A zeneileg elvben legerősebbnek ígérkező napon két amerikai dzsesszvilágsztár, Lee Konitz és Jamaaladeen Tacuma is tiszteletét tette a Rába-parti városban. Ők önmagukban is elvittek volna egy-egy napot a hátukon, de hiába próbálták őket a szervezők időben széttolni, mindketten kizárólag ebben az időpontban voltak elérhetőek. A sors fintora, hogy a nap legemlékezetesebb koncertjét mégsem ők adták, hanem a Tóth Viktor Tercett.

Pedig az idén nyolcvankét éves Lee Konitz az ötvenes évek modern dzsesszének egyik utolsó élő tanúja, maga is jelentős figura, aki még tényleg a fénykorban fújhatott a legnagyobbakkal, Charlie Parkerrel, Dave Brubeckkel, Miles Davisszel, Ornette Colemannel, Charles Mingusszal és Gerry Mulligannel. Ezúttal a fiatalokból álló, kellően összeszokott és összeszedett Minsarah Trió volt a partnere.

Nem szerencsés, amikor híres muzsikusok kiharcolják maguknak, hogy teljesen erősítés nélkül játszanak egy olyan térben, amiben ez nem lehetséges. Az egykori zsinagóga egyértelműen ilyen akusztikájú hely. Tavaly David Murray, most Lee Konittz koncertjének élvezetét gyengítette mindez, néha kifejezetten nehezen lehetett dekódolni, zeneileg pontosan mi is zajlott a színpadon. A végére persze kiderült, hogy Minsarah jó kis trió, a modern dzsesszt időnként kifejezetten formabontóan játszák, Konitz pedig néha tőle meglepően avantgárd futamokat is eleresztett. De az összbenyomás egyértelműen felemás maradt.

Az egész pályafutása alatt a basszusgitározás határait feszegető Jamaaladeen Tacuma társaival viszont sokkal emlékezetesebb koncertet adott. Ezúttal Contrane Configurations című projektjét hozta, amelyben a modern dzsessz egyik legmeghatározóbb, stílusteremtő szaxofonosa előtt futott jó pár tiszteletkört. Bár a délutáni beszélgetés alatt Tacuma végig funk basszusgitárosként aposztrofálta magát, a koncerten egyáltalán nem játszott funkosan, mégha voltak is erősen hangsúlyos futamai, és muzsikusi dominanciája végig egyértelmű maradt. Az afrikai eredetű, angol szaxofonos, Tony Kofi remek partnernek bizonyult, egyáltalán nem törekedett arra, hogy Coltrane-imitátor legyen, miként az egész produkción nem érződött utánérzés, hisz a nagy előd szerzeményeit általában erősen átgyúrva, átértelmezve játszották, a jól ismert témák sokszor csak foszlányokban sejlettek fel.

A nap végén a pálmát azonban mégsem Tacuma, hanem Tóth Viktor Tercettje vitte el. A fiatal magyar szaxofonos már tavaly is az év Mediawave-koncertét adta (a világhírű amerikai dobossal, Hamid Drake-kel), s akik ott voltak, azok az idei nyolc napból is vélhetően az ő teljesítményére emlékeznek a legszívesebben.

Vagy a fesztiválnyitányként fellépő argentin Astillerora, amely gyakorlatilag az első perctől magával ragadta a publikumot, s nem is eresztette el a koncert végéig: annyira tüzes, szilaj, XXI. századi tangót játszott. A 2005 óta működő, a nagyvilág által a 2008-as sevillai Womexen felfedezett septett a progresszív szemléletű Maquine Tanguerre mozgalom egyik fő zászlóvivője, fiatal, de már sokat tapasztalt tagjai nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint Argentína egyik legkelendőbb romantikus exportcikkébe, az utóbbi évtizedekben tartalmilag eléggé kiüresedett tangóhagyományba leheljenek új életet. Tipikus felállásban egyáltalán nem tipikus zenét szólaltattak meg, tradicionális ihletésű, de kizárólag saját, kortárs (klasszikus és rockzenei) hatásokat sem nélkülöző szerzeményeket. Miközben peregtek fölöttük a képek, súlyos, dinamikus, mélyből felszakadó tangókat játszottak, szívzsibbasztóan erőteljesen és döbbenetesen sallangmentesen.

Hasonlóan természetes volt pár nappal később a Rába-parti pikniken az altáji torokénekes, Artem produkciója. A Mediawave fesztivál szervezői a sokfelé kiajánlott és elérhető nemzetközi felhozatalon túl régóta igyekeznek a terepre menve, a maguk még romlatlan valóságában felfedezni egzotikus előadókat. Ilyenek az elmúlt tíz évben rendre érkező ujgurok (ezúttal a Kahriman képviselte őket), a szintén évek óta törzsvendég kurdok (idén a Sarikamis), és ilyen Artem, akit a novoszibirszki filmfesztiválról "leruccant" mediawave-es csapat fedezett fel az egyik altáji járási székhelyen. Bár náluk a színpadi jelenlét összefügg az oroszos esztrád dolgokkal, de civil helyzetekben, falun egészen mások. Artem is játszott nekik mindent, még AC/DC-feldolgozást is, de közben azért elpöttyintette a maga ősi dalait. Tavaly a Mediawave-re járt először külföldön, aztán elvitték Szlovákiába és Lengyelországba, most újra jött, s közben sikerült leszedegetni róla ezt az esztrádos réteget. Most már ő is tudja, miben rejlik az ő valódi ereje.