A bemutatott művészi életutak révén az vésődik tudatunkba, hogy e művészek számára a szocialista forradalom és az eljövendő új társadalom nem a zsidó asszimiláció végpontját jelentette - mint ahogy a zsidóság és a kommunizmus bensőséges kapcsolatának okaként erre a történészek rámutatnak -, hanem éppen ellenkezőleg. A forradalom és a zsidó újjászületés, a művészi kifejezés egy autentikusan zsidó formája kéz a kézben járt, sőt egymást feltételezte.

Konstruktivizmus és ősi zsidó motívumok. Nathan Altman, aki egyszerre volt az Evrejskaja Grafika rajzolója és Lenin-portré készítője. A kiállítás egyik termében Eisenstein Oktyabrjának részlete, míg a másikban Granovszkij egy kelet-európai zsidó kisváros mindennapi életét bemutató (a kor zsidó sikerfilmjének számító) A zsidó boldogság című alkotásának jelenetei. Jób könyvének avantgárd illusztrációja.

A kiállítás művészei jórészt a századfordulón elindult, a már akkor is elsüllyedőben levő jiddis népi kultúra átmentését célzó etnográfiai kutató- és gyűjtőmozgalom eredményeiből táplálkoztak. A mozgalmi gyökereket pedig az 1897-ben létrejött Yiddish Arbeit Bund jelentette, azaz a korabeli oroszországi zsidó munkásmozgalmi szervezet, mely egyszerre volt szocialista és jiddis nemzeti, kulturális, sőt önvédelmi mozgalom. A Bund tagjai, akárcsak a kiállítás művészei, egyszerre kívántak forradalmat és akartak önmaguk lenni: jiddis szocialisták.

A kiállítás anyagának többségét könyvborítók és illusztrációk adják, ez a jiddis avantgárd nemcsak művészeti, hanem társadalmi mozgalom is volt: "jiddis és forradalom a tömegeknek", adta ki a jelszót Szovjet-Oroszországban az ezt a missziót megvalósítani kívánó Kultur Lige. A múzeumban képet kapunk az avantgárd talán kevéssé ismert darabjáról: "A Nyugat már kimerítette a művészi ábrázolás teljes formavilágát - a zsidó képalkotás éppen a maga ázsiai módján tobzódik az újabb és újabb formákban. A zsidó ábrázolási mód most színre lépett, feléledt, újra élővé vált" - szólt a kör művészeti programja.

A művészeti és társadalmi mozgalom lassú halálát ugyanaz jelentette, mint az egész szovjet kulturális fénykorét: azaz az 1932-től kibontakozó szocialista realizmus és persze a sztálinizmus elnyomása. A zsidó kultúra fellegvárává lassan Vilnius vagy Lodz helyett New York és Chicago vált, a holokauszttal pedig maga a kelet-európai jiddis világ is elpusztult.

Tudjuk, hogy sokat vesztettünk, és ez a kiállítás azt is megmutatja, hogy valójában mennyit.