Múltbéli csónakosok
Nagy és szép hagyományú kedvtelés a pesti evezés. Múltja a Lánchíd építéséig nyúlik vissza: az ott dolgozó olasz, magyar és angol munkások rendezték egymás között 1843-ban az első dunai versenyt. A híd atyja, Széchenyi István is rajongója volt e sportnak: hosszú túrát tett az Al-Dunán, s ő alapította a Nemzeti Hajós Egyletet is. Azután előbb mint főúri passzió terjedt el a XIX. század közepén a vízi lapátolásnak ez a módja, majd polgárosodásnak indult, s megsokasodtak az evezősegyletek Budapesten. Megalakult a Budapesti Hajós Egylet, a Neptun, a MAC, a Sirály. Ha nem is számítottak már úri kaszinónak, azért ezen polgári klubok tagjának lenni is rang volt. Nem véletlenül feszítenek oly büszkén a csíkos trikós, dagadó izmú "sportsmanek" a megbarnult fényképeken. Mint büszke lapátost fedezhetjük fel köztük az ifjú Schulek Frigyest vagy Fülepp Kálmánt, Budapest 1906 és 1912 közötti polgármesterét is.
A pesti egyletek tagjai gyakran indultak hosszú túrákra: 1863-ban Birly István és Rosty Pál evezett le Rotterdamtól (!) Budapestig, 1898-ban a neptunosok csorogtak le Ulmtól, 1931 augusztusában pedig a "macistákból" és neptunosokból álló vegyescsapat Passautól Pestig, hogy csak néhány nevezetesebb menetet említsünk. De híresek voltak a Neptun flekkentúrái is, amelyek arról kapták a nevüket, hogy néhány hajónyi legénység fecskegatyában (vagy annak valamely előzményében: jó ég, hogy néznek ki a régi fényképeken!) megszállt egy-egy távoli, lakatlan dunai szigetecskét, s ott a parton, képzeljék, flekkent sütött.
Az evezősélethez hozzátartoztak a vízi felvonulások, a dunai versenyek, melyek kezdetben a Margitsziget melletti egyik Duna-ágban zajlottak, nagy közönség előtt. Budapest 1933-ban Európa-bajnokságot is rendezett, 1935-ben pedig főiskolai vébét. A versenyek világát régi vándorkupák, érmék idézik, például Ballya Hugó és Kaposi Imre 1933-as Eb-aranya. Az evezés magyar Eb- és olimpiai sikerei azonban nincsenek hiánytalanul felidézve (1948 hiányzik), erre emlékeztet a vendégkönyvben egy olimpiai bronzérmes bejegyző. Azt viszont a tablókról is megtudhatjuk, hogy olimpiai ezüstje (1968) és több világbajnoki címe is lett (2001, 2002, 2005) már evezőseinknek.
E sport bázisa a hőskorban a Margitsziget volt. Itt azonban ma csak egy evezősklubot találunk a városban működő 15-ből, a Danubius Nemzeti Hajós Egyletet. A többiek, amelyek nem oszlottak fel a háború után, vagy újjászülettek a rendszerváltáskor, Csepelen, Soroksáron vagy a Római-parton ütöttek tanyát. A legszebb csónakházak a Rómain maradtak meg. Azaz, sajnos dehogy maradtak. Az utóbbi években hét régi, húszas évekből való evezősházat bontottak le. Tavaly például két olyan épület is eltűnt, amelyeket 2002-ben műemlékké nyilvánítottak: a Vöcsök II. és a Bíbic I. Nyilván értük is szól ez a kiállítás, és a még meglévőkért. Meg e szép, nemes sportért, magáért. Ideje volt felmutatni, mint a város régi-régi értékét.
