Egy mai sztoikus
- Szerencsés vagyok, mert sosem volt kérdéses számomra, hogy mivel szeretnék foglalkozni, és egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek. Nincsenek megvalósítatlan álmaim, van viszont rengeteg tervem, és remélem, hogy némelyik még belefér az időmbe.
A legújabb Bolyai-díjas, a lassan 80 éves Ritoók Zsigmond szavai ezek. Egy kis szobában beszélgetünk az ELTE bölcsészkari épületében, öreg bútorok között, több ezer éve élt szerzők könyveivel körülvéve.
- A humán tudományok mindig egyedi jelenségekkel foglalkoznak. Attól lesz valaki nagy tudós, ha olyasmit sikerül találnia, aminek a jelenben, a kortársak számára is érdekes üzenete van. Itt van például az ókor, ami a XIX. századi ember számára a csendes nagyság, a méltóság korszaka volt. Ugyanazok az alkotók és ugyanazok az alkotások a XX. századnak már az emberi élet tragikus voltáról, a konfliktusokról, a válságokról üzentek. Ma meg talán azt keresik bennük, ami szokatlan, meghökkentő vagy esetleg perverz - pedig ez is, ahogyan az előbbiek, csak egy töredéke annak, ami az antik kultúrából ránk maradt.
A kutatói pálya az ELTE-n indult tanársegédként, de 1958-ban látszólag megbicsaklott: Ritoók Zsigmondból bő évtizedre gimnáziumi tanár lett.
- Ezt szeretik száműzetésnek nevezni, pedig nem volt az: 12 nagyon boldog évet, máig visszajáró tanítványokat köszönhetek a tanításnak - meséli. Az életrajzi fordulatnak amúgy politikai magyarázata van: az egyetemen "az ország gazdasági helyzetére való tekintettel" leépítések zajlottak, és Ritoók Zsigmondot "népgazdasági érdekből átirányították" a középfokú oktatásba.
- Természetesen mindenki tudta, hogy két évvel '56 után miért pont énrám van szüksége a népgazdaságnak a gimnáziumban. De hogy büntetés lett volna, azt nem írom alá: nincs abban semmi rendkívüli, ha egy középiskolai tanár - ez az egyik végzettségem - gimnazistákat tanít.
Nem tőle, hanem szerző- és munkatársától, Szilágyi János Györgytől, a Szépművészeti Múzeum antik gyűjteményének korábbi vezetőjétől tudjuk: Ritoók egy volt kolléga, a később halálraítélt és kivégzett Brusznyai Árpád melletti kiállásáért lett huzamosabb ideig kegyvesztett.
- Ezt egy pillanatig sem érezte sértőnek: alkatilag lelkes pedagógus, aki az ókori kultúrán keresztül is elsősorban emberi értékekre tanította a diákjait. A pályáját és az érdeklődését egy pedagógus példakép, az egyetemen megismert Szabó Árpád határozta meg, aki fiatal ókorkutatók egész seregét gyűjtötte maga köré. Ritoók Zsigmond ebből a körből emberi kvalitásai és problémaérzékenysége folytán is kiemelkedett, rendkívüli tehetséget mutatott a görög és latin szövegek értelmezésében. Talán az írásbeliség és a szóbeliség egymáshoz való viszonya foglalkoztatta a legélénkebben, azok a történetek, amelyek a homéroszi eposzokban nyertek először írott formát. Minden fennmaradt szöveg érdekelte, és mindig eredetiből dolgozott - meséli róla a történész.
A kényszerű kitérő után töretlenül ível felfelé Ritoók Zsigmond tudományos karrierje. Folyamatosan publikál, oxfordi ösztöndíjas, egyetemi tanár, tanszékvezető, akadémikus, külföldi egyetemek díszdoktora. Szakterülete a görög-latin költészet, a görög esztétikai gondolkodás és az előbbivel foglakozó magyar klasszika-filológia története.
- A köztudatban az ókorkutató piramisokat vagy királysírokat tár fel. Aki az ókori irodalmat, a görög és római esztétikát kutatja, annak a munkája kevésbé látványos: többnyire ismert, nyomtatásban is kiadott műveket tanulmányozunk, a munkánk nagy része múzeumokban, könyvtárakban zajlik. Komoly eredményt akkor tudunk elérni, ha valami lényeges újdonságot találunk, amire még senki nem figyelt fel - hangsúlyozza. Ritoók Zsigmondnak van ilyen "találmánya": rábukkant például Arany János egyik Szophoklész-fordítására, amit addig többszörös félreértések miatt mellőztek, senki sem akarta kiadni.
- Azt gondolták, hogy Arany németből fordította. Nekem nemcsak azt sikerült bebizonyítanom, hogy görög szöveg volt a fordítás alapja - olyan félrefordítások vannak benne, amelyek csak így keletkezhettek -, hanem azt is megtaláltam, hogy melyik XVIII. századi kiadást használta a magyar költő.
Ritoóktól származik a Horatius-féle arany középszer új, a korábbinál minden bizonnyal pontosabb értelmezése is.
- Ezt az előző korok többnyire valamiféle megalkuvásnak tekintették, a középszer kifejezésnek ma is pejoratív kicsengése van. Pedig Horatiusnál ez a szó mást jelent. Valami olyasmit, hogy aki helyes viselkedésre törekszik, annak mindig pont az ellenkezőjére kell törekednie, mint amit a külső feltételek kényszere diktálna. Ha nehéz a sorsunk, akkor bátran kell cselekedni, ha viszont jó szelek fújnak, akkor egy kicsit beljebb kell húzni a vitorlákat. A középszer tehát azt jelenti, hogy megpróbáljuk ellensúlyozni a körülményeket - de egyáltalán nem rossz kompromisszumok és megalkuvások árán.
Az ókori irodalom kutatójában óhatatlanul kialakul valamiféle kép az antik korok erkölcséről - és talán a morál változásáról vagy változatlanságáról is. Ritoók Zsigmond szerint az ember már a görög vagy a római korban is megtett minden elképzelhető rosszat, a mai utódok ezen a téren nem sok újdonságot tudtak felmutatni.
- De mindig van valami ezekben a régi történetekben, ami ugyanilyen maradandó: egyfajta ma is érvényes erkölcsi tanulság. Amikor Odüsszeusz a vándorlásaiból hazatérve bosszút áll a felesége kérőin, utána megfeddi a dajkát, aki a kérők vesztén örvendezik és gúnyolódik. Azaz szabad, sőt kell a gonosz ellen küzdeni, de nem szabad a legyőzötteket kicsúfolni, már csak azért sem, mert a szerencse forgandó. Vagy itt van a hűség kérdése: Odüsszeusz nem mindig tudott ellenállni a kísértésnek, de még Kalüpszó nimfa sem tudta rávenni - pedig örök életet is ígért neki -, hogy mellette maradjon, és ne menjen vissza a feleségéhez, Pénelopéhoz - említ néhány ismert irodalmi példát a professzor.
A tudomány pénzbe kerül, és ez még a látszólag kevéssé eszközigényes irodalomkutatásra is igaz.
- A könyvtári munka csak addig olcsó, amíg magukat a forrásokat tanulmányozzuk. Ha a szakkönyvigényt nézzük, kiderül, hogy az ókori irodalom kutatása igencsak drága elfoglaltság. Az előző rendszerben gyakran elvi okokból nem juthattunk hozzá a legfrissebb külföldi szakmunkákhoz, ma ennek inkább gyakorlati, azaz anyagi oka van. Egyébként a mi munkánk nem az anyaggyűjtés, hanem inkább a publikálás fázisában válik költségessé. Egy könyv kiadásának ugyanúgy megvannak az anyagi vonzatai, mint a rangos szakfolyóiratokba való bekerülésnek - utóbbihoz sokszor utazásokra, előadásokra, személyes kapcsolatokra van szükség - mondja Ritoók Zsigmond, hozzátéve: ebben is szerencséje volt, nincsenek asztalfiókban porosodó, kiadatlan művei.
Az ókorkutató azt állítja: minden álma teljesült, elismerésből talán több is jutott neki, mint amennyit érdemel.
- Még mindig tele vagyok kíváncsisággal. Azt mondják, hogy egy tudós akkor válik öreggé, ha már csak a saját korábbi eredményeit fényesítgeti. Én még egy korábbi szakaszban járok, rengeteg új téma foglalkoztat. Például az, hogy mitől lesz egy költemény szép és sikeres. Ez akár neurofiziológiai kérdés is lehet, hiszen nyilván az agyműködés tanulmányozása is választ adhat rá. De ugyanígy megközelíthető a probléma a kor, a közönség igényei felől. A válaszadásra a zeneesztétikában már kísérletet tettem, most az irodalommal próbálkozom - majd az idő eldönti, hogy meddig jutok.
