éhány hónappal az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalmat követően beszélgettünk a csallóközi írók és publicisták törzshelyén, a dunaszerdahelyi Tejbárban. A talponálló függönnyel elválasztott hátsó traktusában a törzsvendégeknek grúz konyakot is felszolgáltak. Igaz, az átkosban álszeméremből kizárólag bögrében. Itt az jelentette a rendszerváltást, hogy előkerültek az öblös üvegpoharak, amelyekből Szigeti Lászlóval is kortyolgattunk.

Ő akkorra már Václav Havel egyik szlovákiai bizalmasa volt. Éppen az előző nap abban állapodott meg a csehszlovák államfővel, hogy Etika és politika címmel nemzetközi szimpóziumot szervez a pozsonyi várban, s ezen mintegy százötven közismert európai demokrata gondolkodó jelenlétében Havel is előadást tart majd. Ekkor már a Független Magyar Kezdeményezés alelnöke, és a szlovák rendszerváltó mozgalom, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Koordinációs Bizottságának egyik kulcsembere.

Korábban - főként a pártállami ideológusok - amolyan kulturális fenegyereknek tartották őt. Újságíróként, huszonévesen néhány évet a dunaszerdahelyi regionális hetilapban, majd a pozsonyi Új Szóban húzott le, ahol a társadalmi és nemzetiségi lét ellentmondásait feltáró cikkei, illetve szociográfiai ihletésű, nemegyszer pedig letiltott riportjai és esszéi váltották ki a szerkesztőségi gondolatrendőrök felháborodását. Olyan időkben írt iskolariportokat, amikor a szlovák országlók arra törekedtek, hogy derékba törjék a magyar nyelvű oktatás intézményrendszerét. Nem csoda, hogy elűzték őt a laptól.

Ezután viszont a kassai Thália Színház vezetésének gyűlt meg vele a baja. Nyilván elátkozták azt a percet, amikor dramaturgnak szerződtették őt. Ugyanis Gágyor Péter rendezővel 1981-ben olyan - irritáló társadalompolitikai síkkal gazdagított - előadásban vitték színre Gyurkó László A búsképű lovagját, hogy a szemtanúk szerint még a szerző is megrémült a dramaturgiai értelmezéstől. A pszichiátriai intézet zárt, diktatórikus közegében az emberi méltóság eltiprása láttán az akkori rezsim leleplezve érezte önmagát.

Csupán másfél évadot és két-három ideológus-pukkasztó premiert értek meg Kassán, aztán kiakolbólították mindkettőjüket. 1983-tól négy éven át, a titkosrendőrség folytonos megfigyelései közepette készítette interjúregényét Bohumil Hraballal. Kezdetben Nyugat-Németországban, majd Prágában és a közeli Kerskóban.

Ilyen előzmények után vált negyvenévesen, két fiúgyermek édesapjaként a két szlovákiai rendszerváltó mozgalom meghatározó személyiségévé. Sokan már miniszternek, legalábbis frakcióvezetőnek vagy valamilyen más politikai poszt várományosának kiáltották ki őt. Ő azonban 1990 júniusában - az 1948 utáni első szabad csehszlovákiai választás után, amelyben a három rendszerváltó mozgalom fölényes győzelmet aratott - sokak meglepetésére minden posztjáról lemondott.

Úgy tetszik, időben felismerte, hogy nem a politikai pragmatizmus és a hatalmi játék, hanem az értelmiségi szkepszis lényének értelme.

A szabadság, az emberi méltóság és a demokrácia mint társadalmi berendezkedés számára polgárként is alapértéknek számít. Ezt bizonyítja a Kalligram Könyvkiadó, amely néhány szellemileg egyívású szlovákiai magyar írónak köszönheti megalakulását. Fennmaradását és arculatát azonban egyértelműen a kiadót az 1991-es kezdetektől igazgató Szigeti Lászlónak. Programja elszánt volt: kitörni a kisebbségi lét- és irodalomszemlélet provincializmus béklyójából, szakítani a köldöknézéssel. Erényt kovácsolni nemcsak a kisebbségi, hanem a közép-európai létből is. Olyan nyitott kiadót létrehozni, amelyben nem a szerző nemzetisége számít, hanem csak a szakmai, esztétikai-művészeti mérce.

A kiadóban nem író emberként, hanem szervezőként értékteremtő. Legfeljebb a társszerzői státuszt vállalja. Elsőként a már említett, Zsebcselek című interjúregényt jegyzi, amely Esterházy Péter szerint "olyan, mint egy csoda: Hrabal-hőst tudott Bohumil Hrabalból csinálni". A közönségsikeréhez nagymértékben hozzájárultak Hrapka Tibor szuggesztív fényképei is, amelyeket 1986 tavaszán a budapesti Eötvös Klubban - a mai Centrál Kávéházban - állítottak ki.

A zsúfolásig megtelt pesti teremben Mészöly Miklós tartott tárlatnyitót, a Prágából necctáskával átruccanó vendéget pedig megannyi írótárs és olvasó köszöntötte. Visszanézve szinte törvényszerűnek tűnik, hogy Mészöly Miklós volt az a magyar író, akivel alig egy évtizeddel később Szigeti László Párbeszédkísérlet címmel elkészíti másik interjúregényét. Két nemzeti és európai gyöngyszem, egy égi és egy földi világ, a nevetés és a tragikum nagymesterei, két intelmező, akikben a megismerés kényszere a legfontosabb emberi feladat, s akiket személyesen is összeismertet egymással Kisorosziban. Szigeti az értelmes és szükséges közvetítések, találkozások és kérdések háttérembere, mozgatórugója.

Egy rövid portréban lehetetlen felsorolni azt a lélegzetelállítóan gazdag, csaknem két évtizednyi szellemi aratást, amellyel kiadóként a magyar olvasó könyvespolcát időtálló értékekkel gazdagította. Számtalan vállalkozása közül talán az ötvenkötetesre tervezett Krúdy-életmű a legimpozánsabb, de legalább ennyire fontos a Tegnap és Ma monográfiasorozat, amelyben eddig csaknem harminc kortárs magyar író pályaképe rajzolódott ki.

Irodalmi berkekben közismert, hogy a kortárs magyar irodalomtudomány egyik legjelentősebb kiadói fellegvára is ez a műhely, ugyanakkor több jelentős kortárs magyar szerző válogatott munkáinak kiadója. A Kalligramban való megjelenés rangot, kötelező színvonalat jelent, teljes alkotói szabadságot, amelyben egyedül az érték a mérték. Lehetetlen felsorolni azt a hétszáz magyar könyvet, amellyel fennállásának tizennyolc éve alatt a Kalligram kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar könyvkiadás történetébe. A tizennyolcadik évfolyamát író, a kiadóval azonos nevű folyóirat eddig megjelent mintegy kétszáz lapszámát már csak a puszta dokumentálás kedvéért említem.

De a Kalligram nemcsak magyar, hanem az egyik legjobb szlovák kiadó is egyben. A sors különös fintoraként - részben Vladimír Meciar jóvoltából. Ugyanis a háromszoros szlovák exkormányfő dáridózása idején, 1994-ben Szigeti a legjelentősebb szlovák ellenzéki, demokratikusan gondolkodó értelmiségiek műveinek kiadásába fogott bele. 1997-től jelenteti meg az OS című szlovák társadalomkritikai havilapot, amelynek főszerkesztője mindmáig Rudolf Chmel, a szlovák-magyar irodalmi és politikai kapcsolatok egyik legavatottabb ismerője.

S ami magyar szemszögből igazán lélegzetelállító: az általa vezetett műhelyben tizenöt év alatt félszáz szlovák nyelvű könyv lát napvilágot, köztük mintegy hatvan huszadik századi magyar társadalomtudós és író munkája. Szűcs Jenő, Bibó, Romsics, Földényi, Grendel, Esterházy, Nádas, Kukorelly - de ezt is lehetetlen felsorolni. Megdöbbenést és nagy visszhangot váltott ki Vadkerty Katalin vaskos munkájának szlovák kiadása, a Benes-dekrétumok következményeit feldolgozó trilógia, amelynek függelékében megjelent Fábry Zoltán: A vádlott megszólal című pamfletje, illetve Szalatnai Rezső és Peéry Rezső memoranduma is.

Amikor 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja bekerült a Mikulás Dzurinda vezette kormánykoalícióba, s Bugár Béla pártelnök felkérte tanácsadójának, Szigeti László sokáig töprengett, hiszen magyarságpolitikai kérdésekben már 1989 decemberétől merőben más nézeteket vallott, mint az MKP gerincét képező Együttélés és Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom stratégái. Az elkövetkező nyolc esztendő alatt a szlovákiai magyar közösségi identitás romantizmustól avítt arculatát átfestették a táguló világ reményteliségének, ha úgy tetszik, a racionális pragmatizmusnak színei. Erről a változó arcú magyar kisebbségről nem is olyan régen nyilatkozta Szarka László az Élet és Irodalomban: "Ezt Magyarországról sem látják egészen pontosan, sokan továbbra is az elnyomott magyar kisebbségek képét képesek csak antennáikon fogni, pedig ezeknek a közösségeknek - főleg az értelmiségüknek - ma már saját közösségi vízióik, saját kisebbségi jövőképük van.

Hogy szimbolikus figurákra hivatkozzam: a szlovákiai Szigeti Lászlóknak, az erdélyi Salat Leventéknek és a vajdasági Korhetz Tamásoknak az az álmuk, hogy a közösségüket Magyarországgal a legszorosabb partneri viszonyban, de a saját államukon belüli külön társadalomként építsék ki. Nem mondanak le Magyarországról, a magyar állam támogatásáról, sem a Magyarországhoz való legszorosabb testvéri viszonyról, de saját magukat mint önálló közösséget tételezik, amelynek van saját akarata, vannak saját elképzelései, vannak tervei, vannak saját értékei, és ezek nem föltétlenül azonosak - mindenben és mindenkor - az anyaországéval, még kevésbé minden magyarországi pártéval."

A hónap végén hatvanéves Szigeti László amolyan magyar Sziszüphoszként kifogyhatatlan szellemi és fizikai energiával munkálkodik azért, hogy a Kalligram Kiadó által sugallt szellemiség révén térségünkben eluralkodó nacionalista-populista támadásokkal szemben hatékony munícióink legyenek.

Máig szülővárosában, Dunaszerdahelyen él egy hétemeletes panelház legfelső emeletének hangulatosan átalakított lakásában, amely feleségének, a tördelőszerkesztőnek a munkahelye is, két fiának pedig máig az otthona, s ahonnan naponta száguld Skodájával Pozsonyba, Pestre, Prágába vagy éppen Krakkóba, lengyel barátaihoz.

Adam Michnik, a lengyel rendszerváltás egyik szimbóluma legutóbb februárban járt Pozsonyban. A szlovák politikai-társadalmi élet másfél száz jeles képviselőjének jelenlétében a rá jellemző humorosan túlfűtött vitalitással így jellemezte őt: "Mi, lengyelek, negyvenmillióan vagyunk. Van pápánk, van Walesánk, van Szolidaritásunk, van papírunk és nyom-dánk, van korrupciónk, de Szigeti nevű magyarunk nincs. Márpedig a Kalligram tevékenysége egyértelműen bizonyítja, hogy lehet metafizikával foglalkozni, de Isten létének empirikus bizonyítékát Szigeti Lászlónak hívják."