13 ezer diák láthatja ingyen a Saul fiát

Az Uránia Nemzeti Filmszínház díjmentesen látogatható, tanórába illeszthető, délelőtti iskolai vetítéseket szervez a mozi dísztermében az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar filmjéből, Nemes Jeles ­László Oscar-díjra jelölt alkotásából, a Saul­ fiából. A Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériumának tízmillió forintos támogatásával megvalósuló programban április végéig 30 alkalommal vetítik le a filmet körülbelül 13 ezer diáknak.

A program szervezése során az Uránia több mint száz középiskolai intézménynek ajánlotta fel a részvétel lehetőségét. A budapesti mozi az alkotókkal és a forgalmazóval együttműködve kiadványt is közread, amely a látottak értelmezéséhez nyújt hátteret a középiskolások számára. Ez fontos is, mert óvatosnak kell lenni: a koncentrációs táborokban működő sonderkommando tevékenységét bemutató film a témája és szuggesztív élményt nyújtó rendezői megoldásai okán rendkívül megterhelő lehet a diákoknak. Remélhetőleg tanáraik is figyelemmel lesznek erre, nem teszik kötelezővé a megtekintését, elsősorban a felsőbb évfolyamosoknak ajánlják, és a vetítés után közösen feldolgozzák a látottakat.

A vetítéssorozat tegnap vette kezdetét. A budapesti Szent Margit Gimnázium tanulóinak és az őket elkísérő tanároknak vetítették le a filmet. A Saul fia jelenleg is 47 mozi műsorán szerepel, a legújabb adatok szerint mindeddig 143 ezer néző látta a mozikban, ezzel az elmúlt öt év legsikeresebb magyar filmjévé lépett elő. Utoljára a Rudolf Péter rendezte Üvegtigris-sorozat 2010-ben készült harmadik részét látták többen, háromszázezren. Azóta nem néztek meg ilyen sokan magyar filmet.

– Soha nem hittem volna, hogy a Saul fia és az Üvegtigris közös szalagcímben szerepelhet. Legalább olyan büszke vagyok, mint ők! Ha lenyomja a harmadikat, megcsináljuk a negyedik részt, ígérem – nyilatkozta tegnap az Origónak Kovács Gábor, az Üvegtigris producere.

Százhúsz éves az Uránia

A szervezők szerint a program a mozi intézményével való ismerkedésre is alkalmat ad. Az Uránia 120 éves – a mozizás történetével egyidős – műemlék épülete eleven film- és mozitörténeti emlékhely, ahol 1899 óta vetítenek mozgóképet a művelődés és az igényes szórakoztatás szolgálatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.