- Maga talán a magyar rocktörténet legnagyobb vándora. Az elmúlt négy évtizedben megszámolni is nehéz, annyi zenekarban játszott. Ennyire nehéz alkat vagy ennyire nem találta sehol a helyét?

- E vándorlás mozgatórugója soha nem a megélhetés volt, mindig az új keresése és az akarása vitt tovább. Zeneileg és/vagy emberileg előbb-utóbb mindegyik produkció elfárad, kiürül. Fel lehet persze venni manírokat, begyakorolt figurákat, mozdulatokat, de ezekben az álságos dolgokban nem hiszek. Sosem csíptem, ha valaki play backre tátog. Elég bevállalós vagyok, jelenleg is több formációban nyüzsgök, plusz nemrég létrehoztam egy újat. Így érzem jól magam. Meg azokkal a muzsikusokkal, akik szintén így éreznek, így gondolkodnak.

- Az utóbbi nyolc évben a legstabilabb formációja a Szűcs Antal Gáborral közös latin duója. Ma közel sem annyira szabadzene, mint volt egykoron...

- A latin duó mostanság kétségkívül az egzisztenciám alapját jelenti, s valóban elég feszített körülmények között, fél-play backról működik. De azért minden alkalommal nagyon oda kell tennünk magunkat. Aki ma lejön valamelyik bulinkra, annak vélhetően tátva marad a szája, annyira telített lett a produkció. A kötött részek közötti rövid improvizációkban pedig szépen meghúzzuk azokat az íveket, amelyek engem életben tartanak, és előre visznek. Ugyanakkor nagy önfegyelemre nevelnek. Nemrég például egy Claptons nevű fiatal rhythm and blues csapat meghívott vendégnek a József Attila kultúrházba. Vélhetően azért tudtam olyan erővel és biztonsággal uralni a színpadot, mert a latin duóban éveken keresztül erre a fegyelembe kényszerítettem magam. Mindennek megvan a pozitív oldala.

- Korábbi zenekaraira hogyan emlékszik vissza? Például a Syriusra, ahol rögtön a mélyvízbe dobták?

- Jackie hívott és mindjárt az első próbán meghaltam. Aztán újjászülettem. Kiderült ugyanis, hogy nem csak az általam addig ismert öt hang létezik a gitáron. Ráadásul Pataki László indításként mindjárt olyan zenei feladványt adott, amit képtelen voltam megfejteni. Aztán hangról hangra próbált belém verni egy roppant bonyolult unisonot. A próba végén odamentem Jackie-hez, mondtam, húzok innen, rossz szagot érzek. Mire irgalmatlanul leteremtett, hogy nehogy már az elején feladjam! S tökéletesen igaza lett. Ahogy szokták mondani, teher alatt nő a pálma.

- És a Generál? Ahol későbbi társával, Charlie-val is találkozott?

- A Generál azon kevés zenekaraim egyike, amely inkább üzleti vállalkozás volt, mint muzsika. Akkoriban összeszűkült a hazai popipar, viszont még ment a KGST-biznisz, az akkori magyar popgyarmatokon, Lengyelországban, Kelet-Németországban, a Szovjetunióban taroltunk. Aztán váratlanul ez a piac megszűnt, azzal együtt a Generál is értelmét vesztette.

- Ekkor ment el redőnyözni?

- Kényszerhelyzet volt. A terhes feleségemmel és az ő hároméves kislányával egy szobában laktunk az apósoméknál. Munkát kerestem, s a redőnyözésnél kötöttem ki. Szerencsém volt. Korábban fából készítették, meg szegecselték a redőnyöket, igazi tökölős meló volt, de akkoriban kezdett elterjedni a műanyag rollplaszt, amitől felpörgött az ipar. Két nyár alatt összeráztam annak a józsefvárosi lakásnak az árát, ahol a mai napig lakunk. Aztán a nyolcvanas évek vége felé megint majdnem abbahagytam a zenélést. Török Ádámmal nyomtuk a Tandemet, elég egyedi produkció volt, nagyon szűrt lehetőségek között muzsikálhattunk. Úgy terveztem, a gitárjaim árából másban vállalkozom.

- Csak nem az eredeti szakmájában, a gyógyszeriparban?

- Nem, inkább valami aktuális trendi buliban. Aztán Ádám felhívott, hogy van egy építési vállalkozó ismerőse, Kovács Tamás, aki szeretne mellettünk basszusgitározni, és erre áldozni is hajlandó. Így lettünk hárman a Tandemben! Tamás vásárolt felszerelést, gálánsan kezelte az ügyeket, s igazából ő indított afelé, hogy 1987-ben megalapítsam a Tátrai Bandet. Ez volt az első olyan zenekarom, ahol magam dönthettem, kivel és mit játszom. Felvettem a hátamra a keresztet és elkezdtem cipelni. A Tátrai Band első, Vertig József-féle korszakában még nagyon keresgéltük a helyünk. Aztán 1989-ben Pálvölgyi Géza ajánlotta Charlie-t. Bementünk a Dorozsmai Stúdióba, és ott helyben összedobtuk a Take It Easy, Baby című számunk, amely a mai napig működő nóta, egyben megadta a Tátrai Band alaphangulatát.

- Igaz, hogy az áttörést hozó New York, New York című daluk az utolsó pillanatban került fel a Küszöbön túl című lemezükre?

- Ez külön történet. A Chalie-val közös első évünket gyakorlatilag minimális nézőszám mellett gyalogoltunk végig. Már a lemez maszterelésénél tartottunk, amikor Géza előállt, hogy lenne még egy táncdalfesztivál-szerű nóta. Mondtam, bár nem a mi világunk, nem esik le a gyűrű az ujjunkról, tegyük rá. A rádió meg egyből felkapta, még a vízcsapból is az folyt. S a húszfős kultúrházas bulik után szinte egyik pillanatról a másikra telt házas sportcsarnokos koncerteket adtunk. Ettől lett önbizalmunk, rájöttünk, ezt kell csinálni, ez működik.

- Miközben pályája során a legnagyobb hazai rockszínpadon is megfordult, mellette megmaradt klubzenésznek. Akár Boom Boom!-mal, akár a Magyar Atommal, akár a Latin Duóval rendszeresen játszott/játszik kocsmákban, hajókon, bárhol.

- Muzsikálásra a kocsmánál jobb terepet nem tudok elképzelni. A nagyszínpadon mindig túl sok közvetítő elem van a zenész és a közönség között. A kocsmában a képlet egyszerű: vagy tudsz zenélni vagy nem. Ott nincs senki, aki tologatja a pótmétereket, add rá még egy kicsi fényt. Ott a zenész bekapcsolja az erősítőjét, feltekeri a hangerőt, aztán hajrá. Élőben játszik és direktben. Ilyen közegben születhetnek olyan gyönyörűségek, mint a legutóbbi bandám, a Trend, amelyben három társammal nyomjuk a magam új rhythm and blues szösszeneteit. Felvettük a harmadik, Szigetszentmiklóson adott koncertünket, s annyira megtetszett, hogy kiadtuk Primőr címmel. Mint a címe is mutatja, nem kell halálosan komolyan venni, viszont legalább egy kilométerkő, hogy itt kezdtük.

- A december 18-i Tátrai Band-koncert egyszeri alkalom?

- Egyelőre igen. Szerintem jó hangulatú buli lesz. Az elmúlt tíz év elég ahhoz, hogy feltöltődjön az ember lelke, és őszintén essen neki. Nem gondolnám, hogy új dalokat kéne játszanunk. Minek? Ha elmegyek egy Rolling Stones-koncertre, akkor én is a Jumpin' Jack Flashre meg a Honky Tonk Womanre vagyok kíváncsi. A mi legfőbb zsűrink, a közönség szerintem ezzel pontosan ugyanígy van.

Tátrai Tibor