Karcsú nő - dagadó kultusz?
- A sors keze - vágja rá Kieselbach Tamás a tőle megszokott sejtelmes iróniával. Ennél konkrétabb válaszra végül a galériájában nemrég nyílt Bedő-kiállítás kapcsán bírhatjuk rá.
A rejtőzködő műgyűjtőként ismert Bedő Rudolfnak nemcsak külföldi régi mesterek főműveit, hanem a huszadik századi magyar festészet és iparművészet ritkaságait is sikerült megszereznie. Köztük Rippl-Rónai József személyes kedvencét, a haláláig magánál tartott Karcsú nő vázával című életnagyságú portrét. A kortársak nehezményezték is, hogy a múzeumi kiállításra is nehezen kölcsönadott alkotást csak néhány napig láthatta a közönség.
Kíváncsiak voltunk, mi minden kell ahhoz, hogy hasonlóan gazdag privát kollekciók és a beléjük ágyazott korszakos művek egyszer csak előlépjenek rejtekükből. - A Bedő-anyag esetében már a negyedik generációról beszélhetünk - mondja Kieselbach. - Az örökösöket már másfajta érzelmi szálak fűzik a művekhez, mint egykor Bedőt.
Egészen triviális okként a hazai műtárgykereskedők legtöbbje az örökösök anyagi rászorultságát említi, és hozzáértésük hiányát. Nagyházi Csaba szerint nem véletlen, hogy idehaza a műtárgyak zöme árveréseken cserél gazdát: egy megfelelő anyagiakkal rendelkező, ám művészettörténetben kevéssé jártas vásárló már a katalogizálás tényétől is biztonságban érzi magát.
Virág Judit szerint a magángyűjteményekben szunnyadó "nagyágyúk" előkerülésének oka ennél gyakran összetettebb. Hogy az aukciósházak vezetői gyűjtődinasztiák tanácsadóiként a háttérből irányítanák a piacot, ezt ugyan ő sem jelentette ki nyíltan, de mint Nagyházi fogalmazott: e híresztelést cáfolniuk is fölösleges volna.
- A műkereskedőnek gyakran évtizedeibe kerül, hogy egy-egy gyűjtő a bizalmába fogadja - állítja Virág Judit. Ő az ugyancsak a Bedő-gyűjteményből való Csontváry-festményt, a Hídon áthaladó társaságot három éve 180 millió forintért árverezte el, egy másik gyűjteménybe tartozó Gulácsy-alkotást, a Púpos vénkisasszony régi emlékeit meséli Herbertnek címűt pedig negyven év után, 2007-es aukciós kiállításán láthattuk újra. - Ez utóbbi kép eladása már évek óta szóban forgott, rendszeresen egyeztettünk a tulajdonosával, adott piaci körülmények között milyen gazdát találhatnánk neki. Természetesen most is tudok olyan Csontváry- vagy akár Ferenczy-főművekről, amelyek nagy titokban lógnak budapesti lakások falán. Csak mert még nincs itt az ideje a "fölbukkanásuknak".
Hogy mikor jön el az idő? Kieselbach erre a kérdésre húsz éve teljesen más választ adott volna. - Most, hogy idehaza megnőtt a művek gyűjtésének presztízse, kereskedelmük pedig jócskán megerősödött, a gyakran elveszettnek hitt főműveknek jól megtervezett utat kell bejárniuk ahhoz, hogy végül az őket megillető helyre rangsorolják őket. Jó példa erre a néhány éve chicagói árverésen fölbukkant Rippl-Rónai-alkotás, a Kalitkás nő I, amelyet Magyarországról én láthattam először.
A mű megkerülése igazi szenzációnak számított, hiszen még reprodukciókat sem ismertünk róla. Ezért tartottam fontosnak, hogy mihamarabb megjelenjen az interneten, életmű-katalógusban, szakértők érveljenek eredetisége mellett, ennek köszönhetően fölkússzon a kikiáltási ára, és minderről időben csöpögtetett és megfelelően tálalt információkat kapjon a hazai média.
A gyakran százmilliósok klubjaként emlegetett hármasfogat (Gulácsy, Csontváry, Rippl-Rónai) remekeinek - valljuk be - mi is szívesen a közelükbe férkőznénk. Szerencsére a fentiekhez fogható művészek festményeinek nagy része védett, így tulajdonosváltozásukat minden esetben be kell jelenteni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, külföldre pedig nem adhatók el. Büszke gazdájuk hazai közgyűjtemények felkérésére köteles őket kölcsönadni, de - mint a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatója, Bereczky Lóránd mondja - kötelezésről a legritkább esetben van szó. - A gyűjtők büszkén adják múzeumi tárlatra kincseiket, gyakran ingyen, rendszerint a tárgyak biztosítását fizeti csak az állami intézmény.
Ahogy ez a jelenleg Kieselbachék főfalán sötétlő "Karcsú nővel" és az MNG-vel is történt. Hogy ezzel a - jó eséllyel műtárgypiaci rekorddöntögető - festménnyel mi a helyzet, arra a Kieselbach Galéria munkatársa, Einspach Gábor pár nappal ezelőtt még meglehetősen talányos választ adott lapunknak: a mű sorsáról "még folynak az egyeztetések". Most a családdal való egyeztetés után úgy nyilatkozott Einspach: ez a kép nem eladó.
Vagy még nem jött el az ideje?
