Sokkal nehezebb lett a gyerekek élete: ha megbetegszenek, igen nagy a baj. Amikor Gömöri Ágnes két évtizeddel ezelőtt az óbudai gyermekorvosi rendelőbe került, hosszú fadobozban tartotta az édesanyák táppénzes lapjait. A papírokat alig bírta begyömöszölni a dobozba, amelyben ma már csak néhány kósza papírdarab kering. Gyakran beismerik a szülők, hogy a gyermek éjszaka lázas volt, és hányt, de reggel be kellett vinniük az óvodába. Ha a doktornő közli, hogy a gyerek nem mehet közösségbe, látja a szülők szemében a kétségbeesést, sőt néha a haragot. Sokan a vitaminokkal próbálkoznak, csakhogy a rendelőbe egy darabbal kevesebb beteg nem érkezik, amióta multivitaminokkal tömik a kicsiket.

Gömöri Ágnes úgy látja, fárasztóbb is lett gyereknek lenni. Rendszerint hiába próbálja meggyőzni a szülőket, hogy a mindennapra beszervezett különórákkal és foglalkozásokkal éppen azt veszik el a gyermekektől, amire a legnagyobb szükségük lenne: a nyugalmat.

Ő a gyerekei nyugalma érdekében lett körzeti gyerekorvos. Egyetem után a Budai Gyermekkórházban kezdett dolgozni, és kórházi orvos volt a férje is. Ám a sok ügyelet egyre inkább megnehezítette a gyereknevelést, és Gömöri Ágnesnek állandó lelkiismeret-furdalása volt, amiért szétzilálódik a fiai élete. Rossz példákat is látott: orvoskollégái általában nem értek oda időben a bölcsődébe-óvodába.

Körzeti gyakorlatot kellett végeznie a szakvizsga előtt, és hónapokon át egy békásmegyeri rendelőben dolgozott. Bár a kórházban a körzeti orvosokat lekicsinylően csak "körtanároknak" hívták, Gömöri Ágnes ott, a helyszínen ráébredt, milyen érdekes munka is ez. Azt igyekezett elkerülni, hogy a gyerekek a kórházig eljussanak, ezért időben akarta megtalálni a gondot.

Varázsa van annak - mosolyodik el -, hogy egy körzeti orvos csecsemőkortól a nagykorúságig ismeri a gyermekeket. Miközben gyógyítja őket, tudja, hogy milyen környezetben élnek, és ismeri a szüleiket is. Gömöri Ágnes meghatódik, amikor manapság olyan csecsemők kerülnek hozzá, akiknek már a szülei is hozzá jártak.

Miután rájött, fontosabb neki, hogy rendesen felnevelje a gyermekeit, elnézést kért a kórházban, és közölte, hogy elmegy házi gyermekorvosnak. Egy óbudai körzeti gyermekrendelőben tudott elhelyezkedni, és - ahogy mondja - jó ideig légpárnákon közlekedett örömében.

Mindkét gyermeke maga lehetett volna az állatorvosi ló: a legkacifántosabb betegségeket összeszedték. Ha a rendelőben a szülők nagyon odavoltak némi orrfolyás vagy köhögés miatt, Gömöri Ágnes mesélt egy kicsit a saját fiai bajairól. "Ó, hát ez tényleg semmi!" - nyugodtak meg a szülők. Amikor a doktornő a második fia születése után hazatért a kórházból, másik gyermeke skarlátos volt, és semmi sem maradt meg benne. A férje infúziót vitt haza, amelyet a lámpára akasztottak fel.

Mégis nosztalgiával emlékszik vissza a kórházi évekre. Lelkes, fiatal orvosközösségbe került a Budai Gyermekkórházban. Oda tartoztak - budapesti kerületek mellett - a pilisi falvak vagy Százhalombatta is, és a Ratkó-korszak gyerekei akkor szülték a rengeteg gyermeket. Állandóan jött a mentő; ráadásul hiányoztak még a hatékony antibiotikumok, asztma elleni szerek. Annyian voltak a kórházban, hogy a nagyobb gyerekeket sokszor kempingágyakra kellett fektetni. Ezalatt rengeteget lehetett tanulni.

Megváltoztak azért ott is a dolgok. Eleinte, amikor megérkezett a mentő, pillanatok alatt odaszaladt mindenki, és tudta, hogy mit kell tennie. Gömöri Ágnes kilenc évet töltött a kórházban, és idővel szomorúan látta, hogy a következő orvosgeneráció tagjai már másként állnak a dolgokhoz. Jött a mentő, és ők néha elő sem kerültek, mondván: "úgysem az én kórtermembe rakják".

Éveken át egy internetes oldalon is válaszolt szülők kérdéseire, de ez annyi idejét elvette, hogy végül kénytelen volt feladni. Az általános kérdések mellett olyan bonyolult problémákkal fordultak hozzá, hogy valóságos szakkönyvtárat hordott össze odahaza, és igyekezett mindennek utánanézni. Igaz, akárcsak a kórházban, ezúttal is sok újat tanult. Ugyanezért szívesen jár tudományos tanácskozásokra is. Kedvenc területe a vakcinológia, amely az utóbbi években rohamosan fejlődik.

Példaképnek nem volt orvos a családban. De gyermekkorában Gömöri Ágnes sokat nyaralt falun, imádta a természetet, és az általános iskolában is a biológia volt a kedvenc tantárgya. A gimnázium biológia tagozatos osztályában a biológusi és az orvosi szakma közül végül ez utóbbit választotta. Egyetemistaként a D-vitamin-metabolizmussal (anyagcserével) foglalkozott, és ez már a gyerekgyógyászat felé terelte őt.

Nem bánta meg, és immár huszonkét éve dolgozik boldogan az óbudai körzeti rendelőben. Annak viszont nem örül, hogy mostanában egyre több gyermeket akarnak kisóvodás korban pszichológushoz, nevelési tanácsadóba, gyógytornára, korai fejlesztésre vinni. Belesulykolták mindezt a szülőkbe, akiket sokszor nehéz lebeszélni.

Így aztán, miközben a gyermekeket gyógyítja, Gömöri Ágnes finoman a szülőket is próbálja nevelni. Például arra, hogy tartsák be az étkezési időket, korábban fektessék le a gyerekeket, és minél többet legyenek együtt velük. Elszomorítja, amikor a játszótéren a szülők csevegnek, és a kicsik egyedül tesznek-vesznek a homokozóban.

Leterhelt gyerekeket és leterhelt szülőket lát mind gyakrabban a doktornő, akit aggaszt a szülő-gyermek kapcsolatok minősége. Szembesül azzal is, hogy a gyermekek nem tisztelik a felnőtteket: időnként bejönnek, szétszedik a rendelőt, és a szülők nem szólnak egy szót sem.

Sok időt tölt 25 és 29 éves fiaival, akiknek valójában a körzeti orvosi pályát köszönheti. Ők pedig a körzeti orvosi munkának köszönhetik, hogy nyugalomban nőttek fel. Gömöri Ágnes tudja, hogy jól választott.

Varázsa van annak, hogy egy körzeti orvos csecsemőkortól a nagykorúságig ismeri a gyermekeket. Gömöri Ágnes meghatódik, amikor manapság olyan csecsemők kerülnek hozzá, akiknek már a szülei is hozzá jártak.