- Amikor felkértek, hogy lektoráljak egy fotós könyvet, még fogalmam sem volt, hogy én leszek egyben a könyv társszerzője, szerkesztője, korrektora, majd terjesztője is - mesél a könyvpiacon szerzett első tapasztalatairól Becsey Zsuzsa képzőművész, animációs rendező. - Egy közalapítvány kétszázezer forintos támogatásával plusz némi önerővel 164 példányt sikerült kinyomtatni. Gyakorlatilag az egész könyvet magam kiviteleztem, és amikor elkészült, egyenként vittem művészeti, kulturális helyszínekre és boltokba. Ahhoz, hogy működőképes legyen a könyvkiadás, szükség lenne egy olyan komoly kiadói-nyomdai-terjesztői háttérre, amely kezébe veszi a reklámokkal, recenziókkal való terjesztést, hogy ne az alkotóknak kelljen kuncsorogni azért, hogy egyáltalán szóba álljanak velünk.

Marketing nélkül egy remekműből se lesz siker, ha ismeretlen szerző írta

Szikói Gábor, a Göncöl Kiadó tulajdonosa némi malíciával mondja: az alultőkésített könyvszakmát sújtó körbetartozás, a magas kamatok és a hitelszűke nem ront az első könyvesek helyzetén, mert az eddig is válságos volt. Nagyon sokan írnak, akik közül csak kevesen hivatottak arra, hogy megjelenjenek. Aki méltó rá, az szívós munkával - lapokban, folyóiratokban közölt kisebb írásokkal - nevet szerezhet, és általában kiverekszi magának az elsőkönyvességet.

A tehetséget és a kitartó munkát néhol pótolhatja, ha a kezdő író rendelkezik félmillió forinttal: nagyjából ennyi szükséges ugyanis egy átlagos kivitelű könyv 500-1000 példány közötti megjelentetéséhez. A kiadó jó esetben csak a nyomdai előállításért kér pénzt a szerzőtől, de gyakran felszámolja a saját munkájából adódó költségeket is. Ha valamiért szívügyének tekint egy kéziratot, és támogatás (szerzői hozzájárulás) nélkül is megjelenteti, akkor eleve számol a könyv raktáron maradása esetén keletkező veszteséggel, amit egyéb kiadványaiból kénytelen kigazdálkodni.

- A kis kiadó általában passzív részese az első könyvnek. A maximum, amit tehet, hogy lelkiismeretesen gondozza a szöveget, és a lehető legtöbb kereskedőhöz eljuttatja a könyvet. Nem tudom elképzelni, hogy egy ismeretlen író remekműve, önmagában attól, hogy megjelent, sikerré váljon. A marketingre a kiadónak szinte soha sincs pénze, az esetleges hírverés általában a szerző találékonyságán múlik - mondja a kiadó, majd hozzáteszi, természetesen nem arról van szó, hogy az országban működő, ezernél is több kis és közepes kiadó között ne volna számos olyan, amelyik boldogan építene fel tehetséges pályakezdőket, ha lenne erre tartaléka.

A Duna International Könyvkiadó évek óta foglalkozik úgynevezett magánkiadású könyvek megjelentetésével - persze nem ingyen. Baráz Miklós, a kiadó igazgatója azt mondja, a magánkiadás felkarolásának ötlete úgy született, hogy nagyon sok kézirat - és nem csak kezdő íróktól - érkezett a kiadóhoz, amelyet sajnáltak visszaküldeni, de a kiadásra nem volt pénz. A szerző ilyen esetben vállalja, hogy fizeti a kiadás költségeit, mintegy másfél millió forintot, cserébe kapja a szerkesztést, a nyomdát, a propagandát és a terjesztést. A kiadónak ezen körülbelül 300-400 ezer forint haszna van.

Annamária így mesél könyvírói élményeiről. - Iszonyú túltermelés van a könyvpiacon, szinte minden első könyves fizet, csak nem beszélünk róla. Nekem volt nulladik könyvem is, egy mesekönyv, amelyből százötven példányt kalózkiadásban adtunk ki egy nyomdász-szerkesztő ismerősömmel közösen. Gyerekes barátoknak osztogattam belőle, a többi azóta ott porosodik a kamrában. Másodszorra novellákat küldtem nagyobb kiadókhoz, de évek múltán sem méltattak válaszra. Az ismerősöm időközben elkezdett foglalkozni könyvkiadással, majd közölte, megcsináljuk a könyvet. Madarat lehetett volna velem fogatni - tíz másodpercig, amíg fel nem világosított, hogy nekem kell megfinanszírozni négyszázezer forinttal. A kőkemény valóság az, hogy ötven százalék körüli árréssel dolgoznak a kereskedők, a maradék ötvenből harmincat elvitt a nyomda, tizenötre igényt tartott a kiadó, és öt százalék maradt nekem az eladott példányszám után. Az első kudarcból okulva, hirdettem magam az interneten, és mindenütt, ahol ingyen lehetett. Két év alatt el is kopott az ötszáz novelláskötet nagy része. A befektetett pénzemet nem kértem vissza, hanem megfinanszíroztam vele a következő könyvemet. Ez az én luxusom.

Sok munka árán lesz csak "Európai Elsőkötetes" az ember

Nem az utcáról jött, sokkal inkább a bevált receptet követte Vincze Ferenc író, aki az idei Európai Elsőkötetesek Fesztiválján képviselte a magyar színeket. A bölcsészkar elvégzése után a Napkút kiadónál helyezkedett el szerkesztőként, majd belépett a Fiatal Írók Szövetségébe. A kétévnyi szerkesztés és az írószervezeti tagság vezette el első prózakötetéhez (A macska szeme), mely a kiadó és a FISZ közös gondozásában jelent meg, elfelezve a debütkötettel járó költségeket. Persze önmagában a kiadói munka nem garantált volna önálló kötetet, kellett ehhez a rendszeres jelenlét az irodalmi lapokban. A Székelyföldtől a Kalligramon át az Életünkig helyezte el szövegeit, elérve, hogy későbbi kötetének kétharmadáról már az irodalmi élet jeles szerkesztői mondjanak véleményt. - Az volt a legfontosabb, hogy elkerüljem az ismertséggel járó kényelmességet - magyarázta Vincze, hogy miért keresett mindig új és új folyóiratot az írásainak. Az ismeretlenség ugyanis jóval több észrevétellel és kritikával jár, ami egy fiatal, pályakezdő író számára szinte felbecsülhetetlen. Már ha képes odafigyelni a tanácsokra. (P. S. Zs.)