeztető italozás. Nem úgynevezett "striguláért", a kötelező előadásszám teljesítéséért játszanak, mint előfordulhat ott, ahol "fix" a fizetés. Nem "forintosítja" Cseke Péter, mennyi is az előadáspénz. De úgy találja, nem szakadnak le nagyon az átlagostól, különösen azóta, amióta az intézményes színházaknak is takarékoskodniuk kell. A Madáchban, ahol maga is fellép, nem oly régen húsz százalékkal csökkentek a fellépti díjak. De a Turayban nincsen próbapénz. Vagyis mintegy másfél hónapig ingyen dolgoznak a színészek.
Nem rejti véka alá Pintér Béla, kinek mennyit tud fizetni a nevét viselő társulatban. Az alternatívok között már kiemelt támogatást élveznek, s az ősztől mintegy háromnegyedével a minisztériumi forrásból származó összeget meg is toldják. De három esztendeje még lakásra kellett jelzálogot felvennie, hogy az év végéig kihúzzák. Bár kisebb-nagyon kölcsönök most is szükségesek, ilyen vészhelyzetektől megkíméli a szubvenció. Kiérdemlik azzal a minőséggel, amellyel rendre díjakat hoznak el, éppen egy európai turnét tettek sikerrel, majd amerikai turnéra indultak. Itt van próbapénz, az átlagos próbaidőnél kétszer hoszszabb, vagyis háromhavi felkészülésre nettó 320 ezer forint. Ugyanennyit kapnak a tervezők is, ami mélyen alatta van a szokásos tiszteletdíjnak. Előadásokra 15 ezret kap minden színész egyformán, de a világosító, a hangosító is. Ám októbertől májusig havonta csak tízet játszhatnak a Szkénében. Vidéki fellépésen húszezer forint, külföldön 200 euró a gázsi. (Az emelkedő támogatásból növelhetik ezeket.) Ha osztunk-szorzunk, máris kiderül, mindmáig szerény összeg jut egy-egy hónapra.
Holott a többségnek van családja, gyermeke. Nincs is olyan a társulatban, akinek ne kellene más feladatot is vállalnia. Hárman polgári foglalkozást is űznek. Mégis itt sokan aspirálnak szerződésre. Nemrégen Ascher Tamás, Novák Eszter járt közben színiegyetemen diplomázott növendékeiért. Mert az intézményes színházakban nincsenek már "üres helyek". Így Pintér Béla nyugtázhatja, hogy számára ideális színészgárdával dolgozhat. Kossuth-díjas művészek is jelezték, hogy szívesen lépnének fel velük. Ami csupán az egyeztetési nehézségeken múlott, nem a csekély gázsin.
Sok a "szerelem". Már-már felerészt "szerelemből" játszik Csákányi Eszter. Megengedheti azt a luxust magának, hogy a művészi inspiráció, járatlan utakra vezető lehetőségek szerint döntsön. Nem szűkölködik ajánlatokban, nincs oka pánikra. Úgy tapasztalja, minél alternatívabb a közeg, annál kevesebb a pénz. Nem ezek biztosítják a megélhetését. Vannak "középkategóriás" munkái. Leginkább az egyszemélyes, illetve Kulka Jánossal együtt bemutatott estjei tartják el. Míg azok a felkérések, amelyek a pályán közösen eltöltött évekre, a színházi ízlés rokonságára, személyes kapcsolatokra, barátságokra apellálnak, gyakran "baráti" megegyezésre is szorítják. De úgy tartja, meg kell majd szabni a határt. Ha nincs meg a fedezet, inkább várják ki, amíg meglesz. Rosszkedvet szülnek az áldatlan viszonyok, kifárasztanak. Hosszabb távon rontják a minőséget. Nem szabad mindenáron belevágni.
Mégis félő, hogy a nem intézményes színházakban elterjedt filléres összegek országosan leszorítják a gázsikat.
Szűkös ketrecben szoronganak a cirkuszi nagyvadak. S amikor végre kiszabadulnak onnan, boldognak érzik magukat a tágas porondon - hallotta cirkuszművészektől Csákányi Eszter, amikor a "krétakörösökkel" egy manézsban lépett fel. Nagy alázattal magáévá tette e filozófiát. Segítsen másoknak is elviselni a méltatlan körülményeket.
