A hülyeség nem mai keletű

Jancsó Miklós nem változik. Pipázik, utálja az üres divatot, és 88 évesen filmet forgat, amelyről nem szívesen beszél. Minden másról boldogan.

- Látom, pipázik még. Korábban a Csongor szivarjairól volt híres.

- Nem is tudom, hogy gyártják-e ma is, de mindegy, vannak annál sokkal jobb szivarok. Például a Toscanák nagyon kemények... nem lehet mindig szívni. Olykor egy-egy kubaira is rágyújtok, főleg ha kapok ajándékba, mert nagyon drága.

- Sose akart leszokni? Ez most igen divatos. Igaz, a filmjeiben sem követte a divatot soha. Sem a rendszerváltás előtti, sem a rendszerváltás utáni mozijaiban.

- Nem tudom, nem szakmám az elemzés, még a saját magam esetében sem. Ami elég nagy baj, mert manapság mindenki saját magát fényezi. Még a diákok is. Éppen kaptam valakitől egy önéletrajzot, úgy ki van vakszolva, hogy csúszkálni lehetne rajta... Egyszerű néző vagyok. Ami biztos: az úgynevezett régi fajta mozik már nem igazán vonzzák a közönséget. Tarr Béla például egy zseni, csodálatos filmeket készít, de igazából csak egy szekta nézi azokat. Klasszikus, "hosszú beállításos" filmet utoljára 1990-ben csináltam. Két amerikai producer szerezte meg rá a pénzt. A bostoni Cambridge-ben egy kávéházban találkoztunk azzal, amelyik a nagy pénzt hozta. Jött a kiszolgáló gyerek és megszólított: "Maga Jancsó, én magáról tanultam Tel-Avivban". Erre mondta a producer, hogy nem az a rendező, akit tanítanak, hanem akit néznek.

- Ez nagyon önironikus.

- A nélkül nem megy.

- Többször nyilatkozta, hogy a Kapa-Pepe-filmekben tulajdonképpen a világon és önmagán nevet. Görbe tükröt mutat világunknak, viszont nem elemez, mint korábban.

- Rettentő szimpla volt a kétpólusú világ mind az amerikai, mind a szovjet - ekkor simán lehetett elemezni. A szovjet modell lényege, hogy a rendszer elnyom, ezzel szemben kígyó módra kellett viselkedni. A mai világot elemezni viszont szinte képtelenség. Szeretném látni, hogy valakinek sikerül. Igaz, akad néhány történet, amit érdemes lenne elmesélni. Eduardo Rózsa Flores élete például világtörténet. Erről kéne ma filmet készítenünk, ám se képességünk se pénzünk nincs rá. "Rossz kedvem van" - alkotásokra nem igazán lehet felfigyelni, nem vagyunk érdekesek. A "jó kedvem van" pedig amcsi módszer - inkább szórakozzál, mintsem gondolkozz.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

- A hülyeség korát éljük.

- Nagyon úgy néz ki. De a hülyeség nem mai keletű, és hamar unalmassá válik. A történelmi példázatokkal leálltam a 80-as évek elején, mert már nem igazán érdekelte a világot az a Jancsó Miklós. Próbálkoztam mással, majd a rendszerváltás után belevágtam a Kapa-Pepe-sorozatba. Az utolsót a kollégák már meg sem nézték, nem érdekelte őket. Nemrég láttam a tévében az Öldöklő angyalt Bunueltől. Belegondoltam, hogy lehettem ilyen marha, hogy egy ilyen zseni mellett egyszerűen belevágtam a szakmába.

- Önt is a filmtörténet zsenijei közé sorolják!

- Á, maximum érdekes vagyok... érdekesből pedig rettenetesen sok van, különösen manapság. Mikor mi kezdtünk sokkal kisebb volt a felhajtás, sokkal kevesebb volt a rendező, nem léteztek ezek a fantasztikus kicsi kamerák. Ha eredeti hangos filmet akartál készíteni, akkor 300 kilós fölvevőket kellett használni. Ezek meghatározták a stílust és a modort. Én azzal lettem ismert, hogy hosszú beállításokkal dolgoztam. Míg ez akkor újdonság volt, ma akár lehet hatórás filmet is csinálni egyetlen beállítással.

- Igen és ekkor vetődik föl, hogy hány percig tart a művészet.

- Művészeeet?!... A film gyakran nem is tud az lenni. Két órában nagyon nehéz elmondani valamit, megfogalmazni egy álláspontot. Bár a mai világban már erre sincs szükség.

- Mióta látja a világot groteszknek?

- Hányszor hittem a világ változásában? A kérdés ez! Legutoljára 1990-ben. Pedig tudhattam volna, hogy milyen a világ. Megéltem a Horthy-korszakot, voltam hadifogolytáborban, a Rajk-perig kommunista voltam. Aztán rájöttem, hogy igaz, amit a bolsik kritikusai állítanak. Kádár elvtárs gulyáskommunizmusa is hamis volt. Hernádival tényleg azt hittük, hogy 1990-ben valami megváltozik. Valószínűleg az emberi társadalom természete ilyen: egyetlen kormány sem lehet forradalmár, valószínűleg konzervatívnak kell lennie, szélesen kell látnia a világot, az ellenfelét pedig meg kell győznie. Akár úgy hogy lágerbe küldik, vagy megölik őket. Ezek voltak az igazán pechesek.

- Hogyan érte el, hogy több mint tíz évig Olaszországban éljen?

- Nem tudom megmondani. Ráadásul még ügynöknek sem akartak beszervezni. Állítólag az Aczél nem engedte. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy miért csinálok olyan filmeket, amelyeknek rossz végük van. Mondtam neki, hogy én marhára nem szeretem azokat, amelyeknek rossz végük van, a sajátjaimat sem. Tanácsoltam neki, hogy ne nézze őket.

- Ötször volt Cannes-ban versenyben az Arany pálmáért, a 70-es években szinte állandó vendég volt.

- Cannes jelentette a nyitott ablakot a világba. Nagyon erős volt a baloldal Franciaországban és Olaszországban. Naivak voltak, a változások mellett érveltek. A baj az volt, hogy ezek a nyugati baloldaliak csak az érem egyik oldalát látták. Amikor 70-es években kiderült, mik zajlanak Kambodzsában, csak akkor kezdtek kicsit megrendülni. Mi képviseltük a kirakat mögötti világot.

- Mit gondol, a mai fiatal rendezőgeneráció miért nem a mai Magyarországról mesél?

- Fogalmam sincs, az én generációmat nagyon érdekelték a világ és a társadalom változásai. Az aktualitás egyébként nem mindig szerencsés. 1969-ben készítettem el a Pacifista című filmet, ami az 1968-as diákforradalomról szólt. Nagyon utálták, most, 40 év után pedig az egyik legkurrensebb film a korszakról.

- Megfordult a fejében, hogy készít egy olyan filmet, amivel visszatérhet Cannes-ba?

- És milyen film lenne az? Nagyon sokan megpróbálják. Legújabb tervemmel pályáztam az Eurimages-hoz, nem támogattak. De nemcsak engem, Costa Gavrast, sőt a Jirí Menzelt sem. Álláspontjuk, hogy szórakoztató filmet kell manapság készíteni, de hogy az milyen, kérdezze meg tőlük. A filmkészítés a pillanat szakmája, a világ pedig változik. Amikor egy film elkészül és az ismeretlenségbe vész el, akkor véged van.

- Nehéz Hernádi Gyula nélkül?

- Ezeréves barátság volt, Nemeskürty hozott minket össze '59-ben. Gyulának akkor jelent meg az első kötete, ami munkásokról szólt. Gondolták, hogy a munkásíró majd helyre tesz engem. Nem egészen ez történt. Fantasztikus pali volt.

- A fiatalokat mindig le akarja beszélni a rendezői pályáról, mégis pártfogolja őket.

- Ha már valakit nem lehet eltántorítani... A lányom is menthetetlen. Baromi jó keramikus volt, abbahagyta, és csatlakozott Mészáros Márta filmjéhez ruhatervezőként. Az új filmemben is részt vesz. Borzalom. Nekem van egy ügyvédi diplomám is, olykor eljátszom a gondolattal, milyen jó lett volna, ha az maradok. De a gyerekeim szerint nekem akkor is kilógna a seggem a gatyából.

Jancsó görbe tükröt mutat a világnak, de már nem elemez
Jancsó görbe tükröt mutat a világnak, de már nem elemez
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.