K. történetei önéletrajzi tárcanovellák, melyek a Magyar Narancs publicisztikai sarkának szűk ketrecéből kiszabadulva, kronologikus sorba rendeződve, a kamasz Kőszeg forradalmi hányattatásaival, börtönélményeivel, korábbi visszaemlékezésekkel és a torokszorító társkrónikákkal kiegészülve már majdnem kiadnak egy élet- és családtörténetet. A demokratikus ellenzék és a demokratikus köztársaság egyik legszínesebb közpolgárának az élettörténetét, melyben számtalan különös (és tipikus) figura bukkan föl a szerző ki- és szétterjedt rokonságából és ismeretségi köréből.

K. történeteiben a non fiction életanyag úgy kap irodalmi hangot és formát, mintha fiction lenne. A szerző a könyv bemutatóján elárulta, hogy eredetileg arra gondolt, kever majd egy kis fiktív K-t a Kőszeg-K-hoz, de ez nem sikerült. Pedig direkt ezért lett a Kőszeg K.-ra faragva és az egyes szám harmadik személybe eltolva. Kár volt Kőszegnek ugyanazzal a kezdőbetűvel születnie és játszania, mint Kafkának, mert a két K végtelenül távol esik egymástól, s ez egy kicsit zavaró. K. történetei úgy épülnek föl, úgy nyílnak ki és úgy csattannak, mintha a szerző találta volna ki őket, és nem az élete. Az irodalmi hatóerő és a valóságos tét izgalma összeműködik, és szegény olvasó bizony nehezen tud menet közben kiszállni a könyvből, ha teendői erre késztetik. Kőszeg és könyve a legelevenebb cáfolata az önfényező, önheroizáló elitizmus vádjának, melyet a demokratikus ellenzék ellen kohol a rossz történelmi és jelenkori lelkiismeret. A magyar demokratikus ellenzék (demokratának megmaradt) legjobbjai mindig is visszafogott pátosszal érzékeltették az ellenzéki tevékenység emberi léptékét, vették számba esendőségeit, nem jelentéktelen, de mérsékelt költségeit és pszichikai hozadékát. A rájuk jellemző önérzetes antiheroizmust alighanem Kőszeg képviseli a legkevesebb gátlással és a legtöbb humorral.

Kőszeg Ferenc: K. történetei,
Magvető, 2009, 378 o., 2990 Ft