Állati barlangmozi

Elég gyakori jelenség manapság a 3D-s mozi, de, hogy egy hegy belsejében legyen, az mindenképp bizarr. Pedig nemrég ilyen nyílt Budapesten: a Fővárosi Állat és Növénykert Nagysziklájának gyomra rejti a vetítőt, amely oktatási céllal készült és hat-nyolc perces filmeket kínál a legkisebbeknek.

Az 1903-ban épült nagyszikla 380 négyzetméteres centrális tere ugyan első hallásra remek helyszínnek tűnik egy mozinak, ám az ipari műemlék belsejét komoly munka volt vetítésre alkalmassá tenni. Különösen az akusztika terén adódtak problémák - tudtuk meg Gyarmati Istvántól, a mozit kialakító és üzemeltető Gelka System Kft. ügyvezetőjétől. Az állatkerttel kötött szerződés értelmében nyolc filmet gyártanak majd le, jelenleg három készült el, már valamennyi műsoron van.

Mindegyiket a magyar 3D-s filmezés atyja, Magyar László (15 éve ő kezdett el hazánkban ezzel a technikával foglalkozni) rendezte: az Őstengeri kaland és Rexi című animációt, valamint a Körös-Maros Nemzeti Park madárvilágát megfogható közelségbe hozó természetfilmet. A sziklamozinak tekintélyes forgalma van, napi 1500-2500 nézőt vonz. Az állatkerti vetítéseknek egyébként előzményei is vannak, igaz, jó néhány éve hiányzott az intézmény kínálatából. 1912-ben létesítettek "mozgókép színházat" a kert egy másik pontján: ez volt az egykori Barlang mozi. Ez a létesítmény egészen a 90-es évek elejéig működött, ismeretterjesztő és mesefilmeket vetítettek benne.

A Gelka Systems egyébként nem kezdő a 3D-mozizás terén, Hollandiában és Franciaországban is építettek és üzemeltek be ilyen vetítőket. Magyarországon eddigi legismertebb filmes vállalkozásuk a 2001 és 2004 között a Műcsarnokban vetített Slide of Hungary (Egy szelet Magyarország) című országimázs film, amit négy év alatt mintegy 120 ezer ember látott.

A cég 2007 októberében a Bükki Nemzeti Park megrendelésére az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület látogatóközpontjában adta át a 20 személyes, mozgószékes, ezért 4 dimenziósnak nevezett mozit. Az itt vetített film a 20 millió évvel ezelőtti ősvilágba röpíti a nézőt. A székeknek a filmmel összehangolt mozgása még teljesebbé teszi a hatást. Az őslábnyomokat bemutató csarnokban is 3 dimenziós animáció kelti életre a miocén kor állat- és növényvilágát.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Nézők, speciális szemüvegben
Nézők, speciális szemüvegben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.