Eva Zeisel 1906-ban született. Édesanyja a híres Polányi csaldádból származott, apja textilgyáros volt. Előbb a Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd anyai hatásra kétkezi mesterséget szerzett, kitanulta a fazekasságot. Ő lett az első női fazekas Magyarországon. A kispesti Gránit kőedénygyárban kapott állást, aztán németországi tanulmányútra ment.

Gyerekkori barátság és szerelem fűzte Arthur Koestlerhez, aki a Sötétség délben című regényében felhasználta Éva szovjetunióbeli börtönélményeit. A húszas évek végén ugyanis a Szovjetunióban dolgozott, részt vett a porcelánipar modernizálásában, kinevezték a Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság Porcelán- és Üvegiparának művészeti igazgatójává, majd Sztálin elleni összeesküvés vádjával halálra ítélték. Végül 16 hónap börtön után szabadon engedték.

A Szovjetunióban feleségül ment Alexander Weissberg fizikushoz, testvére barátjához. Majd szabadulása után Bécsben Hans Zeisel jogtudóssal kötött házasságot, s együtt emigráltak Amerikába, még a II. világháború kitörése előtt. Házasságukból két gyermek született.

Amerikában hamarosan megbízásokat kapott, a kerámiagyártást ő segítette a kézműipartól a tömegtermelés felé. 1946-ban alkotta egyik legnépszerűbb munkáját, a tiszta fehér Hallcraft - Tomorrow's Classic étkészletet. Munkáiból önálló kiállítása volt a Museom of Modern Artban. Hatvan éves kora körül egy időre abbhagyta a kerámiát, majd mégis visszatért hozzá. Becslése szerint körülbelül százezer tárgyat tervezett. A világ tíz legjelentősebb formatervezőjeként tartották számon.

A nyolcvanas években hazalátogatott, magyar kerámiagyáraknak is tervezett (Kispesten, Pécsett). Élete utolsó éveiben is dolgozott. Halála előtt megírta börtönélményeit, amely a Public Space című irodalmi magazinban jelent meg. Haláláról a New York Times is megmlékezett, méltatva munkásságát.