Nincs benne félelemérzet, pedig kétszer is megütötték már a pályája során. Egyszer a metróbejáratnál végzett ellenőrzést, és visszaküldött egy utast jegyet vásárolni. Másnap, amikor peronellenőrzésen járt, az illető odalépett hozzá, szitkozódni kezdett ("te nem engedtél utazni, és jegyet kellett vennem"), aztán ütött. Barta Balázsnak egy hét betegállományt kellett kivennie. Máskor egy nőt kötelezett jegyvásárlásra, aki egy óra múlva a barátjával tért vissza; ezúttal is verés lett belőle.

Megérti, már-már felmenti az ingerült utasokat Barta Balázs. Tudja jól, hogy munkahelyek szűnnek meg, az embereknek egyre több gondjuk van, és ellenőrként ő kerül velük közvetlen kapcsolatba - rajta próbálják hát kitölteni minden dühüket. A felesége félti őt, de úgy mégsem lehet dolgozni, hogy folyton a fizikai kockázatra gondol. Az ellenőrök egy ideje hármasával-négyesével járnak, mert így nagyobb biztonságban vannak.

Sosem hitte volna, hogy jegyellenőr lesz, de tizenkilenc évvel ezelőtt éppen a jegyellenőrzésnél volt felvétel a Budapesti Közlekedési Vállalatnál (BKV). Hirtelen elhatározásból tett egy próbát - és azóta is ott dolgozik. Az ismerősei először meglepődtek, majd megszokták a dolgot. Ez Barta Balázs első munkahelye; előtte közgazdasági szakközépiskolát végzett, ekkor lett képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus. A ranglétrán lépkedve nyolc éve jegyellenőri főellenőrré avanzsált: immár nemcsak az utasokat ellenőrzi, hanem a kollégák munkáját is, és persze (ha kérik) a tapasztalatával segíti őket.

Minden nap örömmel megy dolgozni. Szeret emberekkel foglalkozni, utasok között lenni. A titka igen egyszerű: mindenkivel igyekszik megtalálni a hangot. Vitába sosem megy bele, mert az erőszak csak erőszakot szül. Ha az utas fennhangon kezd beszélni, sőt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illeti, Barta Balázs nyugodt marad, és ez általában az utasnak lesz kellemetlen.

Képes mindig megőrizni a nyugalmát. Neki két édesanyja van: amikor szidják, létezik egy BKV-s édesanyja - és él egy másik, vér szerinti. Mindannyiszor higgadtan megvárja, amíg az utasok kiadják a dühüket. Nem kell minden módszert magától kitalálnia, a vállalatnál konfliktuskezelő képzéseken is részt vesz.

Megviseli persze a sok munkahelyi incidens, de próbálja ezeket nem hazavinni. Barta Balázs négy fiú édesapja, mindig is nagy családot szeretett volna. Ha valamelyik gyermeke később a BKV-nál vállalna munkát, ennek örülne, de ha ellenőrként... Ezen eltöpreng. Beleszólni nem tudna, se rábeszélni, se lebeszélni nem akarná őt.

Volt osztálytársával találkozott egyszer, aki annyira megdöbbent, hogy garantáltan nem tudta megmondani, fiú-e vagy lány. Megbüntetnie szerencsére nem kellett: volt nála jegy.

Bármilyen meglepő, kellemes részei is vannak az ellenőri munkának. Időnként megdicsérik őt az utasok, hogy milyen udvarias, és néha azt is megígérik, hogy a kitűzőjén lévő szám alapján dicsérő levelet írnak a BKV-nak. Előfordul, hogy idősebb utasok odamennek hozzá, csak beszélgetni egy kicsit, és nekik pár emberi szó is megnyugvást hoz.

Tisztában van vele Barta Balázs, hogy sokféle okból bliccelnek az emberek. Akad, aki gond nélkül megvehetné a bérletet, de sportot űz a lógásból. És vannak családok, ahol nem jut pénz arra, hogy mindenkinek bérletet vásároljanak. Ám ő nem tehet különbséget utas és utas között: mint mondja, olyan szolgáltatócégnek dolgozik, amely a jogos bevételért harcol. Azok érdekeit kell tehát képviselnie, akik megveszik a jegyet.

Nem vágyik vissza a felszínre a főellenőr, aki kilenc évig buszokon-villamosokon dolgozott, tíz éve pedig a metró a munkahelye. Igaz, ez zártabb hely, és a mesterséges fény a szemet is rontja.

Nem a legnépszerűbb a jegyellenőri állás. Amikor Barta Balázs tizenkilenc éve a BKV-hoz került, húszan vettek részt a tanfolyamon - abból a csapatból ma hárman-négyen vannak. Sokan nem bírják a stresszt, ha atrocitás éri őket, nem tudják ezen túltenni magukat.

De Barta Balázs nem adja fel. Sosem rágódik azon, mi történt az előző napon, inkább arra gondol: nincs két egyforma nap. Ha szavakkal bántalmazzák, igyekszik gyorsan feldolgozni. És különben is, félelemérzettel képtelenség dolgozni. Nehéz, de szép munkának tartja az övét.

Ha nincs is két egyforma nap, a napok és az évek gyorsan követik egymást. S a boldog főellenőr mindig ugyanazt teszi. Üdvözli az utasokat, megköszöni, hogy előveszik a jegyüket, további jó utat és szép napot kíván. Két egyforma utas sincs: van, amikor a nyugodt hangtól megenyhülnek, és megesik, hogy még agresszívebbé válnak. De ha az utazóközönség látja, hogy az ellenőr higgadt marad, sokszor az ő pártjára áll.

Ahogy Barta Balázs végignéz az embereken, a mozgásukból, az arcjátékukból már előre tudja, hogy mire számítson. Tizenkilenc év tapasztalatával megérzi, ki az, aki megpróbál kibújni az ellenőrzés alól. Kivételezést senki ne várjon tőle, "csak" néhány kedves szót. Egy vonaljegyért manapság ez sem kevés.