Szörprájzparti és rémvarieté

Vonatozás szédítő mámorban, regényes színmű, rémvarieté felnőtteknek, fekete komédia - ilyen műfaj-meghatározások is szerepelnek a ma kezdődő IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT). A tizennyolc versenyelőadás mellett tengernyi off-programból mazsolázhatunk.

Tizenhárom kőszínházi és öt független társulat produkcióját invitálták a 2009-es POSZT-programba. A filmrendező Janisch Attila, az idei válogató amúgy szíve szerint plusz két előadást hívott volna Pécsre, A hülyéjét az Örkény Színháztól és A jég címűt a Nemzetiből. Kerete azonban véges, és vita volt arról, hogy A jég - amelyet ugyanebben a rendezésben, de a Krétakör Színház színészeivel korábban már bemutattak a Trafóban - indulhat-e a mostani versenyben. Az Örkény és a Nemzeti így sem marad hoppon, hiszen az előbbiből a Jógyerekek képeskönyve, az utóbbiból A park című utazik.

Janisch a válogatásban nem tartotta szem előtt, hogy egy rendezőtől csak egy munkát hívjon, így két Ascher Tamás-, két Horváth Csaba- és két Mohácsi János-rendezést nézhetnek végig a POSZT-olók. Azt azért említsük meg, hogy Mohácsi egyiket sem kaposvári anyaszínházában állította színpadra, mindkettő pécsi produkció. Több színész két előadásban is szerepel, de Csákányi Eszter a Fédra Fitness és a Bérháztörténetek 0.1 mellett a fesztiválon kívüli off-programban A hét asszonya című egyszemélyesét is játssza.

Az "offokat" az idén is lehetetlenség végiglátogatni. Nem azért, mert olyan rosszak, hanem mert olyan sok van belőlük. Ide tartoznak a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett programok is: ezek magja az eddiginél jóval több (kilenc) felolvasószínház. Közülük is kiemeljük a Nemzeti Színház Tízparancsolat tematikájú drámapályázatára érkezett műveket. A tízből nyolc parancsolat köré írt egy-egy darabot: Esterházy Péter, Darvasi László, Garaczi László, Háy János, Rakovszky Zsuzsa, Vinnai András, Visky András és Závada Pál.

A POSZT elmaradhatatlan része a művészeti egyetemisták és főiskolások bemutatkozója: az Ifi Géniusz az Aulában. Most azonban kiesik az egyik helyszínük, a Dante, és akárcsak a fesztiválklub, áttelepül máshová. Újra együtt kárpótolnak a kaposvári és a budapesti színművészeti egyetemisták: a kárPÓTló Színházzal azok kedvében járnak, akik lemaradtak valamelyik versenyelőadásról.

Ajánljuk még - többek mellett - a Hamlet, vagy amit akarok című művészeti talkshow-t, amelyben Lévai Balázs azt tudakolja Ascher Tamástól, Bagó Bertalantól, Gothár Pétertől és Jordán Tamástól, hogyan olvas, hallgat, néz a rendező. Vagy érdemes betérni a jótékonysági ruhakirakodásra és turkálásra, amelynek bevételéből az idős színészeket támogatják. Netán megnézni a színész Szabó Győző képzőművészeti kiállítását, a Díszvendégünk: Haumann Péter című tárlatot, valamint a magyar szubrett, Bársony Rózsi századik születésnapjára összeállított dokumentumgyűjteményt. Hívogat a Szörprájzparti a titkos lakásban-projekt, amelynek helyszínéről csak annyit tudunk: találkozó a Bóbita Bábszínház előtt. Pest után Pécsen is a világválságról dalol az AlkalMáté Trupp (Krízis-dalest), és feltehetően ezzel szintén foglalkozik az egri Hírlap-színház, hiszen előadásait helyi napilapok cikkeire építi.

A POSZT színes programokkal várja a közönséget
A POSZT színes programokkal várja a közönséget
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.