Egy korty szabadság
Ami odabent történik, ezen a borús, barátságtalan napon, az sem mellőzi teljesen a fantasztikumot. A rabok épp a Lúdas Matyit próbálják. Huszonegyen vannak, sok a statiszta, hogy mindenkinek jusson legalább egy nyúlfarknyi szerep. Egy korty ebből a furcsa, hirtelen jött szabadságból. Aki játszik ugyanis, pár órára elfelejtheti a falakat gazdagon befutó szögesdrótokat, a szigorú rendet, fegyelmet. Azt, hogy bűne miatt a társadalom megvetett, lenézett részében találta magát.
- Szeretnénk megmutatni, hogy a társadalom előítélete nem mindig tükrözi a valóságot. Igenis itt is élhetnek empatikus, a külvilág problémáira fogékony emberek - magyarázza V. Gábor. Ő dobosként került a háromtagú zenekarba. Ők festik alá - hol drámai, hol vidám zenével - a darabot. Nem véletlen, hogy itt van: húsz évig dobolt, bár civilben gépészként dolgozott. A prímás pedig tagja volt a száztagú zenekarnak. Vagy talán az apja. Vagy ez is csak egy börtönlegenda. A főszerepet alakító M. Miklós akkor került a legközelebb a szórakoztatóiparhoz, amikor a fóti filmgyárban dolgozott ácsként. Döbrögi pedig csak ennyit mond rejtélyesen és szűkszavúan: ingatlanos volt odakint.
A köztük lévő darabbéli viszony meglehetősen különös: Döbrögi ugyanis cingár, ráadásul fél fejjel alacsonyabb a sűrű, masszív Matyi mellett. Így amikor szelíd hangon elénekli, hogy háromszor veri vissza sérelmét a nagyúron, hát csöndben szorítani kezdünk Döbrögiért. (Másnap viszont, az előadáson, amikor Döbrögire felkerül a nyakig érő műhas, már minden a helyére kerül. A hatást ráadásul fokozza a pincemély, rekedt hangja is - az, aminek tulajdonképpen a szerepet is köszönheti.)
Sokan vannak a falatnyi helyen. Négy narrátor meséli felváltva a történetet, ezzel is elkülönítve a felvonásokat, négy katona és négy favágó rohangál ide-oda. A beszélő két oldalán félretolt székek sorakoznak, középen egy darab úgy-ahogy kifeszített lepedő választja el a képzeletbeli színpadot a képzeletbeli kulisszától. Darabosan, esetlenül mozognak, s látható feszültséggel. Guti Irénnek, a nevelőjüknek és őrüknek, aki most alkalmi rendezőként szolgál, többször is rájuk kell szólnia. De ők is irányítják, instruálják magukat a siker érdekében.
Nem csoda: holnap, a próba másnapján Fóton lépnek fel, a gyermekvárosban, a legszigorúbb ítészek előtt. A gyerekeket ugyanis szinte lehetetlen becsapni. A próbán persze kijönnek a benti viszonyok is: ki, kire hallgat, ki, kinek az alárendeltje. A laikusok tájékozódását némiképp a rabruha színe is segíti: a halványzöld a fiatalkorúaké, a szürke a felnőtteké, akikből az intézmény neve ellenére több van: a hétszázból mintegy félezren. A viszonyokat tovább árnyalja, hogy ki szabadul a hónap végén (a két főszereplő), és ki marad még stabilan a társulatban. V. Gábor például arról ábrándozik, hogy a háromtagú zenekart még két taggal kiegészítve akár egy zenés darabot is színpadra állíthatnak majd.
Nem is annyira légből kapott mindez, hiszen ha az összes díszletet, jelmezt mind megoldották saját kezűleg, akkor ez sem lehet olyan nehéz. A színházzal sok év után újra kacérkodó parancsnokságtól minden támogatást megkapnak. Használhatták a műhelyt, ahol többek között vécépapírt gyártanak a fogvatartottak.
- Azért ők is néztek egy nagyot, amikor kértünk egy gyaloghintót - eleveníti fel Guti Irén, hogy mi lehetett a legkényesebb pontja a támogatásnak. A hintó természetesen Döbröginek kell, s ezt is összeeszkábálták valahogy, mint ahogy a fákat, a festett hátteret és a ludakat is. És bizony, hiába az esetlenség, hiába szegik meg a legalapvetőbb színházi szabályokat (senki sem áll a nézőtérnek háttal a színpadon), Fóton mégis megtörténik a csoda. Élménnyé áll össze a sok széttartó darabka: a gyerekek nevetnek, az előadás gördülékeny, tapsolni való. És akkor már elhisszük Tóth Tamás, az igazgató szavait is.
- Ez egy jóvátétel - mondja. Önmaguk és a társadalom felé is. Hiszen árva gyerekeknek játszanak sokszor hosszú évekre bezsuppolt rabok, és senki sem tűnik vesztesnek. Pedig ötméterenként állnak az egyenruhás őrök a főépületben, és kint a rabomobil várja a társulatot. De úgy tűnik, innen is van kiút: nyáron már a Légy jó mindhalálig zenés változatával készülnek a fiatalkorúak a Kazinczy-versenyre. Négy, Tökölhöz hasonló intézet méretteti meg magát. És ehhez még az ET ujja sem kell.
