Hiller sürgeti a döntést

A kultúra területén nem kell tartani újabb pénzelvonástól. Az elrendelt 15 százalékos pénzügyi zárlat feloldása is várható - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. A miniszter döntött korábban arról, hogy a zárolt összeg mértékéig az intézmények ne kössenek szerződéseket, mert még nem látszott a megszorító intézkedések hatása. Mindazonáltal nagy nyomás nehezedik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretére (ez a teljes támogatási összeg - az idén várhatóan hétmilliárd forint - 25 százaléka), miután más források elapadtak.

Szerencsésnek tartja a tárcavezető, hogy tavaly év végén elfogadta az Országgyűlés az előadó-művészeti törvényt, amely bővítette a színházak támogatását. - Voltak, akik lassították volna ezt a törvényalkotást, mondván: érdemes még fél évet dolgozni a konstrukción, ám az idén már aligha kerülhetne parlament elé a tervezet - említette. Jellemző a helyzetre, hogy az új Erkel Színház beruházásához viszont megtörtént minden előkészület, de kormányzati körökben komoly az aggodalom, hogy most, a szociális megszorítások idején szabad-e színházépítésbe fogni - jóllehet az első két évben az nem is igényelne állami pénzt. - Márpedig az Operának otthont adó pesti Andrássy úti Ybl-palota felújítása nem halasztható 2012 utánra, és a munkálatok ideje alatt az új Erkel lenne a legalkalmasabb operajátszásra - vélekedett Hiller, aki a közelmúltban tárgyalt Pécs új polgármesterével, Páva Zsolttal és a Fidesz-frakció vezetőivel. Sürgeti, hogy a városi közgyűlés fogadja el végre az európai kulturális főváros-programot. - A döntés után 24 órán belül aláírom a tárca támogatásáról szóló megállapodást, és utaljuk a pénzt - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.