Tankcsapda: Húszéveseké a világ

Nagykorú lett a debreceni banda: húsz éve zúznak ország-világszerte. Lukács László frontember szerint ez nem azt jelenti, hogy leülnek számot vetni. Dolgoznak, mint eddig, nyomják a turnékat, készül az új lemez. A jubileum mégis jó alkalom arra, hogy ezen a nyáron minden koncert ünnepi buli legyen. A Pannónia Fesztivál első éjszakáján övék a nagyszínpad.

Rendhagyó módon kezdte az évet a Tankcsapda. Az utóbbi időben csak befutott zenekarhoz méltó, nagyszabású koncerteken játszottak, színes-szagos színpadtechnikával, füsttel és fényekkel megtoldva a gyomorrezgető decibelt. Ehhez képest váratlan fordulattal visszatértek az alapokhoz: a tavaszi turnén füstös klubokban, művházakban, kaszinókban léptek fel Békéscsabától Nagykanizsáig, kis londoni kitérővel. Hogy teljes legyen az élmény, csak a korai évek, az első négy lemez anyagából válogattak. A Baj van!!! és a Jönnek a férgek tömör, húsba vágó dalai régen hangzottak el ilyen töménységben. Lukács szerint bevált az ötlet, a régi-új élmény nekik is jót tett, és a közönség is élvezte.

"Telt házas, forró, izzadt bulik voltak, ahol nem a profi látványvilág volt a lényeg, hanem a zene, a hangerő, a jelenlét. Lazább így játszani, közvetlenebb a kapcsolat a rajongókkal, a kemény maggal, akiknek ez nem egy buli a sok közül, hanem egy vérbeli, zúzós Csapda-koncert", meséli a basszusgitáros-énekes, aki a kemény, szókimondó hangvételű dalokat is jegyzi. "Ezzel együtt új arcokat, fiatalokat is láttunk, olyanokat, akik a kilencvenes években még nem lehettek ott a fellépéseinken. Legalább ők is megtapasztalják, hogy milyen, amikor nem színpadon, hanem testközelben szól a punk and roll."

Most persze nem kell éveket várni, hogy a klubok szűk légköréből a Tankcsapda feltörjön a színpadra. A tavaszi kiruccanás után a nyári turné már a szabadtéri koncerteké. A sort két erdélyi fellépés után a várpalotai Pannónia Fesztivál nyitja, ahol a közönség szavazatai alapján választották ki a fellépőket. Mellbedobással a Tankcsapda-koncert lett az egyik fő esemény, a csütörtöki nyitónapon este 11-től ők játszanak a nagyszínpadon. Ez lesz a jubileumi turnéjuk nyitánya. Eddig csak egyszer léptek fel ebben a városban néhány éve, akkor kisebb közönség előtt.

Lukács szerint a zenekar szereti a változatosságot, ezért a fantasztikusan jól sikerült tavaszi retrotúra után jó lesz újra a teljes repertoárt játszani, sőt, talán a szeptemberben megjelenő új albumról is elhangzik egy-egy dal. "Bár nekünk tényleg mindegy, hol játszunk, hangulat úgyis lesz. "

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.