Pali bácsi

Kutatók, tanárok, nagykövetségek munkatársai, vállalatvezetők és újságírók rajongják körül Kellner Pált minden tavasszal, amikor néhány hétre Magyarországra érkezik. Az idén, 98 éves korában sem tarthatta vissza semmi attól, hogy átrepülje az óceánt, és találkozzon azokkal a fiatalokkal, akik valamikor az ő és a fia által létrehozott Kellner Alapítvány jóvoltából tanulhattak egy évig választott hazájában, az Egyesült Államokban. És attól, hogy személyesen is részt vegyen a lassacskán százfős társaság újabb tagjainak kiválasztásában.

A semmiből kezdte újra életét 1947-ben Amerikában, most pedig úgy gondolja, hogy sikereiből szülőhazájának is részesednie kell. A hangos elismerésből azonban nem kér, és a neki máris örökké hálás egykori ösztöndíjastól, e sorok írójától is úgy búcsúzik: hívjál fel, ha bármiben tudok neked segíteni.

Tökéletes magyarsággal idézi fel élettörténetét. - Édesapám az Osztrák-Magyar Monarchia tisztje volt. Az első, akit a szerbek agyonlőttek, 1914. szeptember 6-án - mondja. Ekkor hároméves volt, első emléke pedig az, hogy a Tanácsköztársaság idején az egész családja éhezik. - Szerencsénk volt, hogy a román szolgálólány, aki fizetés nélkül is anyámmal maradt, kapott ennivalót a népkonyhán, és azt elhozta nekünk. Így maradtunk életben - idézi fel. A szerencse - ez a szó feltűnően sokszor bukkan fel az elbeszélésében - később sem hagyta el: iskolái befejeztével a válságos időkben is állást kapott, majd amikor munkahelye megszűnt, beállt az újraalakuló magyar hadseregbe.

Leszerelés után a Leszámítoló és Pénzváltó Banknál helyezkedett el, és megismerte leendő feleségét, Klárát. Családi körben tartott eljegyzésük közepén mondta be a rádió: Németország megtámadta Lengyelországot. Kellner, mint tartalékos tiszt, várandós feleségét hátrahagyva indult Voronyezs felé. - A fronton tudtam meg, hogy fiam született. Ez volt a szerencsém, mert ez adott erőt és akaratot, hogy hazatérjek - meséli. - Kínában van egy átok, amely úgy szól: élj izgalmas időkben! Nos, én bizony nehéz évszázadban születtem - mondja összegzésként Kellner, akit "ösztöndíjasai" csak Pali bácsinak szólítanak.

Amikor nem sokkal később újra a frontra akarták vinni, inkább az illegalitást választotta. A Nemzetközi Vöröskeresztnél segített budapesti zsidókat menteni, amiért nem sokkal később az Andrássy út 60. pincéjében találta magát. Rabtársait még aznap éjjel a Dunába lőtték, őt pedig csak az mentette meg: a sötét utcákon a folyó felé gyalogoló csoportból kiválva behúzódott egy kapualjba, és sikerült eltűnnie az őrök elől. A második világháború utolsó napjait a budapesti gettóban töltötte. Bekéredzkedett, mert ez tűnt a legbiztonságosabb helynek.

A háború után visszatért a bankba, közben egyetemet is végzett, és hamar vezető pozícióba került. Egy kollégája egyre gyakrabban környékezte meg azzal: lépjen be a kommunista pártba. - Már a gondolat is borzalmas volt, de azt is tudtam, hogy egy banki vezetőnek nincs jövője a párton kívül - magyarázza. Hamarosan elkezdte keresni a lehetőségeket arra, hogyan lehetne kijutni a Münchenben állomásozó amerikai katonák táborába, mert onnan, úgy hallotta, könnyedén el lehet jutni Amerikába. A háborús évekhez hasonlóan regényes (és persze szerencsés) fordulatok sora után végül egész családja kijutott az Egyesült Államokba. A hatvan évvel ezelőtti eseményeket egy szelet dobostorta segít felidézni - mert bizony "a magyar cukrászsütemény mindig nagyon hiányzik Amerikában".

Új hazájában mindent elölről kellett kezdenie. - Ott álltam angolnyelv-tudás nélküli egykori bankvezetőként, és csupán ötven dollárom volt, amit az övembe varrva hoztam át. Úgy volt, hogy a megtakarított pénzünket utánunk küldik, ám ez nem sikerült. De túléltük, szerencsénk volt - emlékszik vissza, ismét a már jól ismert szót említve.

Lassacskán persze megtanult angolul. Igaz, a Forbes újságírója tavaly Kellnerről megjelent cikkében megemlítette: még mindig erős magyar akcentussal beszél. Magyar kiejtése ma is tökéletes, és nem érti azokat, akik azt állítják, hogy elfelejtették az anyanyelvüket. Azt viszont bevallja: olvasni már angolul könnyebb. - Amerikai vagyok. Hálás vagyok ennek az országnak, de nem felejtem el, hogy az apám Magyarországért halt meg, és a fiamba is beleneveltem a magyar eszmét - mondja.

Felesége a tengerentúlra érkezésük után nem sokkal egy nyakkendőgyártó cégnél kezdett dolgozni, Kellner pedig alkalmi munkákat vállalt. Néhány évvel később találkoztak valakivel, aki éppen be akart szállni a nyakkendőbizniszbe, és adott a családnak 25 ezer dollárt, hogy indítsanak nyakkendőgyárat. A Better Cravatsnak az 1960-as években már évi ötmillió dolláros bevétele volt. Húsz évvel később ez tette lehetővé, hogy segítsen fiának megalapítani a befektetésialap-kezelő cégét, amely olyan sikeres lett, hogy George egyszer azzal fordult édesapjához: szeretné megosztani a sikerét másokkal és meghálálni választott hazájuknak az életet, amelyet élhetnek.

A Kellner Alapítvány Amerikában iskoláknak segít, és ápolónők képzését támogatja. Magyarország felé egy véletlen fordította figyelmét: találkozott Kövecses Zoltánnal, az ELTE amerikanisztika tanszékének professzorával. Kellnert lenyűgözte, hogy magyar diákok négy éven át az amerikai demokráciát tanulmányozzák. Először csak könyvekkel támogatta a szakot, majd jött az ötlet: magyar diákokat kellene hozzásegíteni ahhoz, hogy Amerikában tanulhassanak. Ma már minden évben hat-hét diák az ELTE-ről és a Szegedi Tudományegyetemről a Bard, illetve Trinity College-on tölthet egy évet. - Mindegy, hogy a kiutazók mit akarnak tanulni. A lényeg, hogy utána jöjjenek vissza, mert a cél az, hogy Magyarország tanulja meg a demokráciát, és hogy javuljanak az amerikai-magyar kapcsolatok - magyarázza Kellner.

Az ösztöndíjasokat minden évben személyesen választják ki Kellnerék, és igyekeznek tartani velük a kapcsolatot. Pali bácsi minden egykori "diákjára" , aki szeretne vele találkozni, szán időt a Magyarországon töltött egy-két hét alatt. Politikusokra azonban nem, hiába környékezték már meg. - Véleményem van, de nem politizálok egyik országban sem. Sok névjegyem van érdekes emberektől, de nem használom őket - teszi hozzá csendesen.

- Pali bácsi számára nagyon fontos az oktatás mint befektetés a jövőbe - mondja Bruckner Zoltán, a Kellner Alapítvány magyarországi képviselője, az első magyar ösztöndíjas. - A Kellner család ezzel az ösztöndíjjal is a társadalmat próbálja szolgálni a maga eszközeivel. A gyakorlatiasság és az idealizmus hatékonyan keveredik a hozzáállásukban - közli. - Pali bácsi sokak számára viszonyítási pont lehet. Kevés ember akad a világon, akinek vannak elvei, és sikerül azok mentén leélnie az egész életét - teszi hozzá Bruckner.

Kellner Pál nem szereti, ha ünneplik, és azt sem szereti, ha az általa támogatott iskolákban tantermet neveznek el róla - pedig Amerikában ez majdhogynem mindennapos szokás. Unokája érdekében azonban egyre több "engedményt" tesz: régebben minden kitüntetést visszautasított, ma már nem. - Segíteni fog neki, ha esetleg politikai pályára menne, hogy a nagyapja milyen elismeréseket kapott. És szeretnék segíteni abban is, hogy másoktól is kapjon támogatást az amerikanisztika szak, mert ezt nagyon fontosnak tartom - magyarázza. - Ez - szomorúan vallja be - eddig nem sikerült, ám nem csügged, és ennek szervezésére szánja Budapesten töltött idejének nagy részét is.

- Mindig kevés ez a néhány itt töltött nap - mondja, miközben határidőnaplójában már azt keresi, kivel találkozik egy óra múlva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.